This is everything only not Romantic II.

1. A második kötet.

2 év. Ennyi telt el azóta, hogy ott hagytam a Tokio Hotel nevezetű bandát, köztük életem szerelmét is, a sajtó miatt. A pióca, életeket tönkretevő sajtó miatt. Azóta mi lett velem? A Maldív-szigetekre költöztem, megszakítva minden kapcsolatomat Németországgal, s az ott élő emberekkel. Madeline Montana, számukra eltűnt, felszívódott. Végleg! Bár minden nap egyszer kétszer eszembe jutnak az emlékek, a közös pillanatok, amiket átéltünk. De azonnal zárom is be azt a kis kaput, 4 lánccal, 10 lakattal, hogy még véletlen se kússzon más egyéb gondolat a fejembe. Minden napjaimat a munkahelyemen töltöttem, mint pultos lány, most meg éppen a könyvem második részét írom. A kiadóm szerint, az első kötetből megannyi példány kelt el, bőven hozott bevételt. Kifejezetten kértem, hogy Németországban semmilyen formátumban még csak meg se jelenjen. Rögtön lebuktam volna a történet alapján - persze más szereplő nevekkel! -, pláne hogy az írói álnevem Madeline M. K. Azaz Madeline Montana Kaulitz. De persze, ezt senki nem tudta, hogy a harmadik betű mit is rejt. Csak én. Mivel 2 év, elég hosszú idő, már a banda is biztos elfelejtett, és remélhetőleg életem szerelme is túl tette magát rajtam, ha már nekem nem sikerült ennyi idő után se rajta. Minden napos szenvedésem esténként 1-2 órában meg van, de ha lehet, még ennyit se engedek.Most is, a hotel szobámban ülök, a hatalmas francia ágyamon, ölemben a laptopommal, a második köteten gondolkodva. Minden egyes részlete a fejemben van, a befejezést kéne már csak megcsinálnom, de arra még van bőven időm. 2 hónap alatt kell befejeznem, és megírtam 3 hét alatt a háromnegyedét. Rápillantottam az órára. Tíz óra. Akkor van még időm, így neki álltam átolvasni, hibákat kijavítni.

A második kötet! - Avagy a Maldív-szigeteki élmények.

Írta Madeline M. K.

"Az embernek egész addig halványlila gőze sincs róla, hogy ki lehet a lelki társa, amíg nem találkozik a tekintetük." - Randall Munroe

"Egy egészen átlagos napon kezdődött minden. Reggel, kómásan ébredtem, csekély alvás után. Rögtön a konyhába siettem, hogy igyak egy jó fekete kávét, ami remélhetőleg fejbe csap, és felkelek. Ha nem, maradt a B terv, a hideg zuhany. Kávézás közben régi szerelmem jutott eszembe. Hogy ő mennyire utált korán felkelni! Mosolyogva gondoltam bele, mennyit szenvedtem, mire sikerült kikönyörögnöm őt az ágyból, és a fürdőbe toloncolnom. Persze, a fejemre mindig kaptam emiatt! Elvetve a régi számomra szép emlékeket, belevetettem magam a hideg vizes zuhany alá, hogy kitisztuljon a fejem, s ne ilyenekre gondoljak. Ahogy áztattam magam, lejátszódott bennem a mai nap, hogy s mint fogok csinálni. A munka, a munka és csak a munka! Fárasztó, de legalább jól keresek, jó társaságban, messze minden bajtól. Bár csak egy pár hónapja voltam itt, a nyugalom még is átjárt."

Itt megálltam. Ironikus, nem? Még így a könyvem átolvasása közben is csak ők járnak a fejemben. Hisz, basszus! Még is csak rólam, az életemről szól a könyv, és ők szinte velem voltak amióta Németországba kényszerültem költözni. Akár fáj, akár nem, a könyvemet muszáj befejeznem, és ehhez pedig nagy lelki erő kell. Hatalmasat sóhajtva vettem rá magam a folytatásra.

