A Nagy Terv [BEFEJEZETT]

A Kapuk Városa

Egy portálokkal teli térre értek. Mindegyik máshová vezetett, és vagy húsz volt a hatalmas nyitott helyen. Dorian megvárta míg a zöld bőrű démon eligazítja mi a következő lépés.

– Ez a hely afféle átjáróház. Kifejezetten azért hozták létre, hogy gyorsan lehessen közlekedni a birodalmak határába. Még számtalan hasonló létezik, és mindegyik máshová vezet. Az Arkok, hogy megakadályozzák az inváziókat az átjáróházakon keresztül, úgy alkották meg a portálokat, hogy maximum tíz fő haladhat át rajta egyszerre. Hadseregeknek esélyük sincs. Ezzel is kiélezik a harcot a rangokkal. Minél feljebb tud mászni valaki a ranglétrán, annál veszélyesebb lesz, így az Arkok vagy a szolgálatukba fogadják őket, vagy megpróbálják megölni őket. Persze, ha valakit meg akar ölni egy Ark, egy másik minden bizonnyal az oltamába kívánja majd venni, pusztán azért, hogy a másikat bosszantsa – magyarázta Zcirumat. – Ó igen, és a legtöbb Ark imádja a bürokráciát. Minél jobban megnehezítik a kérvényezők életét, hogy a birodalmukba léphessenek, hacsak nem ők hívják őket, annál boldogabbak. Mondhatjuk, a követségeken keresztül kell hozzájuk bejutni, már ha megengedik.

Előhívott egy zöld kristályt, és megkocogtatta. Pár pillanat múlva egy furcsa, keresztbe álló csőrű, valamilyen kátrányos anyagból álló lény jött át az egyik portálon.

– Âme, intézd el a papírokat Kabusbe – utasította Zcirumat. A furcsa lény bólintot, majd habozás nélkül el is indult, be a városba.

Dorian szinte ámulva nézett végig mindenen amit a szeme elé tárul, közben persze figyelt kalauza szavaira.

– Mit gondol mik az esélyeink Zcirumat? Gondolom az Ark hallhatott már a tevékenységünkről, a pártfőtitkár úr révén biztosan. Nem lesz gond a bemenetelünkkel nemde? – lépdelt közelebb a zöldbőrűhöz és leste kivel diskurál éppen.

– Nem hiszem, hogy nagyon kötözködne, inkább csak próbálná bebizonyítani, hogy ő még hatalmasabb, mint a pártfőtitkár úr – felelte a démon. – Amíg a papírokra várunk, volna kedve beülni valahová? Egy pokolbéli frissítőhöz, vagy étekhez esetleg? Ahová megyünk... nem tanácsos üres gyomorral menni.

– És valóban így lenne? Vagy ez teljesen máshogy működik? Mindannyiuk nagyon erősek csak máshogy? – elfogulatlan válaszra számított természetesen, ezt nézte ki Zcirumatból. Majd egy kicsit elkaccantotta magát. – Jól hangzik, követem – mondta kis kedvesen, majd mellette maradva tartott vele erre a bizonyos helyre.

– Inkább arról van szó, hogy máshogy erősek. A pártfőtitkár úrnak lehengerlő karizmája van, és ezen felül olyan képességei még, amik bilincsbe verik az akaratot. Fizikai ereje is páratlan. Lacrimaneis úrnő, amennyire volt alkalmam kitapasztalni, az álmokkal machinál. Az azon túli képességeit nem ismerem, de biztosra veszem, hogy vannak más rejtett adottságai is – magyarázta Zcirumat.

– Hehe...a lehengerlő karizmája igen, engem is lehengerel rendszeresen... – vigyorogta el magát Dorian, elgondolkodva az ő és a pártfőtitkár úr kapcsolatán.

Betértek egy kávéházszerűségbe. A kiszolgálók egyből körülzsongták őket, de nem voltak túl tolakodóak.

– Mire támadt gusztusa? – kérdezte, ahogy kényelmesen helyet foglalt.

– Hát nem is tudom, maradnék a józanság oltárán, valami jó kis cserjeitalt innék, enni meg... nem is tudom, valamit amit bír a gyomrom. Tudja milyen érzékeny – valóban ezt már ennyi idő alatt tapasztalhatták, hogy Dorian étel ügyileg igencsak válogatós és gyenge gyomrú. Inkább éhezik, minthogy megegyen valamit, amit nehéznek érez, vagy csak olyannak ami nem tenne túl jót neki.

A tudós elgondolkodott, majd rendelt mindkettőjüknek. Nemsokára ki is hoztak két poharat, ebben áttetsző folyadékkel, majd egy könnyűnek tűnő husit.