This is everything only not Romantic II.

10. Elmeséled?

Sziasztok! :)

Bocsánat, hogy ilyen későn hozom a következő részt, de a telefonom szervizben, és most értem haza melóból. :( Nem tudom, holnap tudok-e részt hozni, de megpróbálok.

Ezer csók! :*

- Nagyon furcsa, hogy már itt nem dolgozol. - jött egy tálcával mellém Josh.

- Ne is mond. - mosolyogtam fel rá. - Hiányzik néha ez az élet is.

- De látom, a kedvencünk meg maradt!

- A Latte és a Moccachino mindig is a miénk! - emeltem fel a poharam Adamnak, Addienek és Joshnak.

- Emelem poharam.. - kezdett bele Adam. - .. a mi kedvenc írónőnkre!

- Chirio! - mondtuk egyszerre egy koccintás mellett.

- Na és mesélj, mikor jön a második kötet? - könyökölt fel az asztalra, kezére helyezve a fejét, mosolyogva Addie.

- Még legalább egy hét. - mosolyogtam vissza. - Már nagyon a vége felé jár, de mivel itt ülök veletek, így nem tudom mikor fejezem be.

- Na már! - bökött oldalba Stella. - Néha ránk is szánhatsz egy kis időt.

- Tudod, hogy nem így értettem. - nevettem el magam.

Annyira szeretem őket. Mindig mindenből kihozzák a legjobbat. Még ha padlón vagyok is, akkor is megnevettetnek, felvidítanak. Igaz barátok lettek. Még egy ilyen társasággal, soha többé nem fogok találkozni, és nem is akarok. Amúgy sem terveztem, hogy itt hagyom őket egy hamar. Bár hiányzik a régi híres bandám, de ők még sem ugyan olyanok. Lehet, hogy a szerelmem köztük van, távol tőlem, de egy szerelmet lehet pótolni, barátokat viszont elég nehéz. Jó, ez nem teljesen igaz, csak részben, mivel a Tom iránti szerelmemet semmi nem pótolhatja. Soha! Amit felé táplálok hosszú ideje, azóta is abban a tűzben ég, mint a legelején. Ha eddig nem sikerült elfelejtenem, akkor soha nem is fogom tudni. Megöregszek inkább egyedül, mint hogy egy hazug, hamis érzelmekkel teli kapcsolatban éljem le az életem, egy másik fél mellett. Most már nem lennék képes az érzéseimről hazudni. Valahogy nem menne.Ahogy a többiekkel beszélgettünk, nevetgéltünk, meg is feledkeztem a rossz dolgokról, a könyvem befejezéséről. Annyira belemerültünk minden témába.

- És mi hogy is ismerkedtünk össze? - húzgálta felém a szemöldökét Adam.

- Sose fogom elfelejteni, pedig már egy párszor megpróbáltam. - nevettem el magam.

- Gonosz! - pislogott rám. - Én nem akarom elfelejteni. Mikor a cuki kis miniszoknyádba az ölembe estél, elvörösödtél és már pattantál is fel. - vigyorgott rám.

- Nagyon vicces! - öltöttem ki rá a nyelvem. - De, mint már mondtam, véletlen volt. - rándult meg a vállam.

- Én is azt mondanám. - bökdösött oldalba Stella.

- Menjetek a picsába! - löktem Stella vállán egy kicsit.

- Na de most édesem, ebben semmi rossz nincsen, legalább is számomra. - kacsintott rám Adam.-

Ja, de engem meg rángattál egyfolytában magaddal, mert nem mertél egyedül elé állni. - fogta meg a fejét Addie.

- Na ez nem teljesen így volt! - pirult el Adam.

De aranyosak! Mindig mosolyt csalnak az arcomra. Bár, jó olyanokról tudni, amik inkább utólag derülnek ki, mint például ez, hogy Adam nem mert egyedül elém állni. Ahogy nézem őket, elgondolkodok rajta, hogy mi lett volna ha nem esek Adam ölébe. De ez sajnos sose fog kiderülni, és valahogy úgy érzem nem is akarom megtudni. Lehet, nem lenne ennyire eseménydús életem, nem nevetnék nap mint nap sokat.

- Tudod, azért örülök hogy így alakult. - bukott ki a számon a Lattemat kavargatva.

- Már mint? - pislogtam rám a többiek.

- Ha nem estem volna bele az öledbe, utólag is köszönöm Josh.. - sandítottam rá. - akkor lehet, hogy most nem itt ülnénk nosztalgiázva.

- Meg lehet. - mutatta fel Adam az ujját.

