A Nagy Terv [BEFEJEZETT]

Egy régi háború

A két démon követte, kissé megborzongtak a felszíni energiáktól. Amint Dorian bezárta a kaput maguk mögött, és kényelembe helyezték magukat, Zcirumat nem habozott.

– Talán ideje lenne utánajárni ennek a dolognak, hogy mi hajtja magát ennyire. Nem tűnik pusztán mohóságnak, vagy hatalomvágynak.

– Én csak egy élhető világot akarok... annak aki megérdemli... – ült le a kényelmes foteljébe, a nappalija közepén ahová hozta őket. – Aki nem méltó rá... attól elveszem.... aki a hatalma mögé bújik és onnan irányítgat, de ő maga semmit nem ér... annak vége lesz... – mondta komolyan nekik, a tekintete olyan furcsának tűnt, mélyen jövő gyűlölet látszott rajta ezek iránt a személyek iránt.

– Történt valami a távolléte alatt? Az a személy tett magával valamit, akivel találkozott? – kérdezte lényegretörően Sylvain. Zcirumat előröptetett néhány kristályt.

– Ne tartson ezektől, csak kiszűrik, ha más is részt vesz a beszélgetésben rajtunk kívül – magyarázta gyorsan a négykarú. Dorian érezte, hogy igazat mondott.

– Semmi ilyesmi nem történt urak... – mondta miközben előröptetett három boros poharat, a hozzájuk tartozó nedűvel, amiből tölt is ezen technikával mindannyiuknak. – Az én életemben eddig nem sok személy volt, aki valaha is számított volna, de aki igen azt megbecsülöm a mai napig. Az egyikükről hallottam egy.... szóbeszédet, hogy... újra látták. Én pedig meg akartam bizonyosodni róla és úgy tűnt a pletyka igaznak bizonyult, viszont csak a nyomait találtam meg, egyszerűen mintha köddé vált volna – sóhajtott egy nagyot, és kortyolt az alkoholból. – Csak tudni akartam jól van-e. Valószínűleg igen... hogy miként lehet még mindig életben azt nem tudom, mivel átlagos halandó volt én pedig több száz éve láttam utoljára... Nem tudom ki fog-e derülni ez valaha – vonta meg a vállát.

Sylvain belekortyolt a borba.

– Ki volt ez a személy? Talán segíthetünk felkutatni – ajánlotta fel Zcirumat, egyik kezében a poharat tartva. – A felszínen is számos forrás áll rendelkezésünkre, vannak kontaktjaink, akik alig várják, hogy ismét kapcsolatba lépjünk velük.

– A dadám volt annak idején. De úgy is mondhatnám, hogy anyám helyett anyám. De aztán tíz éves koromban eltűnt és azóta se láttam – kortyolgatott ő is az alkoholból. – Nem fogják megtalálni, nekem is van elég kontaktom, meg módszereim. Az utolsó nyomait megtaláltam, de aztán, mintha köddé vált volna.

– Hogy hívják, ha szabad érdeklődnöm? – kérdezgette Zcirumat továbbra is.

– Eclair. Elég különleges neve van, mégse hallott róla szinte senki, még az elméjükben sem találtuk – sóhajtott. – Annyit tudok még róla, hogy harcos volt, aztán valamiért odakerült hozzánk, hogy a dadám legyen. Legutoljára egy katonai egység tagja volt, úgy kétszáz éve, azóta eltűnt – töltött magának még egy pohárral és jól meghúzta.

– Csakugyan nem hallottam róla, de megjegyzem. Ha netalántán előkerül a neve bárhogy, vagy a személy maga, akkor értesítem majd – biccentett felé.

– Átnézhetnénk a Lelkek Könyvtárát is. Ott úgysem csak a hozzánk kerültek, de a felszíniek és a... feljebb kerültek is szerepelnek. Legalább meg lehetne tudni, hogy melyik síkon van – ajánlotta fel Sylvain.

– Előtte azonban szeretnék túl lenni ezen a gyűrű mizérián. Kettő jelenlétét éreztem még odalent... az utolsót lehet valahogy máshogy tudom majd megszerezni... – sóhajtott egy nagyot.

– Amikor visszatérünk, egyikünk mehet a könyvtárba – ajánlkozott Sylvain. Talán csak nem akart Lacrimaneis Ark elé járulni?

– Nekem úgy is jó. – válaszolt a vörös hajú démonnak.