A Napisten Hava

7. Bejegyzés - 1595. Június 30.

' Indulhat a nászmenet? A boldogtalan ara és a toronyszoba. Avagy, Oberon csábítása!'

Éles sugarak simogatták az arcomat, kellemes meleg öntötte el a testemet, régen nem aludtam már ilyen pihentetőt. Legalábbis, mióta Fayé-ban vagyok, biztosan nem. Nehezen nyitottam fel a szemeimet, a Nap keltegető fényeire, amik keresztül ragyogtak az ágyat beborító fátyolfüggönyökön. Sokáig fel sem tűnt, hogy nem a saját ágyamban fekszem, aztán hirtelen rám tört a felismerés és ijedten pattantam ki a takarók közül. Eszembe jutott a tegnap éjjel, körbe tekintettem a szobában, de rajtam kívül senki sem volt bent.

Nyitva voltak az ablakok, a betérő hűvösebb szellő, az eső illatával keveredett. Az íróasztalon egy csésze kamillatea gőzölgött, mellette arany tálakban datolya, aszalt vörös áfonya és még egy kosárnyi friss gyümölcs. A vérnarancsból egy kés állt kifelé, piros lé folyt az alatta lévő ezüst tányérra. Zavartnak éreztem magamat, mintha még mindig álmodnék. Visszavettem a vállamra a kendőmet, óvatosan lenyomtam a kilincset és halk léptekkel elindultam a csigalépcsők felé, hogy lemenjek a szobámba és neki lássak a napi teendőimnek.

- Titánia! – szólt egy hang a hátam mögül, mire összerezzentem. Mikor megfordultam, Puck suhant elém, pár centire csupán az orromtól. Apró köpenye csillámporral volt lehintve, a vásáron szerezte, két nappal ezelőtt azt a parancsot kapta, hogy menjen ki a városba és keressen egy házasulni készülő párt, a recept második kiírásának érdekében. Eltűnődtem, a tekercsben az állt „a hűtlen ara tincse, mely szégyenében hullik alá" vajon mi a tervük arra, hogy teljesüljön a kiírás? Hogyan kell rávenni egy menyasszonyt, hogy pont a nagy nap előtt szegje meg a hűségét?

- Merre van Oberon? – kérdeztem, de a választ hamar megkaptam, a szemközti ajtók kicsapódtak és ő lépett be rajta, mindkét vállán egy-egy bagoly ült, Nárcisz és Sáfrány, míg Galagonya, Hibiszkusszal kergetőzött a kalitkák között. Hamarosan, csatlakoztak a többiekhez és a kézfejeire szálltak.

- Rest apróddal vertek meg az égiek. Helyetted eresztettem be a baglyokat és a ruháimat is, magamnak kellett előkészítenem. – szólni akartam, de megint beelőztek:

- Gazdám, pedig mikor jöttem, láttam, hogy Titánia éppen a te szobádból igyekezett kifelé... Mondjuk, tény, hogy még át sincsen öltözve... - jegyezte meg Puck, kis fejében pedig azt próbálta összerakni, hogy pontosan mi is lehet az, ami hibádzik a történetben.

- Hadd magyarázzam meg, ez az alak itt... - Oberon csendre intett, a baglyok a magasba röppentek és körülöttünk kezdtek cikázni. Én pedig, hiába próbáltam beszélni, valahányszor megkíséreltem, valami roppant keserű íz öntötte el a számat, ami grimaszt festett az arcomra és a nyelvöltésen kívül, mást nem tudtam csinálni. Puck jót nevetett rajtam:

- Zseniális trükk! A fanyar mágia, emlékszem, még én tanítottam neked, azon a mulatságon, ahol Hermia arról akart szónokolni őfelségének, hogy megölted a kristálykígyóit.

- Meg is öltem őket, azok a kígyók, Albion legborzalmasabb lényei, rútul néznek ki és mérges a harapásuk. Ki nem állhatom az olyan dolgokat, amik nem csak, hogy rusnyák, de még utálatosak is! – Puck egyetértően bólongatott, Oberon így folytatta:

- Mármint, nézz csak rám! Én utálatos vagyok, de legalább meseszép!

- Nincs is szebb nálad gazdám!

- De van, Lucia! – javította ki rögtön, Puck ismét biccentett, én idegesen dobbantottam a lábammal, hogy oldja fel a varázslatot, mert torkig vagyok attól, hogy folyton rajtam szórakoznak.

- Titániám, kapd össze magadat, a királyi udvarba megyünk! Találkozóm van valakivel. – csettintett, a furcsa íz szertefoszlott, máris jobban éreztem magamat, de tudtam, ha most megszólalok, olyat mondanék, amit megbánok, inkább kiöltöttem a nyelvemet még utoljára, közben mélyen a szemébe néztem, hogy tudja, kinek szántam.