Taekook

19

Jungkook nélkül nagyon rossz az élet. Viszont már egyre többször jön postás, vagy pizza futár úgy, hogy ne is rendeltem semmit. Fura, de örülök neki. Vagyis, a pizzának biztos. A szánláknak kevésbé. Megrohadok, annyit dolgozok. Reggel, délután, éjszaka. Három műszak. Jejj...

Imádom. Nem. Nagyon nem. Egyszer dolgozok kávéházban, aztán délben megyek étterembe, este pedig járőrözni. Fasza, ugye?

Nem. Nagyon nem az. Mindig irtózatosan fáradt vagyok. Apám is meghalt, sajnos... Nem volt rajtam kívül senki a temetésen, a pap kérdezte is tőlem, hogy hol vannak a többiek, mire én csak lehajtott fejjel ennyit mondtam: „ők is halottak”. Aztán Jimin és Yoongi temetése is eljött. Vagyis, az már négy éve volt. Ott mégjobban össze törtem, Kook nem volt ott... És a Namjin páros sem. Senki nem volt ott, hogy támogatni tudjon, vagy átölelni, csak.... Csak a pap karolta át a vállam együttérzően.

Most is, mint minden átlagos napomon, reggel felkelek hajnali 3-kor, felöltözök, és rohanok a munkába. Még össze ki kell pakolnom a hűtőbe (a pultnál lévőbe) a sütiket. És én Frei Café-ban dolgozok. Igazából néha én is veszek sütit, mert nagyon finom. Aztán oda megyek az ajtóhoz, elfordítom a „Close” táblát „Open”-re, majd felkapcsolom a villanyt.

Egész nap egyedül leszek. Aminek most örülök, mert nem fognak a többiek azzal csesztetni, hogy „jajj, de alacsony vagy, menj már”. Tehát nyugtom lesz.

Úgy hat óra körül meg is jön a törzsvendégünk.

-A szokásosat? -kérdem tőle egy erőltetett mosollyal

-Igen. Meg most... Egy Újzélandi Passiont. -ül le a helyére, én pedig addig elkezdem neki készíteni a (természetesen) Spanyol Machiatoját. Meg azért kikészítem a sütiket. Aztán oda viszem neki.

Türelmesen megvárom, amíg elfogyasztja, és oda sétál a pulthoz.

-3202,18 won lesz. -mondom neki az összeget, ő pedig kifizeti, én pedig oda adom neki a visszajárót. Egyébként most egész nap bent leszek, mert a másik két munkahelyemen azt mondták, „ma tele leszünk, nem kell jönni” aminek örülök.

Körülbelül hét és nyolc óra felé megindul a forgalom. Sok embert szolgálok ki, és egyre több pénz gyűlik a kasszába, azaz az államhoz.

Én nekem a fizetésem nagyon kevés. Ha csak itt dolgoznák, nem tudnák megélni. Ezért is kellett emellett még két műszakot vállalnom.

Na mindegy, most nem ez a lényeg, hanem hogy bejön TÍZ olyan ember, akiken mind bőrkabát van, és feketében vannak. Akár csak én. A bőrkabátot kivéve. Hamis mosollyal rájuk köszönök, mire elkezdenek füttyögni.

Türelmetlenül várom, hogy mondják mit kérnek.

-Na, csak emiatt a kurva miatt bejárnák ide minden nap. -hamis arckifejezéssel tűröm, amit mondanak.

-És mit szeretnének fogyasztani? -kérdeztem ugyan úgy egy hamis mosollyal

-Téged. Mi a teló számod? -kérdezte az egyik a szája szélét megnyalva

-Sajnálom, nem adhatom meg. Szóval? Valamit enni vagy inni?

-Persze. Egy Perui Csoki Triót, egy-

És csak mondták, és mondták. Hát... A végére inkább leírtam valahova. Na mindegy, a lényeg hogy leültek valahová. Miközben kiszolgáltam őket, az egyik látványosan a seggemet bámulta, és elkezdett fogdosni.

-Na, cica ne legyél már ilyen. Nem hiszem el, hogy nem akarsz játszadozni velünk.

-Nem. -mentem vissza a pulthoz, és elkezdtem számolni, mennyit kell fizetniük... Atya ég...

-73 513,72 won lesz.

-Hogy mennyi? Cica, annyit nem fizetek. Maximum érted.

-Sajnálom, ennyi az ára. -mondtam nekik hamis mosollyal, majd az egyikük morogva oda adta pontosan az árát. Legalább nem kell vissza adnom.... Aztán szerencsére leléptek, és hallottam még olyanokat is, hogy „figyelj má' ez mé' nem dolgozik sztriptíz bárban?” „hallod olyan jó segge van, úgy megrakram volna”. A többire meg már nem is voltam kíváncsi. Nem fogok beállni prostinak.

Egyszer csak jött egy nagyon titokzatos vevő, arcát masz takarta, a szemén napszemüveg volt, és halász sapkában volt. És bő ruhában.

-Hello, egy Machiatot kérek elvitelre. -ennyit mondott mély hangon, semmi mást, és leült várt, addig oda adta a pénzt. Tehát megnézte.

Miután elkészítettem neki, oda adtam neki, és bólintva megköszönte, majd elment. Fura. Mindegy.

Aztán láttam, hogy kint bever az összes embernek, akik ahhoz a tízes csoporthoz tartoztak, majd tök nyugodtan elkezdte inni a kávéját. Idióta...

A nap további részében semmi izgalmas nem történt, csak vártam hogy végre normálisan tudjak aludni...

Szóval amint zárásidő volt (tehát este hét óra), elkezdtem szépen elpakolni, és takarítani is. A bolt ajtajára kiraktam a „Close” táblát, miszerint egy fél óra, és mehetek haza. Kezdtem magam jól érezni. Hogy aludhatok.

Egyébként nagyon imádok itt dolgozni, és egész héten egyedül leszek itt. Tehát előbb zárok. Szóval elmentem az öltözőbe, és elkezdtem átöltözni. Nyomasztó volt, hogy folyamatosan azt éreztem, mintha valaki figyelne, de nem érdekelt.

Húztam haza a picsába, amint végeztem az utolsó teendőkkel. És bújtam be az ágyamba.

*Másnap*

Reggel az órám fülsüketítő hangjára ébredtem, miszerint három óra van, és mennem kell a kávézóba.

Az simán ment, délben elköszöntem a többiektől, nem vettek rólam tudomást, de azért köszöntem nekik. Aztán mentem az étterembe. Ahol kedvesek a kollégák.

Itt pincér vagyok, és ezt is szeretem csinálni. Szóval, köszöntem a kollégáknak, akik mosolyogva bólintottak, majd elmentem felvenni az egyenruhámat. Miután ezzel végeztem, szolgálatba álltam.

Sok óra unalmas munka után, sok írogatás és kiszolgálás után, elfáradtam. De annyira, hogy tudtam, hogy a testem nem fogja tudni bírni ezt a terhelést, amit nap mint nap adok neki, de tovább dolgoztam. Nem rúghatnak ki, nem eshetek össze...

Na, ezt addig gondoltam, amíg nem sétáltam az ételekkel a kezemben, letettem a vendégek asztalára.

-Kedves egészségükre. -mosolyogtam rájuk, amit viszonoztak is, és hallottam pozitív dolgokat az ételre.

Aztán, amikor mentem vissza, a pulthoz, hirtelen minden elsötétült és annyit éreztem, hogy két erős, és ismerős kar megtart, utána nem emlékszem semmire...