A Nagy Terv [BEFEJEZETT]

Az új Ulanmar

Dorian a gyűrűk segítségével az égbe reptetette magát, majd a város széléhez tartott.

A kísérői ismét szárnyra kaptak és úgy követték.

– Mire készül? – érdeklődött Sylvain a levegőben.

– Most már nincs aki birtokolja, így az enyém... – mondta kissé durcásan. Mikor leérkezett, lehunyta a szemeit és koncentrálni kezdett. Hasonló dolog játszódott le, mint mikor magához hívta a már megszerzett gyűrűket, amazok még mindig ráfeszültek a karjaira, skarlátvörösen izzva, kis felhőket vonva a mágus köré.

Hamarosan aztán a tenger mélyéről feltört egy újabb darab és egyenesen Dorianhez szállt, egy ideig keringett körülötte, majd "csatlakozott" a többihez. A fekete mágus erre kissé megingott és majdnem elvesztette az egyensúlyát, de talpon maradt. Úgy tűnt minél több volt nála, annál nehezebb erőt helyeztek a vállára.

Zcirumat és Sylvain néma szópárbajt vívtak, míg végül a vörös hajú biccentett.

– Dorian, talán ideje lenne fent levegőznie egyet. Zcirumat itt marad Ulanmarban, rendbe tenni a dolgokat, én pedig szívesen felkísérem – jegyezte meg óvatosan.

– Ne aggódjanak értem, nemsokára jobb lesz. Csak a testemnek meg kell szoknia, mint ahogy eddig is – sóhajtott egyet, a hangja kezdett nyugodtabbá válni. – Hát... Remélhetőleg legközelebb sikeresebb lesz a tárgyalás. Még akkor el akarják rendezni a dolgokat itt?

– Mindenképpen. Nem volna szerencsés csak így itt hagyni őket most – bólintott Zcirumat.

– Még az is lehet, hogy önt kiáltják ki az új helytartónak – jegyezte meg Sylvain, Dorian felé bökve a fejével.

– Az szép baleset lenne – mondta kétkedő arcot vágva a mágus. – Volt már ilyenre példa a történelemben? Hogy egy luxheyinek volt hatalma... idelent? Hogy... uralt valamit?

– Ha volt itt, előbb-utóbb démonná vált, onnantól meg nem igen tekinthető felszíninek – vont vállat Zcirumat.

– Na mindegy, akkor... tegyük meg amit kell, ha tudok valamiben segíteni szóljanak... Aztán ha végeztünk mehetünk is tovább, hisz van még három az ereklyéből – sóhajtott egy nagyot.

Visszatérve a város főterére már szép kis tömeg összegyűlt. A három nagyhatalmú alakot látva, de különösen Dorian megjelenésekor, térdre borultak. Úgy tűnt az egy kósza túlélő csakugyan szétkürtölt mindent, hogy mi történt.

– Nagyuram! – szólalt meg az egyik démon óvatosan. – Mi a szándékod velünk?

– Semmi ártó szándékom nincs veletek. A helytartó ostoba és meggondolatlan volt, saját önző érdekei vezették. Nem adta meg számomra azt, ami változást hozhat szerte a poklokban – zengte igen fenséges hangon. – Így ez lett a sorsa. Most rajtatok múlik, hogy egy új méltó vezetőt keressetek magatoknak, aki megfontoltabban és az érdekeiteket figyelembe véve vezet benneteket.

– Rendelkezz velünk, nagyuram! Mily néven szólíthatunk? – kérdezte az előző démon, kétrét görnyedve.

Dorian néz erre egyet, lopva Sylvainra és Zcirumatra nézett.

– Dorian Soloviev vagyok... és nem hinném, hogy nekem kéne rendelkeznem felettetek, hisz én a felszínről jöttem.

A lent összegyűlt démon erre nagyot néztek. – Soloviev nagyúr! Soloviev nagyúr! – skandálták egyszerre.

Zcirumat pupillái összeszűkültek erre. Kicsit közelebb hajolt a mágushoz, és a fülébe súgott. – Ezek alacsony rangú démonok, nem fogják megérteni a célját. Gyorsabban szabadul innen, ha kinevez valakit.