A Nagy Terv [BEFEJEZETT]

A helytartó

A táj maga elég kopár volt. Sehol semmi, mintha egy üres térben repültek volna. Majd később, ahogy haladtak, szénfekete hegyek tűntek fel. Az ég továbbra is seszínű barnás löttyre emlékeztetett, a nap mintha egy plusz réteg mögül próbált volna pilácsolni.

Dorianban felmerült, vajon Sylvain és Zcirumat miért nem hasonló kristályos varázslattal utazott? Talán a bűbáj kimerítő lehetett, ami Zcirumaton egyáltalán nem látszott. Vagy talán így akarták még nagyobb presztízsű mágusnak mutatni őt.

Úgy volt vele, hogy jobb ha nem kérdezősködik annyit, háha valaki figyeli őket, akkor tudatlannak tűnjön. Végül megint a gondolataiba merült egy időre.

Amióta a legelső gyűrű a kezére került, azóta időközönként rémálmok kezdték zaklatni, kialvatlanságot és rossz érzéseket okozva számára. Kicsit kutakodott a saját elméjében, hogy megnézhesse az emlékeiben rejtező emléket és próbálja megfejteni mit is lát ott.

A távolban egy apró pont tűnt fel a végtelen szénhegységek között. Még sokáig tartott amíg odaérnek, valamilyen határmenti településnek, helyőrségnek tűnt.

– Oh igen... – szólalt meg végül, megtörve a nagy csendjüket. – Amióta rám került az első gyűrű, időnként rémálmaim vannak... vörös ködökről... amik a felszínen és a poklokban is átmozgatják a világot, és mintha egy alakot is látnék, de... eléggé kivehetetlen – sóhajtott miközben nézelődött a pont felé a horizonton. – Van ötletük mi lehet? Próbálok az elmémben utána járni de, semmi ötletem.

A két démon tanakodva lesett a mágusra. A kristály háló kitartott, Dorian nem eshetett le, még akkor sem ha fészkelődött.

– Talán emlékek egy régebbi háborúról – vélte Sylvain.

– Vagy olyanokról, amik még nem történtek meg – kontrázott Zcirumat. – Ha beengedi valamelyikünket, vagy mindkettőnket a fejébe, talán többet mondhatunk.

Ahogy közeledtek a pont felé, a nagy fekete hegységnél, egyre több apró ház vált kivehetővé. Még így is legalább egy fél óra volt odaérniük, és bármikor meg is állhattak, hogy átrágják a dolgokat.

– Azt még később átbeszéljük – mosolygott a mágus, majd ismét elgondolkodott – Úgy látom... hamarosan e kis... településhez érünk. Itt szállunk le? – próbált leskelődni, hátha lát már valami érdekeset.

– Igen. Ha volt eszük, elénk küldtek egy fogadó bizottságot, hogy kényelmesen jussunk el a fővárosba – bólintott Zcirumat.

Amint kényelmesen leereszkedtek, a fénylő kristály háló úgy bomlott szét, mintha Dorian egyik mozdulata tette volna.

A sivár falucska főterén landoltak, és a község elöljárója már nagyban hajolgatott is előttük, pár megtermett démonnal maga mögött.

– Üdvözöljük Marximæ Ark küldötteit... – kezdte az elöljáró. Sylvain és Zcirumat összenézett. Nyílt titok volt, hogy Marximæ gyűlölte az Ark titulust, ezért is választotta a pártfőtitkár jelzőt. Ha nyíltan nem így szólították meg, az illető rövid időn belül egy munkatáborba került.

– Akarta mondani a pártfőtitkár úr küldötteit, nem igaz? – helyesbített Dorian, közben alig észrevehetően nézte végig a fogadóbizottságot és felmérte nagyjából kikkel került szembe. Lassan keresztbe fonta a karjait maga előtt. – Köszönjük, hogy fogadnak bennünket – tette hozzá.

– Részünkről az öröm. A helytartó már várja önöket. Szabad érdeklődnöm milyen célból kívánják meglátogatni? – nyájaskodott az elöljáró.