- De akkor megspóroltunk volna nekem rengeteg időt, és nem utánad futkostam volna. - nevetett fel Addie.

- Kapd be tesó! - nézett rá csúnyán Adam.

- Menthetetlen hülyék vagytok. - röhögött fel Petric is.

- Nicsak ki beszél! - hunyorgott rá Addie.

- Már nem azért fiúk, de ti tényleg nem vagytok komplettek. - mutatott körbe Stella.

- Valahogy egyet kell értenem. - mosolyogtam.

- Szépek vagytok! - vágta be a kamu durcit Addie, mellkasa előtt összevonva a karjait.

- Tudjuk! - legyintett Stella.

A nap további részében szívtuk Stellával a fiúk vérét, míg ők egy párszor felháborodtak, de aztán ugyan úgy elviccelték a dolgot. Késő délután mentem fel a lakosztályomba. Bekapcsoltam a TV-t, elmentem fürdeni. Tele engedtem a kádat jó meleg vízzel, kontyba kötöttem a haja, gyújtottam egy pár gyertyák, körbe a kád szélére. Élveztem a hab fürdő nyugalmát. Elkezdtem dúdolni a TV-ből kiáramló halk zenét, behunytam a szemem, relaxáltam. Talán egy félórát áztattam magam, miután magamra kaptam a köntösöm, és az erkélyre sétáltam. Kint már besötétedett, a hold kezdett feljönni. Ezüst szürkére festette a víz felszínét, úgy csillogott, mint a gyémánt. Imádtam ezt a látványt. A meleg szellő simogatta az arcomat, a kilógó tincseimmel játszadozott. Akarva akaratlanul is, eszembe jutott Tom. Hiányzott mellőlem, nagyon is. Hiányzott a szeme, az a megszokott Tomos félholdas mosolya, a nevetése, a durcis feje, az, hogy becézgeti az ajkam. Teljes egészében, maga az ember, a személyiség hiányzott. Nagyot sóhajtottam, mikor eszembe jutottak az emlékek, az együtt alvások. De ez mind elszállt, egyetlen egy pletyka miatt. Én hülye, pedig még meg sem hallgattam, azonnal összepakoltam a cuccaimat, s az első repülőre felültem, ami idehozott. Még Stella se tudja, mi is a valódi ok, amiért ide jöttem. Talán egyszer elmesélem neki, ami nem is fog olyan későn lenni.

- Hé, szomszéd asszony! - lógott át Stella a mellettem kettővel lévő erkélyen. - Miért nem alszol már?

- Nem tudok. - mosolyogtam rá szomorúan.

- Megint eszedbe jutott? - fancsalodott el az arca.

- Mint minden áldott este. - sóhajtottam fel keservesen.

- Át menjek, mesélsz?

- Aham. - néztem fel rá.

Stella már ott sem volt, mikor kimondtam az igent. Mosolyogva mentem az ajtóhoz, hogy kinyissam neki. Az első ami szemet szúrt, egy hatalmas tábla csoki volt a kezében. Tudja, mi kell nekem ilyenkor. Leültünk az ágyra, s halk zene mellett falatozni, beszélgetni kezdtünk.

- Mi jutott eszedbe?

- Az, hogy mekkora hülye voltam, hogy ott hagytam magyarázat nélkül. - kaptam be egy kocka csokit, magam elé meredve.

- Elmeséled? - kérdezett rá félénken. Sokszor megkérdezte már, de sose voltam képes elmesélni. Nem vitt rá a lélek.-

Egyik nap, mikor futni indultam a városban, kiszúrtam egy újságost. - kezdtem bele halkan. - Oda mentem, hogy megnézzem van e valami érdekes, és kiakadt a szemem. Az egyik újság címlapján Tom és Ria szerepeltek, amint kézen fogva sétáltak, és nézelődtek, hogy le ne fotózzák őket. Csak ez nem jött össze. Megvettem az újságot, de már sírtam akkor. Haza futottam, és mindenemet összepakoltam. Kinyomtattam a képet vagy húsz példányban, leraktam az asztalra, meg egyet kiszögeztem az ajtóra, és rohantam a reptérre. Az első idefele jövő repülővel jöttem. Akkor futottam össze veled. - mosolyogtam rá.

- Áh igen, kisírt szemek, segítségért kiáltó nézés. Sose felejtem el. - húzta el a száját.

Azzal telt szinte az egész este, hogy kibeszéltem magamból mindazt, ami akkor történt. Az este második fele pedig azzal ment el, hogy írtam tovább Stella segítségével a könyvet.