A Nagy Terv [BEFEJEZETT]

A tartozás

Dorian sok évvel később, már jelenünkben ismét eljutott egy fontos pontra a Nagy Terv végrehajtásában.

Reggel már javában ébren voltak a madarak és csivitelésükkel töltötték meg a levegőt és derítették jókedvre azokat akik hallották őket. Egy nagy varjú azonban végett vetett ennek a nyugalmas hangulatnak, berepülvén a légtérbe a többi szárnyas menekülőre fogta az útját, nem akartak ugyanis a fekete rémség táplálékává válni. A madár azonban nem vadászni tért a környékre, csupán feltérképezi azt a gazdájának, és amint megfelelőnek találta, egy nagy károgással jelezett.

A kunyhótól néhány méterre megnyílt egy fekete ködbe burkolózó átjáró, amin lassan átlépdelt egy elegáns, fekete szőrmekabátos, szőkehajú mágus, mögötte pedig a páncélba bújt sisakos testőre. Amint átléptek teljes alakjukban a kapu bezárult. A féltündér körülnézett, szippantott egy nagyot a kellemes levegőből, ismerős illatokan keresvén bennük, a nénike kunyhója felé pillantva.

A macskahad figyelemmel kísérte a jövevények érkezését. Nem tűntek sem elragadottnak, sem ellenségesnek. Kitértek a vendégek útjából, a kunyhó ajtaja pedig magától kinyílt. Odabentről citromos pite, tea, kávé és kakaó illata szökött a levegőbe. Egy fekete-fehér zöldszemű macska lépett ki nagy peckesen, és félre biccentett fejjel rájuk nyávogott.

A mágus lassan sétált a kunyhóhoz, de a testőre megfogta a vállát.

– Csak így besétálsz? – dörmögte a sisak alatt, közben leste a macskákat körülöttük.

– Miért ne sétálnék be édesem? – kérdezte fennkölt hangon.

– Mert esetleg csapdát állítottak neked. Gyanús nekem ez a fogadtatás – kicsit közelebb ment a rájuk nyávogó macskához.

– Ugyan kérlek. Gwen nem olyan alattomos, hogy ilyet tenne, de pláne érezném ha lenne itt valamilyen csapda – válaszolta nyugodtan. – Túl gyanakvó vagy életem...

– Ez a dolgom drága mesterem. – gyanakvóan ment közelebb.

Apróláb Úr a másik oldalra biccentette a fejét, majd eltűnt a kunyhó belsejében. Amint Dorian belépett, érezte, hogy megannyi védő-és egyéb bűbáj fedi az egész kunyhót. A látványosak inkább háztartási jellegűek voltak, például sehol nem szállingózott egy kóbor macskaszőr, illetve a cicák természetes szaga sem érződött sehol. A legtöbb varázslat még a képzett mágusok számára sem észrevehető volt, és biztosra lehetett venni, hogy a legtöbb macska is tartogat meglepetéseket.

– Ah Dorian, jó korán érkeztél – szólt ki a néni derűsen a konyhából, és elő is került, egy óriási tálca gőzölgő frissítővel és süteménnyel.

– Szervusz Gwen, örülök, hogy újra látlak – köszöntötte a nénit a féltündér. – Hát tudod, ki korán kel, aranyat lel... bár ez egy elég régi mondás, bár egyikünk se mai csirke, hogy ezt még mindig használja – vigyorgott szokásához híven.

– Ny. Gwen-ny. Gwenny – villant meg az öreglány szemüvege.

Dorian testőre továbbra is gyanakodva fürkészte a helyet, volt valami nyomasztó benne a számára, bár valószínűleg ez csak a saját rigolyái miatt érezhette.

– Üdv... – mormogta fejfedője alól.

– Nagyon szép a kis otthonod és tündériek a cicák. – nézett körbe mosolyogva Dorian és eggyel beljebb lépett. – Te meg vedd le a sisakod, ne légy itt a rokonod előtt is ennyire rejtve! – szólította meg a testőrét, aki kissé vonakodva szabadult meg a fejét védő tárgytól. Nem igazán örült annak, hogy most a páncél varázserő elleni védelmének egy része így megszűnt, de mivel a mestere ezt kérte tőle, vagy inkább utasította, így eleget tett a kérésnek. Daken roppantul nem barátságos tekintettel nézett a nénire, fizimiskája valamivel férfiasabb volt a bátyjáénál, szemei teljesen világoskékek, haja pedig kissé más árnyalata a vörös színnek, mint a fivéréé.