Még mindig... ~Szent Johanna gimi fanfiction~

-12-

Cortez távozása után Viki is sértődötten elment, mi pedig, akik maradtunk, egy szó nélkül a terembe mentünk.

Ott ültek bent a többiek, és csak a szokásosan ment az, ami mindig.

Kinga a táblánál volt, és Gáborral üvöltött, amiért nem vizes szivaccsal törölte le a táblát (?), a rockerek Metallicat hallgattak, Jacques valamit olvasott, Arnold a helyén ülve olvasott, de ahogy beléptünk, nyilván letette, mert várt, és végül Cortez, aki a könyökével az asztalon támaszkodva, lehajtott fejjel, zenét hallgatva ült, és fel sem nézett az érkezésünkre.

Én intettem egyet Arnoldnak, aki felpattant, majd mellém lépve közösen léptünk ki a teremből

- Szia - mosolygott rám, miközben a falnál állva megfogta a kezem.

- Szia - préseltem ki magamból egy választ, de a gondolataim zavarosak voltak.

Mi történt Cortezzel?

- Baj van? Zaklatottnak tűnsz - kérdezte a fiú félrebillentett fejjel.

- Nem, nincs - ráztam meg a fejem, de persze rémesen hazudtam.

- Mi történt kint? Láttam Viktóriát. Ő mondott valamit? - tapintott rá a (fél) igazságra.

- Igen. Beszólt, de... Mindegy. Már megszoktam, nem számít - mosolyodtam el hamiskásan, és egyben félve, hogy vajon beveszi-e, hogy csak ennyi.

A fiú, mint aki tudja, hogy nem mondok igazat, még pár másodpercig komolyan nézett szemeimbe, megpróbálva megfejteni, hogy mi van, de végül csak óvatosan elmosolyodott, ami miatt nagyon megkönnyebbültem.

- Ne foglalkozz vele. - tűrt a fülem mögé egy kósza tincset, ami miatt, természetesen, zavarba jöttem.

- Azon vagyok - nevettem el magam, majd mivel csengettek, egy gyors csókot nyomva a szájára, elsőként slisszoltam be a terembe, még Barka előtt.

Órák után Arnolddal és Virággal mentem haza, akárcsak régen.

Annyi különbséggel, hogy most Arnold és én jártunk.

Vagy valami olyasmi...

Mi?!

Te jó ég, Renáta, ne már!

- Reni? - kérdezte Virág, szerintem sokadszorra, mire zavartan kaptam rá a fejem.

- Bocsi, igen? - néztem felváltva kettejükre.

- Csak annyit kérdezett Virág, hogy elmenjünk-e hozzád filmezni egyet. Vagy valamit csinálni - válaszolta Arnold.

- Igeeen! Pont, mint régebben! - lelkesedett a lány, amit nem bírtam ki, elnevettem magam.

- Persze, nekem oké - bólintottam mosolyogva.

- De szupcsiiiii! Csak én ötre megyek Zsoltiékhoz, szóval köbö négyig maradok, bocsiii! - bökte ki a lány.

- Jó, semmi baj - nyugtattam, miközben a fejemet újra ellepték a reggellel kapcsolatos dolgok.

Végül már nem esett erről több szó, az út hátralévő része is azzal telt, hogy Virág mellettünk ugrándozott, miközben megállás nélkül csacsogott mindenfélékről, amit Arnolddal illedelmesen végighallgattunk, bár nem szólaltunk meg.

Hazaérve anyuék szerencsére megengedték, hogy bejöjjenek, így felrohantunk a lépcsőn, és a szobámba érve pedig beszélgetni kezdtünk.

Arnold egy ideig egészen szépen bírta, ahogy filmezés helyett végül én a mellkasának dőlve az asztalomnál ülő Virággal csajosan visongva nézegetjük a laptopomon a szerintünk jól ki néző színészeket, de aztán végül fél négy körül lelépett, amin azért nem nagyon csodálkoztam:D