"Baj alatt, persze inkább magánéleti problémákat értek. Szív szerelmem elhagyása nem volt a legjobb, sőt talán a legrosszabb döntésem volt, nehéz elviselni a hiányát. De, így lesz jobb mindkettőnknek, legalább is remélem, neki sokkal jobb, mint nekem.Magamra tekerve a törülközőmet, a közös tetoválásunkat kezdtem el nézni a vállam alatt a belső kar tájékomon. Az enyém, egy szívecske volt, benne egy kulcs lyukkal, amihez tartozott egy kulcs. Az az ő karjára volt tetováltatva. Ő a kulcs, a szívemhez! Romantikus volt, talán még most is az lenne, ha az életem nem heverne romokban, messze tőle. Ahogy készülődtem, a ruhák láttán mindig eszembe jutott Billie, szerelmem öccsének a kritikussága, mivel divatbuzi volt, s talán még most is az. Mindig segített kiválasztani a megfelelő ruhákat, hozzá minden csiri-birivel, cipővel, kiegészítővel. Hát, most magamra maradtam. Tapadt rám is bőven belőle, így már nem féltem attól, hogy talán úgy néznék ki, mint egy bohóc. Elővettem a kedvenc fehér ingemet, amit Thomas is nagyon szeretett. Feszült a csípőmön, mély dekoltázsú volt, a mellem alatt kicsit kicsipkézve. Harisnyát húztam fel, feszülős fekete miniszoknyával, s magamra kötöttem a kis kötényemet is, ami elengedhetetlen kellék volt a munkámhoz. Pincérnő voltam, amióta elhagytam a bandát. Már olyannyira belejöttem 1 hét alatt, hogy majdnem az egész sziget ismert, ha odajöttek mindenki köszönt, beszélgettem velük, el voltunk. Legalább ennyi jó van ebben az egészben. De főnököm egy hajcsár! Egész nap csak pörög, dolgoztat engem is, de hát hiába mondjuk neki, hogy nem vagyok polip, egyszerre csak 4 tálcával tudok közlekedni, mintha a falnak beszélnénk. Szörnyű! Na, de a siránkozás órája még nincs itt, majd a meló közepén rá érek, szokásomhoz híven. Fekete hajamat lófarokba kötöttem egészen fentre, alapozót és egy kis pirosítót kentem az arcomra, tussal cica szemekkel rajzoltam magamnak. Vörös rúzst raktam a számra, egy kis parfüm, a fekete magassarkúm, és már mehettem is nyitni. A liftben még elmondtam egy pár "Mi atyánk.." - ot, hogy legalább ma legyen szerencse napom, ne úgy, mint az első munka napomon!"

Nevethetnékem támadt. A saját irományom rabja vagyok. Nem csak, hogy konkrétan az első napomtól kezdve kezdtem el írni az egész könyvet, de hogy minden egyes részletére emlékszek, ez már beteges! Túl jó a memóriám. Átok és áldás egyszerre. Lelki szemeim előtt lebegett az a nap is, amikor elkezdtem itt dolgozni, és az a nap is, amikor a könyvkiadóm közölte velem a jó híreket. Várják a második részt, én meg itt fecsegek és ábrándozok! Szép!

"Ahogy leértem, szedtem is a lábamat át a hotel auláján. 6 óra volt, kihalt volt még a hotel, a síri csendben csak a magassarkúm kopogását lehetett hallani. A recepcióhoz sétáltam, ahol dolgozott másodállásban az egyik pincér fiú, akivel nagyon jó haverságba kerültem már az elején is.

- Jó reggelt, Miss. Medison! - vigyorgott rám gúnyosan. Tudja, hogy nem szeretem ha így hív!

- Már korán reggel kötöszködsz, Andrew? - húzogattam a szemöldököm. - Ne félj, megbánod te még azt a napot. De neked csak Medi!

- Oh jaj, a kisasszony bekeményít? - hát csak húzza tovább az agyamat!

- A kisasszony mindjárt úgy seggbe rúg, hogy a talajt nem éri a lábad. - kacsintottam rá. - Itt vannak a kulcsaim. Bárki keres, melóhelyen vagyok.

- Valahogy sejtettem, hogy nem az óceánba mész pancsikolni így kirittyentve.

- Megszokhattad volna már, hogy én, veled ellentétben, általában minden nap jól nézek ki. - böktem oldalba, s mentem is tovább.

Mosolyogva léptem be a kávézó ajtaján. Léptem is oda a pult mögé, elő szedve mindent, ami az asztalokra kell. Szépen sorba kihelyeztem mindent milliméter pontossággal, hogy a főnököm még csak beszólni se tudjon! Gyorsan letörölgettem az asztalokat, a pultot, feltettem az első adag kávét, amit általában minden reggel, pontban 7-kor a nyitáskor a hotel tulajdonosa és annak a felesége rendel.

- Áh, látom időben beértél Medison! - hallottam a hátam mögül egy mély, érces hangot.

- A pontosságomról vagyok híres, főnök! - mosolyogtam rá, bár inkább vicsorításnak nevezném.

- A ruhád kivasalva, szépen egyenesre, a hajat se lóg ki sehol, elfogadható a sminked, és már csinálod is a kávét. Az asztalok rendben.. Hmm! Megvagyok elégedve veled! - bólintott felém, bár a szeme a legkisebb hibákat kereste, mintsem hogy dicsérne.

- Nagyon köszönöm! - biccentettem.- Csak így tovább! - kacsintott rám, s eltűnt az irodájában, remélhetőleg a nap nagyrészét ott fogja tölteni, és nem engem pesztrálni.

De, legalább jólkezdődött ez a nap. Elismerést kaptam! Bár lehet nem volt őszinte, de akkor is nagyon jól esett. Dalolászva csináltam tovább a dolgom, mikor háromnegyed hétkor beesett Veronica, a legjobb barátnőm, s egyben munkatársam is."