Taekook

20

Egy szobában keltem fel. Vagyis, inkább a kórházban. Aztán, gondolkoztam, hogy ki hozott ide, vagy miért vagyok itt.

És, eszembe jutott. Biztos voltam benne, hogy az a két kar Jungkooké volt, de akkor miért nincs itt? Hát, biztos... Már nem is szeret.

Az ajtó lassan nyitódik ki, és bejön egy orvos.

-Szia, Taehyung, hogy vagy?

-Öhm... Köszönöm, jól.

-Ez esetben... Megkérem rá, hogy vállaljon kevesebb munkát, bár erre nem hiszem, hogy pont én tudnám rávenni... -csóválta a fejét, majd kiment.

Az jó. Mit sem sejtve vissza aludtam, és... Egyszer csak lágy simogatásra ébredtem fel. Úgy bújtam bele, valahogy éreztem, hogy ez nem csak egy ember, hanem ez egy bizonyos ember.

-Jungkook te vagy az? -nyitottam ki a szemem, és... És megláttam. A szemeimbe azonnal könnyek szöktek, és lassan elkezdtek potyogni

-Ne sírj... -mosolygott halványan -és... Mielőtt kérdezed miért vagyok itt... A válaszom az, hogy nem minden nap hullik egy Taehyung a kezem közé. Szó szerint. -kuncogta el magát -és... Biztos sok kérdésed van.

-Van egy pár.. én mindent tudni akarok. -néztem rá kíváncsian, annyira jól nézett ki, hogy nem tudtam rá haragudni

-Hát... Először tényleg azért mentem el, mert katonának mentem... Ugye el kellett végezni mindent, gondolom te is megcsináltad -egyet bólintottam, majd folytatta -ígérd meg, hogy nem leszel mérges...

-Miért?

-És nem fogsz elítélni

-Kook mi a baj?

-Én.... Sok mindent nem mondtam el neked. -egy óriásit sóhajtott, majd vissza nézett rám -Taehyung -megfogta a kezem -én... Nekem nem... Szóval... Nem azért tűntem el, mert el akartam. Veszélyben voltál, úgy ahogy én is. Nagyon sokan, rengetegen üldöznek, ellenségeim vannak, és valahogy tudomást szereztek rólad. Téged akartak tőlem elvenni, azért mentem el, hogy azt higyjék, velem vagy. Ezért hagytalak itt, mert hát ki mással lennél, ha én elmegyek valahová... És ezért is örülök, hogy ennyit dolgozol, mert üres a lakásod minden nap... Viszont... Örülnék, ha... Ezt befejeznéd.

-Mit?

-Nem dolgozhatsz ennyit. Egészségtelen. Taehyung, tönkre teszed magad. -nézett rám aggódóan -itt vagyok, segítek neked. És... Örülnék, ha mostantól csak az étterembe dolgoznál. Megtennéd kérlek? -nézett rám könyörgően

-De... Akkor nem fogom tudni fizetni az-

-Nem érdekel, majd én fizetem a felét, te meg a másikat. A pénz miatt ne aggódj, oké?

-De Kook... Ezt akkor sem értem... Miért voltál veszélyben?

-Hát.. Khm... Emlékszel Namjoonra és Jinre ugye? Na, ők nekem dolgoznak, és eddig ők védtek meg mindenki ellen téged. Én... Szóval van egy nagyobb maffiám amit apámtól örököltem még kiskoromban, nagyon fiatalon meghalt.. -idegesen felsóhajtott -és sajnálom, hogy nem mondtam el, féltem hogy nagyon meg fogsz rám haragudni, és megértem, ha nem kellek neked több-

-Fejezd be. -kuncogtam fel -nem haragszom rád, egyáltalán nem. És ugyan úgy szeretlek, mint mindig is tettem, sőt... Lehet az, hogy újra beléd szerettem? -gondolkoztam el egy pillanatra -csak mert kurva jól nézel ki.

-Tehát neked azóta nem volt senkid... Amióta elmentem?

-Nem. Egyáltalán nem. Még csak rá se néztem senkire.

-Úristen... Te hűséges voltál hozzám... És tényleg vártál engem. Akkor.... Ugye... Az ugye nem baj ha most megcsókollak? -nézett rám boci szemekkel, és meg sem várva a válaszom ajkaimra tapadt. Imádom. Még most is. Csokoládé íze van, mint mindig, nem tudom miért, de... Nagyon finom. És hiányzott, nagyon hiányzott. Gondolkoztam rajta, hogy vajon volt-e valaki olyan szerencsés, aki még megkóstolhatta ezeket a finom édességeket, de elvetettem az összes ilyen gondolatmenetem, mert most... Most én vagyok az a valaki.

Lassú, és érzelmes csókban volt részem, olyanban, amit előtte még soha nem kaptam. Még tőle sem, és ezért örülök, hogy még mindig... Szeret engem. És valószínűleg azért volt ennyire jó ez az egész, mert hiányzott, és ha lehet, valami mégjobban köt minket egymáshoz, egy erős, és végtelen fonál.

Csak szeretem őt, oké? Köszönöm a figyelmet.

Lassan közelebb húzott magához, és valahogyan már bekerült az ágyamba is, és össze is bújtunk.

-Taehyungie, szeretnél tudni még egy dolgot? -nézett mélyen a szemembe, én pedig bólintottam -szeretlek. Nagyon. És nekem sem volt senkim. Végig téged védtelek.