This is everything only not Romantic II.

12. Stella basszus!

- Hát ebben igazad volt! - nézett rá Bill.

- Mindig az utolsó oldalon írja le mind ezt. - lapozott tovább Gustav. - Nos, most már csak tényleg az indulásra, és a megérkezésre kell várnunk. - nyújtózkodott.

- El sem hiszem. - szusszant Andy. - Végre, nem hiába volt minden cselekedetünk.

- Már mint? - nézett rá Gustav.

- Úgy érti.. - emelte fel Bill az ujját. - ..hogy a sok keresés, amit Medi után csináltak, csináltunk.

- Pontosan! - vigyorgott Andy.

- A sajtónak nem kéne tudnia róla. - húzta fel egyik szemöldökét Gustav. - Rögtön a hírekben lennénk, és szerintem egymás mellett mennénk el.

- Ez is igaz. - csettintett Bill.

- Csöndes akció! - dörzsölte össze Andy a tenyereit.

- Én ezt egyszerűen nem értem. - dörzsölte homlokát Tom.

- Mit? - pislogott rá George.

- Azt, hogy miért pont a Maldív-szigetek, és miért pont holnap, rögtön, egyből. Nem értem, ezt az egészet.

- Oh tesó! - fogta meg Tom vállát. - Majd meglátod, ne aggódj.

- Nem akarsz mesélni? - nézett rá Tom.

- Nem, nem akarok. - vigyorgott rá George. - Majd mindent a maga idejében.

- Miről maradtunk le? - jött le Bill is.

- Legalább te mesélj már. - ráncolta homlokát Tom. - Mire fel ez a nagy sietség?

- Mindent a maga idejében tesó! - vigyorgott rá Bill is.

- Na hagyjatok békén ezzel a szöveggel. - döntötte hátra unottan a fejét Tom.

- Lassan azért pihenni is kellene, mivel reggel fél hétkor indul a gépünk. - nézett az órára Gustav.

- Remek! - állt fel Tom. - Korábbi időpont nem volt?

- De volt. - vigyorgott Andy. - Csak gondoltuk négykor még sem indulnánk el.

- Jól gondoltad. - grimaszolt vissza flegmán Tom.

***

A szobában ültem, az utolsó részleteken dolgozva. Stella már megunta, ezért lement a többiekhez a kávézóba. Nekem sajna, bekellett fejeznem a dolgokat. Neki álltam leltározni a laptopomon szereplő dokumentumok, képek és zenék között. Megtaláltam azt az albumot, amit már legalább 2 éve nem is néztem meg. Megnyitottam. Rögtön szembe csapott az első közös fotózásunk képei Tommal. Annyira boldog voltam akkor. A mosolyom lekonyult a számon. Annyira szép párt alkottunk, hogy nem bírtam felfogni. A következő képet egy paparazzi csinálta rólunk, ahogy kézen fogva, mosolyogva sétáltunk Berlin egyik utcáján.Na jó elég! Csaptam le a laptopom fedelét. Ledobtam mellém, az ágyra, felálltam s inkább elkezdtem takarítani. Sajnos, nem volt túl sok minden. A portalanítást már megcsináltam, porszívózásra nem nagyon volt szükség. A mosogatást meg mindig akkor csinálom, mikor kiviszem a koszos edényeket. Nem maradt más, kipakoltam a ruháimat, és összehajtogatva, egyesével elkezdtem bepakolni őket, sorban, rendezetten. A földön ültem egy kupac ruhával, törökülésben. Az eljegyzési gyűrűmet kezdtem el nézegetni.

- Hiányzol, basszus! - simogattam meg a követ, ami benne volt. - Nagyon is. - jöttek elő a krokodil könnyek.Bőgtem. Annyira folytak a könnyeim, hogy sem nem láttam magam előtt, és nem is tudtam kitisztítani a gondolataimat. Csak Tom járt a fejemben, csak a vele töltött emlékek. hogy mennyire hülye volta, hogy ott hagytam, hogy mennyire naív, hogy elhittem a sajtónak minden piszkos, hazug szavát.

