Tündérmese a Bosszúról. |Javítás Alatt|

5. Gyanú

- A te életed is...az én életemen múlik. Ne hidd, hogy ha belerobbantunk a szörnybe, eltűnik. Csak a mozgásterét csökkenthetjük egyenlőre, amíg el nem kapjuk végleg a megalkotóját. Addig is viszont szükségetek van rám.

Rhys hátrébb szándékozott lépni, de félúton megállt.
- Az... Az lenne...?

Wade megemelte a lány köpenyét hogy jobban megnézze.
- Észnél vagy!? Behoztad azt ide?!

Emil arrébb rántotta magát hangját felemelve.
- Ne érj hozzám!

Wade hátrébb lépett, majd vett egy mély levegőt.
- Rendben. Most mindenki nyugodjon meg. Emil, kérlek ne bennünk lásd ellenségeidet, mi azért vagyunk itt hogy téged--

A lány erre felemelte a hangját közbevágva.
- Azért vagytok itt hogy a saját birodalmatok javát szolgáljátok, nem azért hogy engem! Ne is próbálj átverni hogy a lelkemre hass! - Szidta le Emil a kékbe öltözött férfit, aztán közelebb lépett és dühös tekintetét Wade szemein pattogtatta. - Jegyezd meg jól, én csak a saját okom miatt vagyok itt. Nem fogom senkinek sem a pártját fogni, főleg nem hinni olyannak, aki csellel próbálja elérni hogy bízzak benne.

Wade megilletődött aztán váratlanul elfordította tekintetét.
- Igazad van. Bocsáss meg... Többet nem fordul elő.

A lány még utoljára végignézett rajta, majd egy szó nélkül elfordult.
- Kérlek először az én fekhelyemet mutasd meg. - Szólt Rhys-hez, bár rá nem nézett.

Rhys kihúzta magát.
- Annak tudatában, hogy mi van jelenleg a birtokodban, a kastélyban nem maradhatsz. És ha magadtól nem mész, úgy a királyhoz fordulok, hogy búcsút inthess a pecsétes bűnbocsánatodnak.

Emil ideges mosoly keretében válaszolt.
- Tudtam. A bizalmat elvárjátok...de ti magatok nem vagytok képesek rá. Rendben, ezesetben az éjszakát Ashbel-ben töltöm.

Wade felkapta a fejét.
- De az--! Nem gondolod komolyan, ugye?

- Dehogynem. Kiürítettétek nem? És tudatában mi van nálam, ahogy a társad mondta, ne is gyertek ti sem a közelembe. Ti fontosak vagytok... - Mondta megvetően a lány, majd sarkon fordult.

Ezután Rhys sóhajtott majd megszólalt.
- És...melyikünk megy utána?

Ezután elvonultak egy szobába, ahol megvitatták a dolgokat.

Wade kissé feszültnek látta az előtte ülő férfit, ezért megszólalt.
- Ne aggódj, Yule figyel rá. Biztos vagyok benne. De kora hajnalban kilovagolok, sőt talán hamarabb is. Nem lehetünk elég óvatosak.

- Igen, az a lány nagyon ijesztő. Még csak gyerek, de máris az egyik legveszélyesebb személyt látom benne akit ismerek. - Gondolkodott el a férfi.

Wade meglepődött ennek hallatán.
- Nem így értettem. ...Ijesztőnek találod? Mondjuk való igaz, néha engem is kiráz a hideg tőle. De a viselkedését elnézve nem gondolod, hogy valami komoly oka lehet arra hogy így bánik másokkal?

- Elképzelni sem tudom, hogy egy ilyen fiatal lány mint ő, bármi olyat élt volna át, ami okod adhat ilyen viselkedésre. Lehet hogy csak ilyen gyalázatos természettel jött a világra. Fogaival vicsorogva, szemeit villogtatva. Igen, ezt el is tudnám képzelni. - Mosolyodott el.

- Örülök neki, hogy ilyen mókásnak találod. Én azt nem tudom elképzelni, hogy Aguya papnő mit mondhatott neki akkor. Azonnal beleegyezett hogy segítsen pedig még azt sem tudta miben kell. Mondjuk ez meg így még furcsább, hogy itt meg azonnal feltételekkel hozakodott elő.

- Kígyó ez én mondom. Csak sajnos rajta áll annak a városnak a sorsa ahol felnőttem. És még sok másiké is...

- Igaz... - Válaszolt majd elgondolkodott. - És gyanúsan sok hasznát is veszi ennek. Ráadásul megmondta, hogy hol jelenik meg legközelebb a viharszörny és amennyiben igaza lesz, úgy én sem leszek vele olyan elnéző mint eddig.

Eközben Emil kiszökött a kastélyból, majd rövidesen eljutott a teljesen üres városig.
Az éjszakai hűvös szél lefújta csukjáját. Fázva nézet végig az üres tájon.
- Kezdem azt hinni, hogy ez nem egyike lesz jó ötleteimnek. Arról nem is beszélve, hogy ha most jönne a szörny lehet meg is halnék. - Megrázta a fejét. - Nem! Addig biztos nem halok meg, amíg meg nem öltem azt a nőt! - Mondta elszánt és elborult tekintettel, majd megszorította karjait miközben átölelte magát. - Az sem fog érdekelni ha a bocsánatomért könyörög, meg fogja kapni amit érdemel azért amit velem tett...

Ekkor hirtelen hangot hallott maga mellől, rövidesen pedig egy árnyékot is látott elsuhanni két ház között.
Felhajtotta hosszú fölsőjének alját a combjáról, az arra erősített tartóból pedig a vadásztőrének tokjára tette a kezét azzal a szándékkal, hogy ha kell, kivegye helyéről fegyverét.
Világoskék írisze csak úgy ragyogott a sötétben, és látszott rajta, hogy nem viccel támadás esetén és nem is hezitálna.
Szeme sarkából meglátott egy alakot, és rögtön felé dobta a tőrt, ami a ruháját a falnak szögezte.

- Ki vagy!? - Szólította meg ellenségesen Emil az alakot.