Még mindig... ~Szent Johanna gimi fanfiction~

-31-

(A párbeszédek itt is majdnem a könyvből lesznek!)

,,– A mai órán az erkölcsről fogunk beszélgetni – ismertette, mire magamban felnyögtem. Jej!

– Van, akinek nem árt – hallottam egy hangot magam mögül, mire megfeszültem. Tessék?

Hallottam, hogy Ricsi nem tetszően ciccegett, Virág és Kinga felém fordultak, a többiek pedig elhallgattak.

– Kérnék mindenkit, hogy tartsa meg a véleményét – morogta a tanár, és azt hittem, hogy Cortez így ráhagyja. De persze megint naiv voltam.

– Persze, persze, bocsánat – mondta gúnyosan. – Úgyis tudja az, akire vonatkozik. – Idegesen hátrafordultam hozzá, ő pedig a tollát kattogtatva nézett bele a szemeimbe. – Ugye?

– Miről beszélsz? – ráztam a fejem döbbenten.

– Semmiről, csak hangosan gondolkodtam – vonta fel a fél szemöldökét, és már válaszoltam volna, amikor Kinga megszólalt:

– Akkor folytasd halkan és fogd be!

– Mindenki maradjon csendben! Rentai visszafordul! – szólt rám Vladár.

– Elnézést... – motyogtam, és szép lassan visszafordultam, de ilyenkor már én is kicsit ideges voltam. Ő kattan be mindentől! Mint egy sértődős öt éves!

Hirtelen megint hátra fordultam.

– Te beszélsz nekem az erkölcsről?! – kérdeztem élesen, és olyan dühös voltam rá, mint eddig még soha.

Láttam, hogy sikerült meglepnem. Hát ez van, mostmár én sem fogom vissza magam!

– Reni, most komolyan. Nem akartál zavarni? Ez valami vicc volt? Miért nem írtad azt, hogy nem érdekelt? Csak annyit, hogy elfoglalt voltál... Gondolhattam volna, mennyire nagyon az vagy! – nevetett fel kínosan, és ezt már Vladár is csendben hallgatta, nem csak az osztály.

– Na, mert te annyira törted magad! – szólt bele Kinga újra. – Mi van, elment az időérzéked a sok szambázástól meg a csajoktól?

– Kinga, ez nem rád tartozik, ne szólj bele mindenbe! – Cortez hangja fojtott volt, ami azt jelentette, hogy hihetetlenül ideges. De ez a dühös tekintetén is látszott, amit egy pillanatra sem vett le rólam.

– Akkor is elmondom a véleményem! Nem érdekelsz! – csattant fel a lány.

– De nem az én órámon! Majd szünetben megbeszélitek! Kinga, maradj csendben, Cortez, ezt most fejezd be, Rentai, te meg azonnal fordulj előre! Ne mondjam még egyszer! – rivallt ránk a tanár. Ajaj, ebből baj lesz! Anyuék kinyírnak, ha ezt megtudják, De... Felidegelt!

Visszafordultam, de kábé egy percig bírtam, ugyanis mostmár tényleg érdekelt, hogy miért akadt ki Cortez ennyire. Ő is írhatott volna!

– Cortez. Ha ennyire zavart, miért nem írtál te? – kérdeztem tőle meg, és már megint háttal voltam a tanárnak.

– Nem azt mondom, hogy zavart! – jelentette ki sietve.

– Akkor pontosan mi bajod is van?! – förmedtem rá dühösen. Az én érzéseimre amúgy nem gondol senki? Ó, bocs, megsértettem az egóját! Szörnyű!

– Tudod Reni, vártam valami reakciót! Nem egy héttel később, akkor! És nem olyat, amit te írtál! Hogy elfoglalt voltál, meg nem akartál zavarni... Komolyan, egy rohadt ,,köszönöm"-re sem futotta?! 

– Ó, elnézést! Mit kellett volna tennem? Könnyes szemmel hálálkodni? Vagy térdre borulni előtted?! – ingattam a fejem. Kezdett elegem lenni ebből az egészből.