Még mindig... ~Szent Johanna gimi fanfiction~

-17-

Pár percig néma csendben voltunk, és mivel én kínomban nem tudtam mit kezdeni, ezért a könyvet kezdtem el nézegetni.

Aztán hirtelen Ricsi törte meg a kínos csendet:

(!Ez a rész szó szerint eredeti SzJG-ből/SzJG Kalauz 2.0-ból lesz idézve, kivéve a *-ozott részek, mert azt én írom bele!-írói.szerk.)

,,– Miért őt választottad?

– Brontët? – kérdeztem vissza, felmutatva a kezemben tartott Üvöltő szeleket.

– Neem – rázta meg a raszta tincseit. – Neményit.

– Mi? Mi az, hogy választottam? És ki helyett? – csodálkoztam.

– Cortez – szólt halkan.

– Nem értem.

– Tudod, hogy miről beszélek! – nézett mélyen a szemembe.

– Nem, Ricsi, nem tudom. Azt tudom... – túrtam idegesen a hajamba – ...hogy hetek óta *nagyon* tudomást sem vesztek rólam, *csak ha a házi kell*, holott nem csináltam semmit. Dave-vel összevesztem, oké, de veled például nem! Erre te is levegőnek nézel, holott azt hittem, barátok vagyunk.

Úgy látszik, tényleg elvesztette a jelentőségét ez a szó...

– Ren, nekem nincs veled semmi bajom! – *szólt rám komolyan.* – De Neményit nem bírom elviselni.

– Miért kéne elviselned? – tártam szét a karom.

*Kezdem elveszíteni a fonalat tényleg...*

– Mert ha együtt jártok, akkor el kell.

– *És mi van, ha azt mondom, már nem járunk?!* – szaladt ki a számon hirtelen.

– Mi van?

– Jól hallottad... – erősítettem meg *végül, halk és bizonytalan választ adva*, és álltam a tekintetét.

– Szakítottatok? – csodálkozott."

(Egy ideig ennyi:D)

Én meg elgondolkodtam a válaszon.

Megosszam Ricsivel, aki egészen idáig magasról tojt rám?

Végül úgy döntöttem, hogy megosztom vele...

– Igen... – suttogtam, majd ismét lehajtottam a fejem.

– Basszus, Ren! Sajnálom... – rázta meg a fejét, majd átkarolva a vállam magához húzott. – De... Olyan boldogoknak tűntetek. Igaz, te nem mindig, de mi így szeretünk – lökött meg játékosan mosolyogva, mire felnevettem, de aztán elkomolyodtunk. – Mi történt?

– Igazából... Azt sem tudom, szerettem-e őt úgy, mint... Szóval őt – legyintettem, mert úgyis tudtam, hogy tudja, kire gondolok. – Ez csak részéről volt öröm, mert... Ő tényleg szeret. – Jól esett végre valakinek tényleg elmondani, mit érzek.

Még ha ez a valaki Ricsi is volt...

(Na, itt az a helyzet, hogy csak a párbeszédek lesznek idézve, a gondolatjel utáni dolgokat már nagyjából magamtól fogom írni. Elnézést mindenkitől!)

,,– Miért nem mondtad el neki? – kérdezte enyhe idegességgel a hangjában.

– Kinek? – kérdeztem nagy sóhajjal.

– Corteznek – mondta halkan.

– Miért mondtam volna?! – csattantam fel, nem törődve azzal, hogy a könyvtárosnő mogorván pillantgat felénk.

– Mert... – akadt meg, de végül nagy levegőt véve folytatta. – Mert azt hiszi, hogy *még mindig* Neményivel jársz.

– Nem érdekel, mit hisz. – vágtam rá idegesen. – Legalább azóta nem szórakozik velem! Vagy bocs, elrontottam a hobbiját?!

– Ren, Cortez... – kezdte, de közbevágtam:

– Hagyjál Cortezzel! Amióta ismerem, csak kiszúr velem! Folyamatosan hülyének néz, meguntam. Ne vigyen el motorozni, ne fogja meg a kezem, ne rajzoljon nekem, ne küldjön nekem dalt, és legfőképpen ne csókoljon meg, miközben a suli előtt várja a barátnője! - üvöltöttem."

Ricsi pár pillanatig pislogás nélkül meredt rám, majd halkan elnevette magát.

– Oké, ez mind jogos. De ha azt mondom, hogy már nem várhatja a suli előtt a barátnője, mivel nincs is neki? – kérdezte öntelt fejjel, mire leesett az állam.

–  Mi? – kérdeztem suttogva, teljesen lesokkolódva.

– Jól hallottad – vigyorgott, majd ismét témát váltott, nem foglalkozva a bénultságommal. – Na de. Ren, ha nem szeretted Neményit, miért voltál vele?

Ettől a kérdéstől féltem...

– Én csak... Boldognak akartam látni, mielőtt... Mielőtt... – kerestem a szavakat, majd eszembe jutott, hogy Ricsi valószínűleg azt hiszi Cortez miatt, hogy én megyek el, így kiböktem, ami elsőként eszembe jutott. – Mielőtt elválnak egymástól útjaink.

Most Ricsin volt a sor, hogy ledöbbenjen, majd szépen lassan kirajzolódott valami leírhatatlan az arckifejezéséből.

– Basszus Ren! Tényleg... Tényleg te mész el a suliból... – mondta ki halkan, mégis kétségbeesetten.

– Lehet. – vontam meg a vállam, majd feltápászkodtam, jelezve, hogy indulnék, mire Ricsi elkapta a karom.

– Ren! Nem! Ne! Ne csináld ezt! Velem, velünk, velük, vagy a francba is már, Cortezzel, vagy Neményivel! – szólt rám ingerülten a raszta.

– Miért is? Nem mindegy Corteznek, hogy elmegyek-e, vagy sem? Szakított Vikivel ide, vagy oda, attól még ugyanúgy keresztül néz rajtam, nem? – tettem fel a kérdést. – Arnold meg... Túléli – nyeltem egy nagyot, ugyanis a torkomban hatalmas gombóc keletkezett a téma miatt.

Ricsi pár pillanatig fürkészett, aztán nagyot sóhajtott.

,,– Nem, Ren. Ez nem erről szól már. Döntsd el, hogy mit szeretnél velük, mert mindketten szeretnek, és mindketten rád várnak – mondta az arcomba kíméletlenül.

– Szeretnek? Tö-többes számban beszélsz..? – lepődtem meg, a gyomrom pedig éreztem, hogy összezsugorodott."

Cortez... Cortez szeret?

Nem, nem, ez képtelenség, hisz...

De várj, ezt Ricsi mondta, a legjobb haverja...

Ó, te jó ég, akkor most tényleg szeret?!

Most én néztem fel a rasztára kétségbeesetten.

– Francba... Elszóltam magam... – nevetett fel idegesen, látva az arcom, majd egy szó nélkül elrohant, otthagyva engem a zavaros gondolataimmal.

Szeret...

Na, erre ki számított?🤭 Ricsi lebuktatta Cortezt, de vajon Reni mit lép? És Cortez, ha megtudja?😨 Szerdán kiderül😘🫶🏻
Találkozunk szerdán 18.00-kor, addig is legyetek jók... Ha tudtok.🤭🫶🏻Tiktok: @llauraesharrypotter_