A Napisten Hava

8. Bejegyzés - 1595. Holdünnep.

'Te, aki ezt olvasod, bárki is legyél, elnézést szeretnék kérni, amiért nem írok több dátumot, Fayé-ban nem a Gergely naptár szerint halad az idő, kissé el vagyok tévedve, nehezemre esik már számon tartani a dolgokat, az évszakok váltakozásából úgyis tudni fogom, amikor eljön hazatérésemnek a pillanata. Egyelőre, megelégszem annyival, hogy a napló bejegyzéseim jelzik az idő folyamát.'

Egy hete volt, hogy felmentem abba a különös toronyszobába, a királyi palotában. A sebnek, a halvány körvonalai látszódnak csupán. Oberon gyógyította meg, közben sokszor szitkozódott, kérlelnem kellett, hogy elmondja, kivel is találkoztam a toronyban. Az első este az ágyam mellett maradt, félt, hogy az orvosság ellenére, amit adott, rémálmaim lesznek. Ezt a kedvességet sosem felejtem el neki, kár, hogy a kapcsolatunk ennyire hullámzó, néha, nagyon közelinek érzem magamhoz, már-már úgy hiszem, bánom, ha egyszer el kell hagynom, de néha mélységes megvetéssel fordítok neki hátat és sokáig haragszom rá. Ezt a kettőséget nehezen tudom legyűrni magamban, mert szörnyen változó a hangulata és ezzel együtt a személyisége.

A mai napon, ismét barátságosabban viszonyult hozzám, mivel segítettem Bacche-nak szedret gyűjteni és az egyik tüskés ág feltépte a kötéssel együtt a varrt a sebem tetején. Én, ebből nem csináltam nagy ügyet, de ő mégis ragaszkodott hozzá, hogy újra elássa. Mondván, hogy Thanatosz sebei átkokkal sújtják az áldozatot, ha a körmei a bőr alá hatolnak, képes lesz arra, hogy az elmét szörnyű képekkel kísértse, ezzel tartott sakkban annak idején a legtöbb alattvalóját.

- Most, maradj nyugton. – mondta, miközben kezeivel körbe fogta a csuklómon lévő sebet és behunyta szemeit. Már, leszállt az est, a dolgos nap után kimerült voltam. Hűvösebbre fordult oda kint az idő, így jólesett a tűzhely elé tolt székeken üldögélni. Vidáman pattogtak a lángok a fazék alatt, Bacche pedig a háttérben a lekvárhoz válogatta ki a szedreket. Nyugalom szállta meg a testemet, azon gondolkoztam, milyen gyorsan repült el ez a hét is, az idő gyorsabban pereg, mint hittem volna.

Holnap lesz Shibia és Rhocsiex esküvője. Oberon sok időt töltött a faunlánnyal, mondhatni napjainak java részét az tette ki, hogy az erdőben találkozgattak és végig sétáltak a patakok mentén. Töretlenül próbála meghódítani őt, Shibia pedig engedett neki, nem tudom, hogy a hipnózis miatt-e, vagy, mert titkon sosem volt közömbös iránta, de jó úton haladt afelé, hogy a második kikötést is teljesítse a receptből. Azaz, ha a mai este az elképzelései szerint alakul, akkor holnap már a kezünkben tarthatjuk azt a bizonyos, szégyenben lehulló fonatot.

Bár, nem igazán értettem, hogyan is fog az a fonat lehullani, ez egy képletes dolog lenne? Tényleg megtörténhet? Igaz, a mágiának nincsenek határai és itt, minden lehetséges, ami az én olvasatomban lehetetlen.

- Megvolnánk. – felébredtem az elmélkedésből és a friss kötésre vándorolt a tekintetem. Megforgattam párszor a csuklómat, szerencsére nem szorított és az a kellemetlen szúró érzés is elmúlt. Hálásan köszöntem meg.

- Kérnék tőled pár dolgot, a ma estével kapcsolatban.

- Hallgatom. – Oberon felkelt a székről, az üstben fortyogó vizet nézte, amit Bacche a fürdőjéhez készített.

- Azon gondolkoztam, hová vigyem ma este Shibia-t, végül úgy döntöttem Albion szirtjére megyünk, ma telt Holdünnep van, a varázserőm pedig, ilyenkor különösen erős. Nem tölthetjük az éjszakát egy fogadóban, félek, felismernének bennünket. Ezért, ide hozom őt az ünnep után, ha nem sikerülne önszántából, nem félek bűvöletet használni. Azonban, szeretnék biztosra menni, ezért füstöld tele a hálót gerániummal. – kikerekedett szemekkel pislogtam rá:

- Rendben, de minek ez a felhajtás?

- A geránium, afrodiziákum. Fontos, hogy meglegyen a kellő hangulat és még valami... - itt megállt, egy rövid ideig gondolkozott, hogyan is fogalmazza meg tapintatosan: