Még mindig... ~Szent Johanna gimi fanfiction~

-1-

A mai napom átlagosan indult. De csak indult. Ugyanis a későbbiekben egyáltalán nem volt átlagos.

Mert hát... ,,Az egészet nem is így terveztem! Franc gondolta volna, hogy meg fog csókolni! És... A franc gondolta volna, hogy az érzéseim közre játszanak!"

De ezt majd később.

Reggel szokásosan keltem hatkor az ébresztőmre, és miután lent szokásosan megreggeliztem, fent szokásosan elkészültem a szokásos ruhámba.

Trapéz farmer, egy póló (május lévén úgy gondoltam, elég az), és egy pulcsi felvétele után lesiettem a lépcsőn, szokásosan felvettem a Converse-m, és szokásosan köszöntem az ajtó előtt már rám váró Ricsinek és Virágnak.

Igen, ez itt még mind a szokásos.

Csak később nem volt semmi szokásos...

Azt hiszem, ennyi szó ismétlés még életemben nem volt napló bejegyzésben:) Na mindegy.

A sulihoz érve most egy kicsit én is kint maradtam, de nem sokáig, mert nem tudtam hozzászólni a dolgokhoz, plusz nem volt kedvem Vikihez és Cortezhez.

A napom is normálisan indult a suliba, azon kívül, hogy Cortez még mindig levegőnek néz.

A francba már vele, meg az érzéseimmel:(

Meg a marha jó kinézete is elmehetne néha a francba...

Arnolddal, Virággal meg Karcsival voltam az udvaron, és úgy beszélgettünk, esetleg olvastunk (persze Virág nem:D).

Egészen magyarig minden így volt.

Amikor Kardos feltette a kérdést, hogy valaki segítene-e neki pakolni a könyvtárban.

Én és Arnold egyszerre vágtuk rá, hogy igen, mire Kardos megkönnyebbülten elmosolyodott.

Azt hiszem, erre várt.

Vagy inkább számított.

Én és a fiú egymásra mosolyogtunk, és már elkezdtünk volna pakolni, amikor is Kardos megszólalt.

– Antai-Kelemen, Pósa, Felmayer, Nagy, Bencze! Ti is jöttök! – nézett egyesével az említettekre.

Idegesen hunytam le a szemem.

Muszáj Corteznek is jönnie?

Mindannyian egyesével felálltak, és elindultunk kifelé Kardos után (akit egyébként Haller váltotta fel).

A két kocka, Andris és Robi hamar megunták, de pakoltak valamennyit, így Kardos sóhajtva elengedte őket.

Ricsi és Virág is így állt a dologhoz, plusz Virág, ha meglátott valamit aranyosat egy borítón, visongani (?) kezdett, így a tanár úr szerintem őszintén örült, amikor elmentek.

Nem sokkal később Zsolti is elment, ezzel a mondattal:

– Nem fogom ezt a dohos könyvtárat pakolni... Léptem! Megkeresem Máday nénit! – és röhögve kiment.

Így maradtunk négyen.

Három fiú, és én.

Cortez, aki nulla életkedvvel, de pakolt, Arnold, aki ténylegesen pakolt, segített, rendezett (csakúgy, mint én), és végül Dave, aki fotózott végig, és kirakta Twitterre az egészet.

– Reni! – jött oda hozzám hirtelen Kardos, miközben éppen betűrendbe pakoltam a fantasy könyveket. – Van hátul két doboznyi romantikus könyv. El tudnád őket pakolni?

– Persze, megyek is! – bólintottam azonnal, majd a szememmel keresni kezdtem valakit, aki befejezné az itteni munkát. – Dave! – szóltam a fiúnak, aki éppen a telefonját, vagyis bocsánat, iPhone-ját nyomkodva lépkedett. – Ezt befejeznéd?

– Aha – legyintett hanyagul, felmérve a feladatát, aztán meglátta a gorombán rábámuló Kardost, így a nyakát behúzva belekezdett.

Én hátramentem a két dobozhoz, ami roskadásig volt pakolva.

Nagyot sóhajtva próbáltam meg felemelni, mert hogy semmi kedvem nem volt egyesével pakolgatni a két sorral arrébb lévő polcokhoz a könyveket, de természetesen nem bírtam felvenni a dobozt.

– Nem hiszem el, hogy három fiú van itt rajtam kívül, és engem kért meg erre Kardos... – morogtam idegesen, majd bármennyire is nem szerettem volna, elkezdtem egyesével kivenni a könyveket, és ABC sorrendben rendezgetni.

Amikor már vagy ötödjére fordultam vissza a dobozhoz, megláttam Cortezt, aki a fél szemöldökét felhúzva nézett rám.

– Reni... – kezdte lassan, végignézve rajtam és a dobozokon. – Miért nem szóltál, hogy segítség kell? Kicsit hülyén néz ki, amit így csinálsz – mondta visszatartott nevetéssel.

– Hé! Nem hittem volna, hogy segítesz... – motyogtam az orrom alatt, miközben zavarba jöttem.

Cortez segít nekem?

Waaa!!!

Oké, sokat vagyok Virággal:D

Szerencsémre meghallotta, amit mondtam, így sóhajtva letette a dobozt, és elém állt.

– Miért ne segítenék? – kérdezte szemtelen mosollyal az arcán.

– Mert az utóbbi időben rám se nézel? – kérdeztem vissza, szerintem ügyesen.

Cortez a fejét ingatva zavartan (!) elröhögte magát, majd ismét felkapta a dobozt, terelve a témát.

– Na. Hova vigyem? – kérdezte, kipillantva rám a doboz mögül.

– Öhm... – kezdtem értelmesen, de elvesztem a szemeiben.

– Igen? – kérdezett ismét szórakozottan.

– Gyere. Erre! – köszörültem meg a torkom.

Csendben mentem, miközben Cortez hozta mögöttem a dobozt, és a fejem tele volt kérdésekkel.

Mi történt most így hirtelen?

Ahogy odaértünk a romantikus részlegre, Cortez letette a dobozt, kezével kifésülte a szemébe lógó tincseket (ami miatt a pillangóim felé meghalt, de ez részlet kérdés), és úgy nézett rám.

– Oké. Én adom a könyvet, te pakolod! – ,,utasított", én meg bólintva átvettem a kezembe adott könyvet, és elkezdtem pakolni.

Egész gyorsan végeztünk az első dobozzal, így, hogy ketten vagyunk.

Igaz, meg sem szólaltunk, de élveztem a társaságát.

A második dobozért indultunk éppen vissza, amikor beleütköztünk valakibe..

Sziasztok! Igen, megint megcsúsztam...🥹 Ezer bocsánat ezért, csak nem vagyok otthon, és netem sem volt...
Ettől függetlenül itt vaaan az első rész!🫶🏻 Hogy tetszett? Van kedvetek tovább olvasni? Építő kritikát, na meg hideget-meleget elfogadok a kommentekben!
Találkozunk szombaton 18.00-kor (mostmár tényleg), addig is legyetek jók... Ha tudtok.🤭🫶🏻
Tiktok: @llauraesharrypotter_