This is everything only not Romantic II.

6. További meló.

"Nem tudom pontosan, mikor is hagytuk abba a beszélgetést, azt meg pláne nem, hogy mikor és hogyan aludtunk el. Megnyugodott a lelkem, mikor felkeltem reggel. Vera nagyon sokat segített benne, tehát van mit köszönnöm neki.

- Jó reggelt! - nyújtózkodtunk egyszerre.

- Neked is. - fordultam felé.- Nem is tudom, mikor pihentem így ki magam utoljára.

- Talán csak a pezsgő miatt. - nevettem fel, hiszem egy egész üveggel megittunk.

- Ha ezt tudom előre, máskor is beszlopálok egy üveget este. - vigyorgott rám.

Míg ő hazaugrott elkészülni, addig én is belevetettem magam a ruhatáram átnézésébe. Fogalmam nem volt, mit is kéne felvennem, egyáltalán hogy hova készülünk. Mivel meleg van kint, egy rövidnadrág és egy haspóló mellett döntöttem. Belebújtam a strand papucsomba, és neki álltam sminkelni. Gyorsan kész lettem. Már csak Verára vártam, de ő még úgy is egy órát tollászkodik, tehát van időm.Az erkélyre kiállva szippantottam be a friss levegőt. És ekkor megint beugrott egy emlék kép.Thomassal az erkélyen állunk, pizsamában, forró csokival a kezünkben. De itt még csak szigorúan barátként tekintettem rá. Én hülye! Na mindegy, süllyesztőbe a témával.Ahogy az óceán hullámainak játékát figyeltem, megérkezett Vera is, s indulhattunk a..

- Hova is megyünk, volta képp? - kérdeztem rá a hotel előtt.

- A városba. - mosolygott. - Tartunk egy csajos napot.

- Ahha! - vettem fel a szemüvegem.

Nem tudtam, mit ért csajos nap alatt, de úgy is nem sokára megtudom.Beültünk a kocsijába, s már ott is hagytuk magunk mögött a tengerpartot. A szél lobogtatta a kiengedett hajunkat, a rádióból szóltak az aktuális tinibandák slágerei, és a hangulatom is javulni látszott. Vera ennek persze nagyon örült, s örömében meg is hívott egy fagyira, mondván, hogy megérdemlem. Ellenkezni se mertem, olyan szemmel nézett rám.A városban sétálva, majdnem minden kirakat előtt elidőztünk. A kisebb butikokba be-be nézelődtünk, s ami tetszett, meg is vettük. Kis szuveníreket is vettem, mivel égből kapott ötlettől kifolyólag, majd elpostázom egy két embernek, csak hogy azért tudják, hogy élek még."

Korán reggel, nyolc óra van, és én már megint ezt olvasom. Már lassan a felénél járok annak, amit eddig írtam, és kezdek begolyózni.

- Mindig csak a munka, munka, munka! - jött be a lakosztályomba Stella. - Pihenj egy kicsit.

- Minél előbb túl esek az ellenőrzésen, annál előbb szabadulok. - mosolyogtam rá kedvesen.

- Madeline, te sosem változol! - nevetett fel a vállamba boxolva. - Vagy inkább szólítsalak Medisonnak?

- Ahogy jónak érzed. Amúgy tetszett? - kérdeztem a könyvem első kötetére utalva.

- Mindent tudtam már, emlékezz vissza! - nyúlt a halántékához mutató ujjával. - Csak részletesebben tudtam meg a dolgokat.

- Tehát, jó volt. - vigyorogtam rá büszkén.

- Medi. - tette a kezét az enyémre, és ilyenkor tudtam, beszélgetés vár rám. - Huszonkét éves, érett nő vagy, sikeres író is hozzá. Nem kuksolhatsz a múltad árnyékában egyfolytában.

- Nem babusgatom a múltamat. - emelkedett fel a szemöldököm reflex szerűen.

- Még mindig szereted, mi?

- Sose fogom elfelejteni. - hajtottam le a fejem. - Pláne így, hogy lelkiismeret furdalással élem le a további életem.

- Nem az oltárnál hagytad ott, szivem!