Még mindig... ~Szent Johanna gimi fanfiction~

-27-

Péntek lévén Zsolti kitalálta, hogy menjünk hozzájuk, és mutassuk be a garázst Macunak is. Többen helyeselték az ötletet, és miután Macu is belement (bár kissé nehézkesen, ugyanis még mindig tartott Dave-től, Kingától és egyesekkel még csak nem is beszélt eddig egyáltalán), már csak az én válaszomra vártak.

– Ööö... – mondtam értelmesen, mikor már kint voltunk az iskolából.

Megrohamoztak az utolsó ott létről az emlékek. Arnold, Cortez, a nyaklánc, Párizs, Amerika... Áááá, megőrülök! Lehet nem jó ötlet menni. Vagy de? Pont ezt kéne tennem? Vááá, nem tudooom!

– Reni? – kérdezte Dave, szerintem sokadjára. Mindannyian engem bámultak, és várták a válaszom.

– Ööö... – kezdtem megint, majd kínosan elröhögtem magam. – Nem tudom – jelentettem be, majd hebegtem valami ,,sok dolgom van" félét.

 Értetlenül, avagy csalódottan (Virág és Macu) néztek össze.

– Mi az a te nagyon sok dolgod? Magadba roskadni, bőgni valami nyálas és unalmas romantikus filmen vagy könyvön, és sajnálni magad? Renáta, szedd már össze magad! – tört előre Kinga, és a vállam megragadva megrázott. Aú, ezért ez nem esett jól!

– Hé! – fejtettem le magamról a kezeit. – Ez fájt!

– Megérdemelted! – forgatta a szemeit. – Na, elmondom mi lesz. Eljössz, és ha egyszer is meglátom, hogy egyedül vagy és szomorkodsz, és még csak nem is próbálkozol...

– Páros lábbal rúglak seggbe! – fejezte be Ricsi a lány helyett.

– Én azt akartam mondani, hogy leordítom a fejed, hogy nem éri meg egy olyan alak miatt bánkódni, mint Cortez, vagy Neményi, de tőlem ezt is megcsinálhatod – legyintett Kinga, mire felháborodva nyögtem fel.

– Ez nem ér!

– De! – vágták rá egyszerre.

– Jó buli lesz! – karolta át a vállam Dave, aki még mindig azt hitte, hogy ez a mozdulat jól áll neki.

– Reniiii, légysziii! – ugrált körülöttem Virág is.

– Reni... – nézett rám Macu is könyörgően,

– Esküszöm, máskor kötelezővé teszem a jövetelt! – rikkantotta Zsolti vigyorogva, mire felsóhajtottam.

– Oké, oké! – bújtam ki Dave karja alól. – Ott leszek! – mosolyogtam körbe, mert tök jól esett, hogy ennyire szerették volna, hogy ott legyek.

– Juhúúúúú! – sikkantott Virág, mire mi befogtuk a fülünket.

– Virág! – szóltunk rá nevetve.

Elköszöntünk egymástól, és megbeszéltük, hogy ötkor találkozunk Zsoltiéknál. Virággal és Kingával indultunk el hazafele, és útközben mindenről beszélgettünk.

– Úúúú! – jutott Virág eszébe valami. – Hétfőn jön már Cortez isss! – mondta vidáman, mire görcsbe rándult a gyomrom.

– Aha... – bólogattam kicsit remegő hangon, miközben ösztönösen a nyaklánchoz nyúltam.

Kinga végigkövette a mozdulatot, és bosszúsan fújtatott egyet.

– Minek köszönted meg?

– Mert ez egy kedves ajándék! – sietett Virág a segítségemre, amire én megint csak bólintani tudtam.

– Kedves? Ajándék? Hah! Én ilyet utoljára ötévesen láttam a Kindertojásban! – jelentette ki a lány.

– Kinga, tudod, hogy mennyit jelent nekem ez! – csattantam fel, még magamat is meglepve. – Imádtam azt a pillanatot, amikor ideadta, még ha nem is tudtam akkor, hogy mi történik. És végülis a kiakadását is megértem, hisz... Több, mint egy hétig nem jelentkeztem.

– És ő jelentkezett? – tette csípőre a kezét Kinga. – Nem! És ne gyere nekem azzal, hogy elfoglalt volt! Te is az voltál, és nem körülötte forog a világod! Ezt jó lenne idén végre felfognia! – zsörtölődött, én meg halványan elmosolyodtam. Ahhoz képest, hogy úgy volt, hogy nem foglalkozik a bajaimmal... Többet törődik velük, mint én. :)

– Ebben mondjuk van valami... – bökte ki Virág a szája szélét rágva.

– Tudom! – szegte fel az állát Kinga.

– Holnap nem alszotok itt? – kérdeztem hirtelen. – Lelki támasznak.

– Deeee! – helyeselt Virág boldogan. – Ha anyu megengedi, és a te anyukád is, akkor oké!

– Miért tudtok engem minden baromságra rávenni? – sóhajtott fel Kinga panaszosan.

– Meeeert... – kezdtem, majd Virágra néztem, jelezve, hogy fejezze be helyettem.

– ...LB-k vagyunk! – tárta szét a karját egy csoportos ölelésre, ahogy elénk értünk.

– Ne hidd azt, hogy megölellek! – figyelmeztetett minket a lány, de én már nevetve átkaroltam Virágot, majd őt is terveztem, de rácsapott a karomra.

– Hé! Ez fájt! – húztam el a számat. Oké, Kingát továbbra sem lehet megölelni.

– Én szóltam – vont vállat. – Na, Zsoltiéknál találkozunk! Ne merjetek késni! – intett nekünk, majd elment.

– Megyünk együtt? – fordultam Virág felé, aki vigyorogva bólogatott.

– Ühüm! – mutatta fel mindkét hüvelykujját, majd búcsúzóul megszorongatott. – Oan boldog vagyok, hogy jössz! – visította a fülembe, mire én hátrahőköltem.

– Megsiketülök, Virág! – nevettem fel, amihez ő is csatlakozott.

– De oan naon boldog vagyoook! – ugrándozott, miközben mindkét kezével, minden ujjával integetett nekem, ahogyan távolodott.

– Én is! – nevettem tovább, és én is integettem. – Szia!

– Sziaaa! 

Levakarhatatlan mosollyal léptem be a házunkba, és most akkor sem sikerült leszedni a mosolyt az arcomról, amikor anyu nekem rohanva megkérdezte, hogy milyen napom volt.

Most érzem azt először teljesen őszintén, mióta Arnold elment, hogy boldog vagyok.

Sziasztok! Hamarosan karácsony, mit szóltok? Várjátok már?💕
Találkozunk szombaton 18.00-kor, addig is legyetek jók... Ha tudtok.🤭🫶🏻Tiktok: @llauraesharrypotter_