This is everything only not Romantic II.

15. Micsoda ötletek!

Hejhó! :D Köszönöm a sok szavazatot és kommentet hát iszonyat jókat röhögtem némelyiken! :3 Lassacskán a vége felé járunk a 2. évadnak is, de ahogy írtam is, nem terveztem sok részt.

De aggodalomra semmi ok! Elkezdtem egy új történetet - Taking back our Love! - ami ugyan nem ehhez a sztorihoz fűződik, hanem egy másik fanfiction. Remélem, az is tetszeni fog mindenkinek :D

ezer csók! :*

~ Tíz perccel korábban. ~

Gustav lépett be, a könyvet a kezében tartva. A recepcióra sétált. Vörös haj, barna szemek. Ahha! Ez Petric! Már csak a névtábláján szereplő neve miatt is.

- Üdvözlöm a Paradise Holtelban. Miben segíthetek?

- Nem akarom hangosan mondani! - hívta közelebb Petricet Gustav. - Medihez jöttem.

- Sajnálom, de nem tudunk ilyenről. - nézte meg a feljegyzéseket.

- Azt mondta, ha Petric akadékoskodik, csak hozzam fel a rózsaszín macis alsó esetet, és azt tegyem hozzá, hogy vigyázz nehogy felkerüljön a netre. - Gustav ilyenkor örült magának, hogy könyvet olvas.

Petric arca azonnal elfehéredett, oda adta a pótkulcsot Gustavnak, s felküldte a legfelső emelete. Gustav diadalittasan szállt be a liftbe, ahol már fütyürészni is elkezdett, úgy örült, hogy a terve összejött.Ahogy belépett Medi szobájába, a szája tátva maradt. Minden ízlésesen volt berendezve,összhangban voltak a színek egymással. Csinált gyorsan egy selfie-t, s elküldte Andynek azzal a címszóval, hogy:

"A szobában vagyok, hajrá nekem!"

Leült az egyik közelebb eső fotelba, s várt. Remélte, hogy Medi nem órák múlva jön meg.

Eközben én, mit sem sejtve, a telefonomat nézve szálltam be a liftbe. A lift ajtaját bámultam, abban is inkább a tükörképemet. Tom pulcsija még mindig nagy volt rám, de akkor is szerettem ezt a pulóvert. Semmi pénzért nem adtam volna ki a kezeim közül. Elővettem a kulcsaimat, s benyitottam. Dalolászva néztem a földet, s zártam be az ajtót. Majd mikor megfordultam, sikítani akartam, de nem jött ki hang a torkomon. Kezeimet a szám elé tapasztottam, s kigülledt szemekkel néztem a betolakodót.

- Szia, Medi! - mosolygott rá Gustav.

- Gustav Schäfer! - vettem le a kezeimet. - Te mit keresel itt?

- Látom, mennyire örülsz nekem. - nevetett Gustav.

- Jajj, ne értsd félre! - mentegetőztem. - De komolyan, neked örülök meg minden de, hogyan?

Gustav felemelte a könyvet. Homlokon vágtam magam. Gondolhattam volna, hogy Gustav nem tud ellenállni az ilyen regényeknek, történeteknek.

- Madeline Montana Kaulitz. Csúnyán lebuktál! - jött oda hozzám, s megölelt. Szorosan öleltem én is őt.

- Nem kicsit. - nevettem fel zavaromban. - De ez azt jelenti hogy a többiek is... - fehéredtem el hirtelen.

- Áj, ezzel van egy pici gond. - pirult el Gustav.

Kínos csend következett. Nem hittem a szememnek, még mindig nem voltam képes felfogni, hogy Gustav áll előttem.

- Még is, mi? - nyögtem ki végül halkan.

- Nos, Tom nem tudja, hogy miért is vagyunk itt. - vakarta meg a tarkóját.

- Micsoda? - lepődtem meg a lehetségesnél még jobban.