Tündérmese a Bosszúról. |Javítás Alatt|

16. Eltörött szárny

Beyazith elfordult, majd Emil-hez szólt.
- Menj csak... Még találkozunk úgyis. Állítsd meg azt aki ilyen rombolást csinál, mielőtt kárt tesz a határokban. Utána menjetek tovább utatokra.

" Csak így elenged miután konkrétan elraboltatott?? "
- Oh, lenne mégvalami...

- Csak nyugodtan.

Emil egy gyors mozdulattal arcon vágta a férfit.
- Ezt azért, mert a szárnyamhoz értél és elraboltál! - Futott ki ezután a lány.

Beyazith méltósággal viselte a pofont, ezután az ablakhoz ment, és elhúzta a függönyt egy kicsit.
- Üdv ismét, kisöcsém...

Emil kiérve hatalmas, hegyes jégtömböket látott kiállni a raktárépületből, és csípős hideg szél fújt körülötte.

Jack is épp akkor ért oda, és egyből faggatni kezde a lányt kalapját fogva.
- Mi a hétszentség folyik itt?!

- A fehér ruhás férfinek jégmágiája van, mit csináltatok vele?! - Kiabált vissza a lány.

- Én nem tudom, nekem nem volt feladatom ügyelni rá--! - Ekkor egy újabb jeges robbanás történt, amitől Emil térdre rogyott átkarolva magát a szárnyában keletkező fájdalomtól.

" Mi történt Aubin-nal?? Úgy tűnt jól kordában tartja az erejét. Akkor mégis mi ez az egész?? "

A második robbanás lyukat ütött a jégben, amiből Yule sétált ki. Szeme hófehéren ragyogott, haja a nyers mágia erejétől lengett, jobban mint a többieké a fagyos széltől.

Jack ámulva nézte a jelenséget.
- Ez szinte képtelenség! Hiszen le volt bénítva! És ez az erő... - Ekkor mintha rájött volna valamire. - Vagy úgy... Úgy tűnik a családban kihagyott a mágia egy generációt. - Vigyorogta.

" Meg kell állítanom, de ha ez így megy tovább--! "

Ekkor egy hangos reccsenés törte meg a szél hangját. Yule az irányába nézett, és szemei azonnal normálisak, majd rémültek lettek.

Ezután megjelent a főnix és forróságával megolvasztotta a jégtömböket, meleg hullámaival pedig felmelegítette a fagyott testeket.
Miután minden lecsillapodott, és mindenki magához tért, Emil sikoltott egyet.
A szárnya érhálózat-szerűen végigrepedt, akár egy áthatolhatatlan üveg.

Yule azonnal hozzásietett hogy megnyugtassa, de a lány egy méter távolságra ellökte magától a fiút.
- Takarodj a közelemből!!! - Üvöltötte felragyogó kék szemeivel.
" Ez az ő hibája is! Miatta nem volt védve a szárnyam! Felvágta a ruhám, hogy megfoghassa! És emiatt a senki miatti aggodalmamban elfeletkeztem a szárnyamról! "

Emil bőre vöröses árnyalatú lett mindenhol, a teste által termelt hőtől. A tündérek evolúciós védelmi mechanizmusa a szárnyak védelmére most a visszájára sült.
Emil összeesett és teste alatt kiüvegesedett a homok a hőtől, ami a bőréből áradt.

- Emil!! - Pattant fel Yule, majd gyorsan a lány mellé térdelve megpróbálta megemelni, de a lány bőre megégette a kezeit és a ruháját is. - Au-! Rohadt életbe, ez nagyon nem lesz jó! Mit csináljak??! - Esett ekkor pánikba.

A felséges lángoló madár ekkor a lány fölé repült, leszállt rá, majd hatlmas szárnyaival eltakarta teljesen az apró termetű lányt. A főnix behunyta nagy fekete szemeit, és elnyelte a hőt a lányból amennyire csak tudta.
Szárnyait összecsukta, majd átadta a terepet Yule-nak, aki fagyos érintésével hasonló csillogó jékburokkal fedte be a lányt, mint a bombával tette akkoriban.

- Hé kölyök! - Szólította meg Jack a fiatal férfit. - Majd kösd be azzal a fajta hínárral a szárnyát, amit rajta találsz. A főnök elengedett titeket, úgyhogy tűnjetek innen! - Közölte, majd elindult hogy felsegítse társait.

Két nappal később az Edureirai kastélyban Emil végre felébredt. Óvatosan felült visszaemlékezve mi történt.
Bár eddig mozogni nem tudott, mindent hallott és érzett maga körül, jól tudta ki hozta ide, és hol van.

" Meg se merem nézni, hogy néz ki a szárnyam... " - Kezdett el sírni.

" Miért nem lehet boldog, nyugodt életem? Valaki odafent valami szörnyű és kegyetlen játékot űz a létemmel! "

Felkelt az ágyból óvatosan.
A szobában volt egy fél falnyi aranykeretes tükör. A lányra nemzeti hófehér női ruhákat adtak, szárnya külön volt betekerve a hínárral amit eddig használt. Az ágy szélén pedig egy hófehér bundás kabát volt összehajtva, ezüst színű gyöngyökkel díszítve.

" Hány fok lehet kint? Idebent is elég hiűvös van. " - Húzta fel ezután a kabátot hogy melegítse és takarja legalább azt a fél törött szárnyát.

Végigsétált a folyosón. Hatalmas ablakok voltak mellette végig, amin keresztül látta a csodás havas tájat. Szemei nem voltak hozzászokva a vakító fehérséghez, ezért sokáig nem is bírta nézni az üvegen túli világot.
Több hölgy és úr is elhaladt mellette, akik mind meghajoltak Emil előtt, majd továbbálltak, amin minden alkalommal elcsodálkozott a lány.
Hamarosan egy vele majdnem egykorú lány jött szembe, viszont a lány mindkét kezében mankó volt. Haja hosszú szőke, szeme jégkék, fején tiara díszelgett.

" Miért hasonlít ennyire valakire ez a lány? " - Tette fel magában a kérdést Emil.

A fiatal lány ahogy meglátta Emil-t, gyorsabban haladt felé, majd megállt előtte.
- Végre felébredtél! Kérlek gyere velem! A bátyám nagy bajban van!

" Milyen kedves hangja van. "
- Hogy tudnék segíteni? És te ki vagy?

- Edureira hercegnője vagyok, hívj Rune-nak. De most kérlek siess, mert engem várnak!

Egy terembe mentek, ahol egy csomó idős férfi ült körben valami magaslaton, középen a királyi pár, lent a földön pedig egy férfi térdelt lehajtott fejjel és bekötött vállal.

" Mi ez, valami bíróság? "

A királynő szólalt meg először.
- Rune! Most hogy végre visszajöttél, folytatnánk is, de előbb mutasd be a vendégedet kérlek!

A fiatal hercegnő udvariasan bólintott.
- Igenis anyám... Ő itt Emil Neira, a lány, akit a főnix választott ki, és akiről azt beszélik képes bombát gyártani. Bátyám védelmére hívtam ide, hogy ő is elmesélje, mi történt a határon.

- Elnézést, most ébredtem fel, fogalmam sincs, hogy mi folyik itt. Kérhetnék némi magyarázatot...? - Hajolt meg Emil.

A király megszólalt.
- Természetesen... A koronaherceg, azaz a fiam, Yule Aubin Balance szökését, státuszának meghamisítását, és a határok természeti rendjének megbontásának ügyét beszéljük meg. Büntetését pedig a törvényeink szerint határozzuk meg.

- Korona...herceg...? - Ismételte meg Emil lefagyva.