This is everything only not Romantic II.

8. Nosztalgia.

"- Akárhányszor vissza gondolok arra a napra, mikor először léptél be ide.. - nézett rám Josh. - Elkap a röhögő görcs!

- Menj a picsába! - löktem meg.

- Szépet tanyáltál akkor. - vigyorgott rám Petric.

- Ez az én mázlim. - nevettem már én is.

- Nagyon hihetetlen. - ölelt meg hátulról Vera. - Már lassan két éve velünk vagy.

- Ne is mond! - mosolyogtam fel rá. - Nagyon örülök.

- Mi is! Feldobtad az unalmas napjainkat! - nézett rám Adam.

- Örüljünk, hogy sikerült beilleszkedned. - mosolygott rám David.

- Szülinapod lassan itt van! - nézett Amanda a falinaptárra.

- Ne is mond! - fogtam meg a fejem. - Huszonkét éves leszek. Borzasztó!

- Annyira azért nem. - nevetett Petric. - Szép kor.

- Ezzel egyetért mindenki. - bólintott Adam.

- Kellő kép meg kell ünnepelnünk! - csattant fel Josh a pult mögött.

- Istenem! - nevettem fel.

- Kiadó a kávézó! - fogta meg a vállam David. - Tartások itt.

- Köszönjük! - mosolygott Vera. - Remek lesz, hidd el.

- Attól félek én is.

- Kis szenyó! - karolt át Addie.

Ez a nap elég lazára sikeredett. Nagyja részt, a szülinapom tervezéséről szólt a beszélgetésünk, meg a szálló vendégek kiszolgálásáról. Hála istennek véget ért a turisták idő szaka, most már csak a szigeten lévők járkálnak be hozzánk.A naplementét együtt néztük meg, a homokban ülve. A víz visszatükrözte a napot, eszméletlen gyönyörű látványt okozva vele. Nagyon sokat hülyéskedtünk, egészen addig, amíg be nem esteledett.

- Kis nosztalgiázások mindig jók. - mosolygott rám Adam.

- Hát, néha kell. - néztem az óceánt.

- Reméljük, sok időt töltesz még velünk. - ölelt meg Addie.

- Veled mi van? - csapta vállba Amanda. - Ne búcsúzkodjál már ember! Hát csak aludni megy.

- Hidd el, így lesz! - nevettem fel. - Nem hiszem, hogy bárhova is megyek.

- Legalább is nem tervezted. - karolt át Josh.

- Így van! - bólintottam. - Na jóéjszakát nektek. Köszönöm ezt a napot.

- Nincs mit angyalom! - adott egy puszit Josh.

- Pápá aranyom! - intett Addie és Adam.

Sikeres napnak könyveltem el. A vége pedig maga volt a tökély! Boldog vagyok, hogy megismerhettem őket, boldog vagyok, hogy ennyit elfogadtak. A liftben még mindig mosolyogtam. Mikor beértem a szobámba, elkezdtem milánóit csinálni. Egy kis adag borral leültem az ágyamra, s bekapcsoltam a TV-t. Elkezdtem kapcsolgatni, de semmit nem találtam, ami érdekelt volna. Hirtelen, Billie feje jelent meg a képernyőn.

- Hát hogy nézel ki? - köptem ki a milánóit.Billienek rövid, szőke, hátra nyalt hajjal volt a TV-ben, borostásan. Thomas mellette fonott haját eltakarva, ugyan csak kezdett szakállat növeszteni.

- Egen? - vettem fel a kijelzőt nem is figyelve.

- Most szerintem is csúnyábbak lettek? - hallottam meg Vera hangját.

- Pont most oltottam be mind a kettőt. De Thomas legalább meghagyt a fonatait.

- Ne örülj előre a medve bőrének! - szidott le rendesen Vera. - Itt azt írják, hogy kiakarja engedni, és megnöveszteni.

- Letagadom! - nevettem a telefonba. - De még így is nagyon szexi. Sokkal férfiasabb lett, meg mintha jobban kigyúrta volna magát.

