A Nagy Terv [BEFEJEZETT]

A gulág

Szinte fel se tűnt a mágusnak mennyi idő telt, máris egy zökkenéssel lassulni kezdett a vonat, és Sylvain udvariasan szólongatta, hogy ideje felkelni. A noszogatásra lassan kinyitotta a szemét és ránézett utitársaira.

Egy földalatti állomásra érkeztek, mindenütt egyenruhás démonok, kezükben a korábbról ismert fegyverekkel.

– Mmmm... meg is érkeztünk? Sajnálom, hogy kicsit kidőltem – igazította meg magán a ruháját és lassan kiszállt a démonokkal együtt.

– Ördöghozta Beltbaltlagban – mutatott körbe Sylvain. – Ne csúszkáljon el, mert még rabnak nézik és lelövik.

– Amíg mellettünk marad, nem esik baja – tette hozzá Zcirumat.

Mindent vas, acél, és beton borított. Nem volt különösebben se szép, se hívogató, és mindehhez csontig hatoló fagy társult.

– Ezt a lelövés dolgot nagyon emlegetik. Ezekkel a...eszközökkel csinálják? – nézett rá Sylvainra és rámutatott az egyik őrnél lévő fegyverre – Hogy működik? – úgy tűn életébe nem látott még hasonlót se.

– Áh, el is felejtettem, hogy abban a világban nincs ilyen – sóhajtotta Sylvain. – Igen, egy okos szerkezet, semmi mágia, pusztán mechanika. Majd a gyakorló téren kipróbálhatja

– Ejj, mi minden nincs odafent ami itt lent igen... Nem is gondolják a felszíniek, hogy ennyire fejlett technológiákkal rendelkeznek – nézte elképedve a dolgot, szemmel láthatóan nagyon tetszett neki. – De nem is én lesznek az, aki elviszi ezt a dolgot odafentre – kacsintott a démonra. – Köszönöm a lehetőséget, lehet élek vele – mosolygott. – Akkor mehetünk is tovább, bocsánat ha feltartom önöket – szabadkozott, azt is kis sejtelmesen.

– Semmi gond. Csorjtisztánon kívül úgysem működnének a fegyverek – vezették tovább a mágust.

Dorian lelkesen követte őket, várta, hogy végre ő is mutathasson nekik valamit, ne csak őt kápráztassák el folyamatosan. Nézegette a melósokat, nézegette a tájat, elég ridegnek találta, de hát látott már rosszabbat ő is.

– Zárt vagy nyílt térre van szüksége? – kérdezte Zcirumat, miközben számba vette a lehetséges kísérlet helyeket.

– Az nem befolyásoló tényező. Bárhol meg tudom idézni a portált – válaszolt egyszerűen. – Szóval döntsenek, önöknek melyik lenne a jobb – mosolygott.

– Akkor javaslom, az udvaron ejtsük meg. Hány egyedre lesz szüksége? – kérdezte a négykarú.

Az udvar maga tágas és fagyos volt. Szinte egy rab sem tartózkodott kint, vagy ha igen, akkor a falnak dőlve kuporgtak lesoványodva. Arany szemük alig csillogott, szinte az élet is távozni készült belőlük. Ettől persze nem lettek kevésbé veszélyesek. A szürke egyenruhájuk már régen elrongyolódott, alig fedte őket valami a hideg széllel szemben.

– A munkatábort teljes antimágikus mező fedi. Egy kis részén feloldhatjuk a korlátozást a kísérlet erejéig. Ne izguljon, ha a rabok próbálkoznának valamivel, seperc alatt megállítják őket, és ezzel nagyon is tisztában vannak – magyarázta Sylvain.

Dorian megjegyezte volna szíve szerint, hogy lehet ő is megtudná állítani őket ha arról lenne szó, de inkább nem tette. Csak bólintott erre egyet.

– Rendben van, nekem megfelel – a mágus csak előrefelé koncentrált most, nem nézelődött, nem akart szemkontaktust felvenni egyik rabbal sem.

Jó pár fegyveres őr kísérte és vigyázta őket. A két tudós egy tágas körben lehelyezett pár fekete kristályt, amik egy villanással színtelenné váltak.