A Nagy Terv [BEFEJEZETT]

Százötven évvel később

Teltek múltak az évek, odalent és odafent is, ki így ki úgy töltötte e nem kevés előreszaladt időt.

Csorjtisztánban szinte semmi sem változott. Komor hangulat, határozott, katonai démonos reliefek itt-ott.

A fővárosában a főtitkár szobra mellett egy fekete ködfelhő jelent meg amiből fekete mágia szivárgott ki. Lassan átlépkedett rajta egy alak, hosszú fekete szőrme kabátján csuklya is volt, amit a fejére húzott, energiája ismerően derengett a környékbelieknek, csak ez alkalommal jóval nagyobb mennyiségben. Néhányan furcsa tekintettel néztek a füstportálra. Csak az igazi túlélők ismerhettek rá a mágus aurájára, bár nem sokan voltak közöttük.

Az alak lassan körülnézett és megcsodálta a mellette álló szobrot, majd magabiztos léptekkel elindult egyenesen a főtitkár rezidenciájához.

Doriant semmilyen atrocitás nem érte, amíg a még hatalmasabb parlamenthez ért, bár jó páran megnézték. Nem titkoltan fürkészték, vajon, viseli-e a vörös csillagot valahol. Természetesen viselte a jelet, amit az itt élők mindegyikének kellett. Szépen rá erősítette a karjára, hogy jól látszódjon.

Mikor megérkezett az impozáns épület elé meghajolt kicsit az őröknek is.

– Üdvözletem, a pártfőtitkár úrral szeretnék találkozni, persze csak ha tudna rám egy kis időt szánni. Nem tartanám fel sokáig. - mondta nyájasan, félig-meddig kinézve a csuklyája alól.

– Már várja magát, elvtárs – csapta össze a bokáját az egyik.

Bevezette a furcsa fegyveres démon a féltündért a főtitkár irodája felé. A megszokott úton mentek, ha Dorian emlékezett a két röpke látogatásra.

Nagyon elegánsan, már már drámaian lépett be a terembe, nagy kabátját meg is libbentette egy arra járó kósza szellő.

Bent egy négykarú, zöld bőrű, aranyszemű démon épp összetekert néhány tervrajzot. Fehér köpenyéből, és csillogó anyagból készült kesztyűje alapján inkább lehetett tudós, mint katona. A fiatal démon is ott állt mellette, aki a múltkor még egyenruhában virított. Most ő is a másikhoz hasonló hacukában volt.

– Elvtárs! Örömmel látom itt újra, remélem ezúttal is éltében látogat meg minket – mosolygott rá Marximæ.

– Pártfőtitkár úr... – küldött egy mosolyt ő is felé, miközben leemelte a fejéről a csuklyát. – Örülök, hogy ismét találkozunk – sétált közelebb és illedelmesen meghajolt az ifjú úrnak is az ismeretlen démonnak is. – Üdvözlöm önöket is – kis nyájas, mint mindig. – Nagyon sok volt ez a százötven év, már vártam a napot amikor ismét itt lehetek – szinte dorombolt, ahogy közelebb ért hozzájuk. Nem ment közvetlenül oda az asztalhoz, olyan másfél méterre állt meg tőlük.

– Mi jót hozott nekünk Dorian? – kérdezte Marximæ, miközben a mögötte állók biccentettek a férfinek.

– Hát elsősorban magamat – kacsintott őnagyságára. – És hát... beszámolnék arról miként haladok a fejlesztéseimmel – lassan közelebb andalgott hozzájuk. – Sikerült a mágikus erőimet több mint a duplájára növelnem, ami által a portálom is erősebb lett. Ha beleegyezését adja majd sort is keríthetnénk a démon átküldős kísérletemre. Odafentről már bármilyen fajú élőlényt le tudok ide küldeni a poklokba... már csak a démonok felküldése van hátra – mondta mosolyogva. – És hát mindent a tudományért – tette csípőre a kezét. – Illetve, lenne még valami... egy.. kicsit mással... kapcsolatban... – vált sunyibbá át a görbület a száján.

– Nocsak, ez igazán remek hír! Mikor tudnánk nekiállni a kísérleteknek? – csillant fel a párttitkár szeme. – És mi volna a másik?

A zöld bőrű démon is érdeklődve hallgatta a csevelyt.