- Annyira sajnálom Tom! Bár csak megtudnád az igazat, és tudnád, hogy még mindig rád vágyok, senki másra. - vágtam hanyatt magam, tenyereimbe temetve az arcom. Levegő után kezdtem el kapkodni, próbáltam lenyugodni. Azt akartam, hogy itt legyen velem, újra! Hogy megöleljen és azt mondja hogy nyugodjak meg, nincsen semmi baj. Hogy puszilgassa a homlokom, a vállam, az arcom. De, ez sajnos álmaim története marad már. Egy vágy, ami soha nem fog bekövetkezni, én meg vagyok olyan makacs, hogy nem megyek vissza Németországba. Nem szerepel a terveim között a visszautazás.Sehogy nem ment az elalvás. Csak Tom járt az eszembe. Minden egyes kisebb mozzanatra felkaptam a fejem, abba az álomba rángatva magam, hogy valaki jön, lehet hogy ő. Teljesen ki vagyok az élettől! Egyszerűen nem bírtam tovább. Elővettem a telefonom, s titokban felnéztem twitterre. Persze, mert miért is ne hajnali fél háromkor jutna az eszembe ilyesmi.

"BillKaulitzTH

@tomkaulitzTH remélem, a lehető legjobb születésnapi ajándékodat kapod a bandától! Csak várjuk ki a végét! Izgulok már nagyon."

Bill, legalább te boldogítod őt, a többiekről nem is beszélve. Örülök, hogy ilyen a banda összetartása még mindig. Ahogy olvasgattam a rajongók tweeteléseiket is, melegség járta át a szívem.

"AliceBrown

Wáhááá, imádom ezt a könyvet! Egyszerűen nem tudom letenni, már nem tudom hanyadjára olvasom! ^^ Gyorsan, azt a második kötetet!"

"BarbaraCourtney

@EzmindencsaknemRomantikus úristeeeen mi ez a köönyv!! Hát imádom! Várom már nagyon a második kötetet, és remélem lesz harmadik is!"

Aranyosak, de nagyon. Sóhajtottam egyet, s végül egyenesbe feküdtem az oldalamra, szembe az erkélyemmel. A csillagokat kezdtem el nézni.Ha már nem tudok aludni, legalább csináljak valamit. Hirtelen pittyegett a telefonom.

Stella.

"El sem hiszed, amit most fogok mondani! 2 perc és robbanok!"

Kezdtem megijedni. Kinyitottam az ajtómon a zárat, s vártam Stellát. Leültem az egyik fotelba, felkapcsolva a mellettem lévő lámpát. Stella ekkor robbant be az ajtón, de szó szerint.

- Ria Sommerfeld megszökött a börtönből! - mutatta nekem a tabletjén a friss híreket, amit pontosan 1 órája raktak ki.

- Tessék?! - kaptam ki a kezéből elfehérdve. - Hát ezt komolyan nem hiszem el!

- Ez a nő nem adja fel egy könnyen. - ráncolta össze a homlokát Stella. Lepattant a mellettem lévő fotelba.

- Ennél már tényleg nem lehet rosszabb! - sóhajtottam fel.

- Viszont, láttam a tweeteléseket. - vigyorgott rám.

- Igen, én is most olvastam őket. - mosolyogtam vissza rá, egyik hajtincsemmel játszadozva. - Legalább, ez boldogít egy kicsit.

- Mikor kerül a nyilvánosságra a könyv? - tette keresztbe a lábait, tovább lapozgatva a Tokio Hotellel kapcsolatos híreket.

- Holnap, vagy holnap után, már minden országban elvileg lehet majd kapni. Olaszországban, Spanyolországban és Amerikában már most lehet, hála a fordítóimnak.

- Szuper! - csillant fel a szeme. - És véletlen se tettél zsebre egy még ki nem adott kötete, ugye? - kacsintott rám. Vettem a célzást!

- Neked minek? - nevettem fel. - Itt voltál, mikor ellenőriztem, sőt a végét veled együtt írtam.

- De egybe akarom elolvasni. - nyújtotta ki rám a nyelvét.

- Elküldöm majd e-mailben az egészet. - kacsintottam vissza rá.

- Na! - pislogott nagyokat. - Az nem ugyan az.

- Ne durcizz! - mosolyogtam rá. - Kapsz majd egy könyvet, ne aggódj.

- Alá is dedikálod? - nevetett fel.

- Persze, vagy hússzor. - pacsiztam le vele.