A Napisten Hava

13. Bejegyzés - A hazug szerető és a könnyzápor

'Forróság és hazugságok, nem paradicsomiak az állapotok.'

Fayé-ban azt rebesgették, hogy mióta az eszüket tudják, nem telt el még ennyi idő anélkül, hogy esett volna. A szárazság porréteggel vonta be a lombokat, a növények leveleit és azoknak az arcát, akik csak egy pillanatra is kitévedtek az utcára. Néha, szerencsésebb napokon, fel-feltámadt a szél és ilyenkor óriási porfelhőket zúdított a városra. Az állapot kezdett tarthatatlanná válni, ezért Hyppolyta napjában többször írt Oberon-nak, hogy tegyen valamit az ügy érdekében, ugyanis ő volt az egyetlen olyan tündér a városban, aki képes volt az évszakokat, az időjárást és magát a természetet irányítani. Oberon azonban, nem érzett erőt magában az esőidézéshez, mert még a legerősebb varázslókat is elhagyhatja a mágia, ha lebetegszenek. Abszurdul hangozhat, de miután Malabron titkára általam fény derült, Oberon egy egész éjjelt töltött a rengetegben, repkedve a fák között, hátha válaszra lel azzal kapcsolatban, hogyan is kéne cselekednie. Mire, hazaért, teljesen átfagyott és másnap ágynak esett. Hyppolyta leveleit nem akarta válasz nélkül hagyni, ezért Puck járult a felséges színe elé, hogy elmondja, a fia csak akkor tudja teljesíteni a kérését, ha pár napig hagyja pihenni őt.

Nem mondom, az elkövetkezendő napjainkat meghatározták a két gyengélkedő ápolása, ennek tetejére jött még az elviselhetetlen forróság, a folytonos köhögés a portól, meg a válaszra váló kérdés, hogy mi lesz most Helenével és a gyermekével. Naponta, többször eszembe jutott, mikor elhaladtam a szobája mellett és láttam Bacche-t kijönni onnan, egy újabb kancsó málnalevél teával. Engem is lekötött a házimunka, lelkileg mégis nyomasztónak éreztem, a por és hőség miatt bezárt spalettákat, amitől szinte éjszakai sötétség borította a szobákat és rásegített arra, hogy komorabb legyen a hangulat. Puck tréfálkozásai, talán enyhíthetnének ezen, de ma ő is a palotába ment. Malabron jelenléte pedig maga volt a jégzuhatag, soha sem beszélt velünk, csak akkor, ha újabb utasításokkal látott el minket, mintha a ház ura lenne. Ez, engem kiváltképpen bosszantott, de nem tudtam mit tenni ellene. Miután, már negyedik napja tartottak ezek a körülmények, egyre elkeseredettebbé váltam. Hiányzott Oberon, bár felmehetnék hozzá, beszélhetnék vele arról, hogyan döntött és megkérhetném, hogy ne hagyja Malabron-t kiskirályt játszani felettünk.

Azonban, ha egy tündér beteg lett, addig nem tért magához, amíg meg nem gyógyult. Bármilyen, betegséget képesek legyőzni, de csak akkor, ha nem riasztják fel őket az öngyógyításhoz szükség, mély, kómaszerű álomból. Oberon, negyedik napja feküdt már ebben az állapotban, az ágyát Bacche és Puck illatos gyógynövényekből font koszorúkkal tették körbe, meg borsmentás gyertyákkal, hogy frissebb legyen a levegő a szobában. Malabron hangulatán, szemlátomást rontott, hogy sógora is beteg lett, így a természete a szokásosnál is rosszabb lett:

- Elmegyünk! Csomagolj össze neki, most azonnal indulunk! Ha kell, hintóval megyek az északi rengetegbe! – csattant fel az egyik délelőtt és úgy megragadta Bacche kezét, hogy elejtette a vízzel teli korsót és nagy robajjal a földön terült szét a tartalma.

- Elég legyen! – ragadtam meg Bacche-t a másik karjánál fogva, hogy szétválasszam őket.

- Milyen nagy a bátorsága ennek a lánynak, ahhoz képest, hogy ember! – kiáltotta gúnyosan, majd csettintett egyet:

- Inkább, takarítsd fel a padlót! – mutatott a víztócsa felé, majd hozzá fűzte, mikor látta, hogy szóra nyitom a számat:

- Ne feledd, ha ellenállsz, csak megzavarod a gazdádat a pihenésében és akkor mi lesz a jussod? Fogadok, megetet az erdő rémeivel! – bosszantott. A megjelenése, a pökhendisége, a nagyszájúsága és az, hogy úgy tesz, mintha sógora nem Fayé hercege, hanem még mindig egy kisgyerek lenni, akinek a felettese lehet.