A Nagy Terv [BEFEJEZETT]

Az ajándék

Dorian még maga se tudta, hogy is kéne beszéljen a pártfőtitkár úrral. Ahogy haladtak beljebb az országba, aktiválta magán a gyűrűket, amik segítségével próbálta valahogy megtalálni az utolsót, de semmi nem történt.

Zcirumat hű segédként haladt mellette, és időközben Sylvain is felbukkant az egyik vonatállomáson. Felajánlotta, hogy menjenek azzal inkább, hiszen akár több napot is spórolhatnak az úttal. Dorian csak hagyta magát vezeti, mintha alig lenne magánál. Egy másik vonatra is simán felrakhatták volna, az se tűnt volna fel neki.

Már várta, hogy minél előbb beszéljen a pártfőtitkár úrral, a vonatút így még rövidebbnek tűnt, mint általában, mintha a hevült érzései még az utazási időn is rövidítettek volna.

Pár óra múlva megérkeztek a fővárosba, a rejtett alagúton keresztül. Szokás szerint egyenesen a pártfőtitkár palotájába érkeztek. A tudósok valószínűleg szóltak, hogy érkeznek, mert majdhogynem díszkísérettel vezették őket Marximæ elé.

Dorian kicsit meghatódott ettől a gesztustól, amit úgy érzett jobban megérdemelne, ha teljes sikerrel járt volna.

Egyre beljebb haladtak a palotába, ahogy sétáltak be a kapun, a mágus levette magáról a kabátját, amit egy zsugorító bűbájjal az erszényébe tett, így még inkább láthatóvá vált a kilenc gyűrű a karjain. Meg persze a vörös karszalag is átkerült az inge külső oldalára rákötve.

– Pártfőtitkár úr...– szólította meg mikor odaérnek az Ark elébe.

– Dorian – üdvözölte kis biccentéssel. Tekintete egyből a gyűrűkre siklott. – Látom igencsak tevékenyen teltek a napjai – tette hozzá.

– Igyekeztem pártfőtitkár úr – állt meg tőle nem messze. – Sajnos az utolsó darabot valamiért nem érzékelem sehol. Lehetséges, hogy azt... valami más módon kell megszerezni – sóhajtott egyet.

– Lehetséges – magasodott fölé. – Kér egy italt? Fáradtnak tűnik. Talán kéne "fent" szívnia egy kis friss levegőt.

– Kérek köszönöm... – nézett fel rá, egyenesen a szemébe. – Ne aggódjon, jól vagyok. Addig úgysem tudok pihenni míg rá nem jövök mi tévő legyek – kellemesen az asztal szélére helyezte az alfelét.

– Ahogy gondolja – intett egyet, mire italok széles választéka jelent meg Dorian előtt.

A mágus kiválasztott magának egy ütősebbet és a jelenlévő poharak egyikébe csordított magának belőle, amit aztán egy nyelintésre magába is eresztett. Az Ark rezzenetlen arccal figyelte.

Dorian utána fújtatott egy kicsit, mégiscsak erős lötty volt, majd szép szemeivel az Ark szép szemébe nézett mélyen.

– Lenne kedve sétálni velem egyet? – kérdezte kedvesen.

– Sétálhatunk – egyezett vele minden érzelem nélkül.

Kint a szokásos fekete hóesés fogadta őket.

Ahogy lassan battyogtak, Dorian nézelődött, "gyönyörködött" a tájban és élvezte a társaságot, mégha amaz nem is érzett viszont hasonlóképpen sem.

– Hogy van pártfőtitkár úr? – tette fel ezt az egyszerű kérdést, bár ez talán nem túl gyakori beszédtéma errefelé.

– Én kitűnően. Csorjtisztán úgy működik, ahogy azt elképzeltem. Szövetségeim stabilak, ellenségeim rettegnek.

– Ahogy annak lennie is kell – mosolygott rá. – Idővel, így lesz a felszínen is... – mélázott el a gondolaton.

– Én is pont ugyan így gondoltam – bólintott. A pártfőtitkár most sem a bőbeszédűségéről volt híres.