Még mindig... ~Szent Johanna gimi fanfiction~

-14-

Oké, azt hiszem, hogy a mai napom egy szóból állt: sírás. De komolyan! Sokszor mondtam már ezt, de ma... Ma sok minden megváltozott.

De inkább elkezdtem mesélni...

A hétvége alatt egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből a történteket. Tényleg nem. Még olvasással és tanulással sem. Senkinek nem is beszéltem a történtekről, és volt is oka.

Az okot pedig Corteznek hívják. Ugyanis szombaton, délután volt egy ilyen üzenetváltásunk:

Cortez üzenete: Reni! Szóval... Az van, hogy pénteken kicsit kiborultam, és ittam (elég sz@rul vagyok most is). Majd ahogy nemrég felkeltem, megnéztem a híváslistát, ugyanis halvány lila gőzöm sincs, hogy mit csináltam... Szóval mindegy, megnéztem a híváslistát, és a te neved is ott volt azok között, akiket én péntek este hívtam. Figy. Fogalmam sincs, hogy miket mondtam, mit csináltam, vagy ilyesmi, de egyet szeretnék, ha tudnál: bármit is mondtam, vagy csináltam, azt semmiképpen se vedd komolyan! Baromság az egész, bármi is történt. Részeg voltam, nem voltam magamnál, úgyhogy remélem vágod, mi van. Bocs, csak gondoltam, ezt leírom.

Reni üzenete: Szia! Semmi baj, nem történt semmi. Csak felhívtál, ennyi:)

Cortez üzenete: Huh, okay! Megnyugodtam:) Még egyszer bocs.

Reni üzenete: Nincs miért.

Cortez üzenete: :)

Semmit nem gondolt komolyan. Tudtam... Most, hogy így hétfő reggel is visszanéztem ezt, már nem csak szomorúságot, hanem dühöt is érzek. Ismét hülyét csináltam magamból, ráadásul Cortez miatt!

Megint! Elegem van! Nem hiszem el, hogy ezt tette már megint velem... Utálom, hogy egyszer jó vagyok neki, máskor meg nem! Kész, vége, befejeztem!

El kell felejtenem Antai-Kelemen Ádámot. Az lesz a legjobb...

Csak akkor eszméltem fel a gondolkodásból, amikor anyu felkiabált, hogy Arnold vár. Na, akkor pattantam. Felkaptam a táskám, majd lerohanva a lépcsőn egy gyors puszi és elköszönés után felhúztam a cipőm, a dzsekim, majd kirontottam az ajtón, és visszatartott lélegzettel meredtem az engem néző Arnoldra. A bűntudat megint elfogott, és egyszerűen nem bírtam a szemébe nézni, úgyhogy gyorsan odaléptem hozzá, és a vállába fúrtam a fejem.

– Neked is szia! – nevetett fel halkan, majd a derekamat átkarolva húzott magához közelebb.

– Szia – motyogtam a vállába, és így a mondandóm érthetetlenné alakult, de nem igazán érdekelt.

– Mi ez a nagy szeretetroham? Oké, mondjuk két hetem maradt, szóval fogjuk rá, hogy megértem –  tolt el magától egy kicsit mosolyogva, majd egy csókot nyomva a számra megfogta a kezem, és elindult velem az iskola felé.

– Nem tudom, mi ez – mosolyodtam el én is vállat vonva, miközben az agyam azt ordította, hogy ,,Ne hazudj már neki, ő az egyetlen, aki szeret!".

Arnold nem szólt semmit, csak a fejét ingatta, aztán néma csendben lépdelt tovább mellettem, elveszve a gondolataiban.

Én meg megrémültem szótlansága miatt. Istenem, csak ne jöjjön rá... Az egész utunk csendben telt. A sulihoz érve a szívem felugrott a torkomba, ahogy megláttam a kint álló társaságot.

Viki is ott volt... És Cortezen csüngött.

Na, ez így, a péntekiek után jobban fájt, mint eddig. Arnold, látva, hogy kezdek szétesni, szorított egyet a kezemen, majd bíztatóan rám mosolygott, és támogatva engem elindult velem együtt befelé az épületbe.

– Csá, Molyok! – hallottuk meg Viki ordítását, és a beszólására pár felsőbb éves röhögését mögöttünk, mire én megtorpantam. Arnold azonban nem engedett, a fejét megrázva motyogott valamit, majd maga után húzva engem ,,berángatott" (amúgy nem, de mivel én képtelen voltam megmozdulni, így kénytelen volt maga után húzni) a kapun.

Belépve a suliba kikerültünk pár rohanó diákot, felbaktattunk a termünkhöz, majd a szekrényünknél megálltunk.

– Köszi... – hajtottam le a fejem kínosan.

– Semmiség, te is tudod. De hagyd figyelmen kívül. Ez nekem is szólt, viszont én is ezt csináltam. Figyelj. Azért csinálja, mert látszik rajtad, hogy érdekel a véleménye. Ne érdekeljen, Reni! – fogta meg egyik kezével a vállam, és a másikkal pedig az állam alá nyúlva késztetett arra, hogy ránézzek. – Tényleg ne. Tudom, nehéz ezt figyelmen kívül hagyni, de ígérd meg nekem, hogy legalább csak megpróbálod, oké? A kedvemért – nézett mélyen a szemembe komolyan, mire én ismét könnyezni kezdtem.

Azt hiszem, az ilyenekért is lett ő a legjobb barátom annak idején. Aztán a barátom.

– Szeretlek! – suttogtam, mire Arnold végre elmosolyodott, és szorosan magához húzott. Kicsit összekönnyeztem pólóját, de nem igazán zavart. Végül elengedtük egymást, ugyanis Arnoldnak megint az igazgatóiba kellett mennie, nekem meg át kellett néznem az anyagot a matek dolgozatra.

Na halii! Kinek hogy telt a mai nap? Milyen eddig a szünet?🫶🏻
Azt kell mondjam, a következő részben sokak kívánsága teljesülni fog...🤭 Várom a tippeket kommentekben!💕
Találkozunk szombaton 18.00-kor, addig is legyetek jók... Ha tudtok.🤭🫶🏻
Tiktok: @llauraesharrypotter_