Taekook

12. Rész

Taehyung szemszög

   Nagyon boldog vagyok  most, van munkám, két barátom, akik ugyan ott dolgoznak mint én, és még zenélhetek is. Ennél jobb nem is lehetne. Viszont. Egy valami hiányzik. Nagyon. Az Jungkook. Hiányzik, ahogy kiabál velem, de inkább az, hogy csak legyen itt velem. Már egy hete vagyok Szöulban, de nem nagyon bírom ki Sehun meg Jungkook nélkül. Az utóbbi nélkül meg végképp nem. Főleg úgy hiányzik, hogy Sehun azt mondta, tetszek neki. Meg azt, hogy egy félreértés miatt... Nem tudok rá haragudni, de még egy kicsit fájnak a sebeim. A lelki sebeim méginkább. Ha el is jönnek ide, én nem tudom, mit csináljak vagy mondjak nekik.
-Hahó, Taehyung, elkalandoztál? - kérdezte kedvesen Jisoo
-Ja, igen. Megint - nevettem fel - viszont mondok valamit nektek, de az hosszú lesz. - és elmeséltem nekik mindnet.
-Nem tudom, ki az, de megölöm, ha meglátom! Miatta nem szenvedhetsz! Nem érdemli meg! - dühöngött Rosé, amin nem tudtam nem nevetni
-Viszont, Taehyung. Ez a te döntésed lesz. Ismerem Jungkookot régebbről... Tényleg nagyon szerethet téged.
-Várj... Honnan ismered? - kérdeztem Jisoot
-Általánosba legjobb barárok voltunk.
-Áhh, értem. Akkor... Ide hivhatom őket holnap után? Úgyis szombat lesz akkor.
-Felőlem. Rosé, te pedig ne öld meg!

   Felhívtam Sehunt, hogy holnap után jöhetnek. Megkértem, hogy adja oda Jungkookot.
-Szia, Kook! Nem hiszed el, kit találtam meg itt Szöulba!
-Szia! Kit? - hallottam, hogy megkönnyebbül, és azt is látom magam előtt, hogy mosolyog.
-Emlékszel általános iskolából a legjobb barátodra?
-Ohmm... Hogy hívják? Kettő volt.
-Úgy, hogy Kim Jisoo! Nem hiszem el! Istenem! Jisoo menj már a pofámból! - de ő csak elkezdett nevetni, és beleordította a telefonba, hogy:
-SZIA KISKOOOOOOKKKKK! MILYEN RÉGEN LÁTTAM MÁR AZT AZ IDIÓTA POFÁDAT! HÁT EMLÉKSZEL MÉG TE A KURTAFARKÚ MALACUNKRA?!
-Jajj, Jisoo, ne is mond! - nevetett fel Jungkook. Mi Roséval elég furán nézhettünk Jisoora, majd a telefonra. - ÉS TE EMLÉKSZEL A PADLÓSZÜRCSÖLŐ DROMEDÁRMADÁRTESTŰ KANCSALZSIRÁFNYAKÚ KUTYAŰRLÉNYRE?! JISOO!!!!!OLYAN RÉG HALLOTTALAK! - vihogott a telefonba Jungkook, mi meg Roséval elröhögtünk magunkat.
-Na de. Akkor én is mehetek Taehyung? - kérdezte a telefonba tőlen Jungkook már normális hangnemben
-Persze! Akkor holnapután! Szia! - azzal letettem.

Jungkook szemszög

   El sem hiszem, hogy Taehyung összebarátkozott Jisooval. Nagyon nagyon régi barátom, és ő mindent is tud rólam. Azt is tudja, mikor fingok éppen. Szóval holnapután megyek Taehyunghoz... Huu.... Nagyon izgulok. Annyi történt eddig, hogy rájöttem, hogy nekem nem kelk Jennie, ezért szakítottam vele. Nekem Tae kell. Tudom, nagyon önző vagyok, hogy csak úgy ezt eldöntöm egy év verés után... Még mindig szörnyen érzem magam. Hogy tudok majd ezek után a szemébe nézni? Hiszen nem védtem meg semmitől. Leginkább magamtól kellene megvédenem. Még most is. De egyszerűen nem bírom nélküle. Most jöttem rá, hogy mennyire szeretem őt. Ha ad nekem egy esélyt, akkor bizonyítok neki. Mindenben. Megteszek neki mindent amit szeretne. Szeretni fogom. Örökre.

