Még mindig... ~Szent Johanna gimi fanfiction~

-40-

A hétvégén elmentem Kingával és Virággal vásárolgatni (természetesen pár könyv is hazajött velem... nem is én lennék), Cortez elvitt egy randira is, na meg persze tanultam, szóval baromi jól telt az egész. Felhőtlen boldogsággal léptem ki az ajtón reggel, és ugrottam a barátom (!!!!!!!) nyakába, aki nevetve ölelt át.

– Tegnap velem voltál szinte egész nap, Reni.

– Nem baj! – pusziltam meg a száját. Kézen fogva és beszélgetve indultunk meg, nekem pedig a suli előtt ismét nemkívánatos gondolataim támadtak.

Nagyon remélem, hogy ma végre feltűnik valakinek a helyzet, és nem mászik senki Cortezre... Miért nem merek megszólalni?! Le kéne ezeket ordítani...

– Megint elgondolkoztál – sóhajtott halkan, majd intett a többieknek és szembefordított magával. – Minden oké, Reni?

– Persze, ne haragudj – mosolyogtam rá belül magamat ostorozva.

– Ne hazudj nekem – simította meg az arcom, ami lángba is borult az érintésétől. Sosem fogom megszokni...

– Tényleg semmi gond, csupán fáradt vagyok. Nem aludtam a legtöbbet – vallottam be a féligazságot, mire elvigyorodott.

– Ne mondd! Csak nem rajtam járt az eszed? – vonta fel a szemöldökét szédítően.

– Álmodozz csak! Nem minden rólad szól! – löktem meg a karját visszatartott mosollyal.

– Ne! – kapott a szájához rémülten. – Tényleg nem?

Felnevettem és megöleltem.

– Jó az illatod – motyogtam a dzsekijébe, amin kuncogni kezdett.

– Neked is – simogatta meg a hátam, majd a kezemnél fogva húzott a többiekhez.

Nem sokáig maradtam kint, de rengeteget nevettem és szerencsére sikeresen elfelejtettem a bajaim. Egészen addig, amíg mosdóba nem mentem pisilni.

Már a kezemet mostam, amikor belépett valaki a helyiségbe. Edina. Oda állt mellém, és megköszörülte a torkát.

– Öhm... Szia? – néztem rá értetlenül.

– Gyors leszek, kisegér – sziszegte ijesztően komolyan.

– Reni – segítettem ki.

– Nem érdekel! – kiáltotta, amin meglepetten rezzentem össze.

– Pontosan... Mi is a bajod? – próbáltam értelmét keresni az egésznek.

– Csak egyszer mondom el. Maradj távol Corteztől! – jelentette ki fenyegető hangsúllyal. – Láttam a reggelit, és nem érdekel, hogy mi van köztetek, még egy ilyen, és meg fogom oldani, hogy semmi se legyen többé! – hajolt az arcomhoz. Hatalmas műszempillái szinte súrolták az arcom, ahogy pislogott. – Miért pont te érdekelnéd? Akadj le róla! Nem kellesz neki! – köpte a szavakat. – Jobb nálad bárki más! Főleg én! – húzódott el kacsintva. – Remélem, felfogtad, Renáta. Hagyd őt békén! Még egyszer meglátlak a közelében, és azt is megbánod, hogy itt vagy.

Kiment a WC-ből, én meg lefagyva meredtem magam elé.

– Cortez szeret, Cortez szeret, Cortez szeret... – mondogattam magamnak, de már nem sikerült teljes mértékben meggyőznöm magam erről. Szeret, ez igaz. De tényleg... Miért pont én? Annyi tőlem sokkal szebb lány van ebben az iskolában! Hihetetlen, hogy pont én lennék számára az igazi...

Magányos könnycseppek csorogtak az arcomon, miközben összefontam a hasam előtt a karjaim. A tükörbe nézve cseppet sem láttam magamat szépnek, sőt, egyenesen csúnyának hatottam. Miért nem tudok olyan szép és elég lenni, mint a többiek? Corteznek sem fogok sokáig tetszeni, főleg, ha a esti pótvacsikkal szedek is fel pár kilót. Istenem! Le kell állnom az evéssel.