- Igen, látom! - nevetett Vera. - Nézd!

Rázummoltam a képernyőre, mikor Tom integetni kezdett a rajongóknak. A tetoválás még mindig a kezén volt. Nem is volt áthúzva. Megállították a képet, és nagyobban hozták a képernyőre a tetoválást. A milánói kiesett a számból.

- Jól látom, hogy az van oda írva hogy 'Örökké'?

- Hallod, kiesett a kaja számból úgy meglepődtem.

- Ne már! - kezdett el vergődni Vera. - Ez már egy egész love story. Nem bírooom.

- Szerintem maradj csöndbe! - teremtettem le. - Nem te hagytad ott életed szerelmét a rohadt kurvája miatt.

- Hogy hívták azt a csajt?

- Riana. - ejtettem ki undorral a nevét.

- Ne is foglalkozz vele! Itt azt írják, hogy az életükre tört, és ezért elítélték szabad láb vesztésre. - olvasta a netet Vera.

- Ennek kifejezetten örülök. - lepődtem meg. Sokkal jobb kedvem lett.

- Na, irány aludni! A szülinapodra kell készülni, és nem hulla fáradtan beesni! - parancsolt rám.

- Igazad van. - mosolyogtam. - Jóéjt!

- Neked is drágám!"

Stella mellettem már nem bírta sokáig. Még átolvastuk a szülinapomat, és eljutottunk odáig, hogy itt ülök a háromnegyede előtt, és még incs kész. A szülinapom 2 hónapja volt, tehát volt miből befejeznem a könyvet. Stella nyújtózkodott egyet.

- Már lassan dél. - nézett az órára.

- Le kéne menni sétálni egyet. Addig összeszedjük, hogy is folytassam. - mosolyogtam rá.

Stella felpattant, és már ott sem volt. Elment készülődni. Én is vettem a fáradtságot, hogy felvegyek egy mini szoknyát, egy topánkát és egy bikinit. Hét ágra sütött a nap, valószínű hogy kint, több, mint harminc fok van. Mosolyogva néztem az éjjeli szekrényemen a képekre. Tommal az első közös képünkhöz sétáltam, ami még a fotózáson készült. Már akkor is nagyon örültem, hogy mellettem van, csak nem akartam bevallani magamnak.

- Nagyon hiányzol, gesztenye! - simogattam meg az arcát. Könnybe lábadt a szemem.

- Na, mehetünk?! - lépett be Stella, ruháját igazítva.

- Persze! - fordultam meg mosolyogva.Lementünk a hotel elé. Ott már pár rajongó fogadott, hogy írjam alá a könyvem első kötetét. A szigeten, már szinte mindenki olvasta a könyvemet. Nagyon örültem neki. Egy kislány, még érdeklődött is, hogy Happy End lesz e a vége. Sajnos, nem tudtam megmondani pontosan, de megígértette velem, hogy valami boldog vége lesz. Most belegondolva, rosszat nem is tudnék írni.

- Kellemes néha itt sétálni. - néztem a homokra a csupasz talpam alatt.

- Csodálkozok, hogy van még itt homok, annyit sétáltunk erre. - nevetett fel belém karolva Stella.

- Igen, ez így van. - mosolyogtam rá. - Bánt amúgy.

- Mire gondolsz? - nézett rám kérdőn.

- Még csak fel sem köszöntöm őket. - sóhajtottam.

- Mikor lesz a szülinapjuk?

- Hát, őszinte legyek? - néztem rá szomorúan. - Egy hét.

- Akkor irány, vegyünk egy eldobható telefont, és küldj nekik SMS-t.

Azzal a lendülettel egy kisbolt felé vettük az irányt. Megvettem a telefont, s kiérve a boltból, leültünk a homokba. Sóhajtva kezdtem el pötyögni az SMS-t.

- Külön írod? - olvasott bele Bill üzenetébe.

- Igen. - sóhajtottam. - Tomnak mást is írok majd.