   Időugrás a Szöuli reptérre

   Itt állok tehetetlenül, és várom, hogy végre láthassam Taehyungot. De tudom, hogy kell egy taxit hívnunk. Szóval most arra várok Sehunnal.
-Félsz? - kérdezte
-Szerinted? Nem félek. Rettegek. Hogy fogok a szemébe nézni? Utálni fog?
-Nem fog, nyugi. Szeret. Nagyon. Csak eleinte fura lesz neked is neki is.
-Biztos ez? Tényleg szeret?
-Persze. Üvölt róla. Hiányzol neki, csak eleinte nem fogja kimutatni, mert haragszik egy nagyon picit rád. Ne lepődj meg, ha bunkó lesz veled.
   Amint ezt végig mondta, már ott is voltunk Tae házánál.

   Beértünk az udvarra, és becsöngettünk Sehunnal. Az ember aki ajtót nyitott, Taehyung volt. Álmos tekintete elárulta, hogy nemrég kelt fel. Amikor meglátott minket, szemei kikerekedtek, és még meg is dörzsölte őket, hogy nem csak álmodik-e.
-Taehyung, ez nem álom. Ez a valóság. -De Jungkook... Nekem mindig ezt mondod. Minden álmomban. Félek, hogy ha felébredek, akkor nem lesztek itt. - mondta szomorúan, mire csak megcsíptem a kezét - au! Ezt miért kaptam?
-Látod? Nem álmodsz! - vigyorogtam rá, mire ő nagyjából rájött, hogy mi van most.
-Úristen! Ti tényleg eljöttetek! Sziasztok! Szia Sehun! - borult a nyakába. Én kicsit aztért féltékeny vagyok rá most. - Szia Jungkook. Ha nem baj, téged MÉG nem ölellek meg- emelte ki a még szót.
-Nem baj. Megvárom. - könyörögni fogsz, hogy öleljelek meg, Tae! Könyörögni.

   Pár perc múlva újra csöngettek, Tae pedig mosolyogva nyitotta ki az ajtót. Amint megláttam Jisoot, elmosolyodtam, és felálltam.
-Na, szia kics sárga csibemajom! - mondtuk egyszerre, és úgy pacsiztunk le egymással, mint régen. Annyira jó volt. - emlékszel még? - kérdezte nevetve
-Ohh, hogyne Soo.
-Hejj, nem hívhatod a barátnőmet Soonak! Őt csak én hivhatom úgy! - nézett rám szúrós szemekkel a mellette álló lány, aki valószínűleg Rosé.
-Jólvan! Megértettem, halálszemű ember.
-He? - kérdezte tőlem
-Szoktam nevet adni az embereknek. Csak úgy látásra. Te a halál nevet nyerted el.
-Ja, hogy úgy... - nézett még mindig értelmetlenül, amin elnevettem magam. De csak magamban.
-Akkir mond sorba, hogy kit minek neveztél el magadban!-kérlelt Jisoo
-Jólvan, csak üljetek le.
   Miután mind leültünk, elkezdtem mondani.
-Jisoo mindig is csak csibemajomkrokodilkeverék lesz. Ugye megmaradhat a neved?
-Hogyne. Te meg a padlószürcsimadár leszel!
-Rosé a halál. Sehunt úgy neveztem el, hogy: a pozitívum, aki a legkomolyabb is egyben. Ahogy hívni szoktam: Szélkacsa. - itt mindenki elröhögte magát
-Na, és mond, Jungkook. Taehyungnak mi lett a neve? - kérdezte Rosé
-Azt majd vele fogom közölni, ha eljön az ideje. De nekem mindig is ő lesz a legerősebb ember, akit ismerek. Nem tudom, hogy bírnám ki, ha elveszíteném. Jobban tette, hogy nem ölte meg magát. Úgy jöttem ide, hogy rettegtem. Még mindig alig merek a szemébe nézni. Nem is tudom, hogy megbocsátasz e valaha. Nem érdemelném meg. - hajtottam le a fejem
-Jungkook- szólt hozzám egy lágy hang, amire felemeltem a fejem - gyere ki egy kicsit. Beszéljünk.
   Kimentem Taehyungal, és már most látom, hogy szitkozódni fog felettem mindenhogyan is.
-Légyszíves... Mond el mi a nevem- kérlelt engem
-Tae... Én amikor először megláttalak, már akkor úgy neveztelek el, hogy...
-Hogy? Jungkook, nem érdekel mit mondasz, de ha nem mondod el, lehet nem bocsátok meg soha! - itt egy kicsit megijedtem. Jó. Nagyon.
-Szóval mindig is tudtam, hogy ez soha nem lesz lehetséges, de én magamba mindig is hozzátettem ilyen szavakat egyes neked intézett mondataim után, hogy: drágám, szerelmem, kicsim... De ez most nem fontos - mondtam neki leszegezett fejjel. Azt hiszem most mindent elrontottam, de ez közel sem biztos.