A Nagy Terv [BEFEJEZETT]

A gyűrű

Dorian követte őt és mikor odaérkeztek megállt a képek előtt. – Maga szerint melyiket válasszam?

A legtöbb portré ugyanúgy nézett ki. Mindegyik hátborzongatóan élethű volt, mintha Marximæ maga bámult volna vissza a vásznakról.

– Bármelyiket viheti.

Odasétált az egyik szimpatikushoz, ahol a főtitkár urat kissé féloldalasra festették és lélekbe nézően tekintetett.

– Akkor...ez a portré lenne.... – simította meg lágyan a keret szélét. – Fantasztikus művészeti munka, mondjuk a főtitkár úrról biztos csak jót lehet csinálni.

– A magáé – biccentett neki. – Ha van még valami, amit szeretne, itt nyugodtan elmondhatja. Senki sem hall vagy lát minket.

A mágus képe mintha kicsit még pirospozsgásabbá vált volna, jó pár dolog átfutott az agyán szempillantások alatt. Ha Marximæ most belelesett a férfi fejébe... érdekes dolgokat láthatott.

– Oh... hát... – legyintgetett. – Inkább bele se menjünk pártgfőtitkár úr... Amik most az én agyamban vannak azokat most inkább nem engedném ki a felszínre, egyrészről, mert nem lenne... illő, másrészről... meg... – nem is tudta hirtelen mi a másik ami miatt inkább nem mondana mást.

– Miért nem? Elvégre szövetségesek vagyunk, nem igaz? – lépett közelebb hozzá a lehengerlő kisugárzásával.

Szinte hallani lehet, ahogy a férfi szíve egy hatalmasat dobbant, amint a démon a közelébe ment.

– Öhm hát... igen... – nézett rá csillogó szemeivel. – Teljesen elveszi az eszemet pártfőtitkár úr... – mondta lágyan és lassan felé kezdett nyúlni kissé felhorzsolt kezével.

Enyhe félmosolyra húzta a száját. Ahogy Dorian hozzáért szinte érezhette a perzselő hőt, ami akár meg is égethette volna. Épp csak az ujjai hegyeivel érintette meg, de szerencsére nagyon is bírta a hőt. Lágyan végig simított a felkarján. – Micsoda erő.... – így még jobban érezte micsoda hatalom rejlett az Arkban. – Ön egyszerűen elképesztő..... – nézett rá szépen.

A pártfőtitkár mosolya árnyalatnyit szélesebb lett. – Minden démonnak így udvarol, Dorian?

– Hehe... nem, én csupán az igazat mondom – mosolygott rá szépen és őszintén, közben hüvelykujjával lágyan simogatta Marximæ karját. Úgy tűnt a démon hője valóban nem zavarta a mágust, a tűzmágiája eléggé hozzászoktatta őt a forró dolgokhoz.

– Még a végén azt hiszem, hogy maga el akar csábítani engem – biccentette oldalra fejét, inkább kíváncsian.

– El tudnám... ? – csintalankodott egy kicsit, de úgy gondolta, hogy ez nem lenne ilyen egyszerű, már ha sikerülne egyáltalán. Közben nem hagyta abba a főtitkár úr izmos karjának taperolását.

– Maga igazán pimasz – pislogott le rá, a neheztelés legkisebb jele nélkül. Mintha mulattatta volna a szituáció, és a folyamatos izomvizsgálat sem bosszantotta.

– Ha zavarja a pártfőtitkár urat, csak szóljon és menten abbahagyom – kicsit feljebb is mászkáltak a kezei, már mindkettő munkához látott és masszírozta a démon bicepszét és alkarját. – Számomra nagyon kellemes a közelsége és az, hogy önhöz érhetek – már-már dorombolt.

– Egy masszírozás lehet tényleg jól esne – ismerte el, és leült az egyik lépcsőre. Még a nyakát is kiropogtatta. Így is hatalmas volt, két és fél méteres termetével Doriannak nem igazán kellett lehajolnia ha eleget akart tenni a kérésnek.

A mágus mosolyogva biccentett és Marximæ háta mögé sétált, ahol elkezdte azt masszírozni.

A legutóbbi lent járta óta, azaz százötven évvel ezelőtthöz képest nem csak a mágikus ereje, de a testi ereje is változásokon ment keresztül, ami érződött is a mozdulatain. Jól érezte, hogy egy sima kis nyomkodást meg se érezne a démon, így valamivel hatásosabb erőkifejtést vitt bele a kényeztetésbe. Ő is szinte bizsergett, ahogy minden egyes hát és nyakizmon végig haladt. Szinte kőkemény muszklik fogadták a mágust. A ruha tökéletes szabása csak még jobban kiemelték erőteljes alkatát, és nem szükségeltetett válltömés az öltönyhöz.