Tündérmese a Bosszúról. |Javítás Alatt|

19. A Feketemágia használó

Rejtve gyanakvó tekintetét, Emil egy fontos kérdést tett fel a nála mindössze egy fejjel magasabb férfinak.
- Téged ki bízott meg, hogy elkísérj?

- Szerintem te is jól sejted, hogy ki. Aubin Balance herceg küldött, bár olybá tűnik, hogy holnap délre elveszíti ezt a címét, így pedig én is csak addig leszek a szolgálatodra sajnos.

- Ha valóban úgy történik, mit fogsz csinálni utána?

- Hogy én?    -   North erre térdeire támasztott könyökkel nézett a lányra elégedett mosollyal -   A szavakat idézve amit hallottam...amit csak akarok.

" Most kéne leszúrni a vadásztőrrel ezt az alakot, de attól tartok, még én jönnék ki belőle rosszul. Most jut eszembe, hol a tőröm?? "
A hófehér bundás kabát oldalára tette tenyerét, hogy biztos legyen abban, nem csak megfeledkezett arról hogy eltette.
" Otthagytam... "   - Nyugtázta magában

" Hiába ettem már, mióta megtört a szárnyam, mintha nem lenne annyi erőm. A fáradságot még valahogy túlélem, de ha az a férfi vagy ez...ellenem fordul mostanában nem nagyon tudok ellenük tenni. Szükségem van egy fegyverre. "

- Miért vágsz ilyen meglepődött arcot, kisasszony?    - Törte meg a férfi a csendet.

- Eszembe jutott hogy a kastélyban hagytam valamit.    - Tüntette el a meglepett kifejezést Emil közben magáról.
" Szerencsére az altatóból még maradt. Bár azt még mindig a viharszörnyre kéne felhasználnom. "

- Fontos? Mármint amit otthagytál? 

Emil megrázta a fejét.
- A küldetés szempontjából lényegtelen.

- Hm.   - Reagálta le North kissé gyanakodva.

Késő este volt már. Megálltak a fagyos, határ közelében lévő erdőben, majd a hintó vezetője és North tüzet raktak. Emil viszont véletlenül sem szállt ki a meleg, fedett helyből. Félálomban ült a kényelmes ülésen, fehér bundakabátja egyik válláz már nem is fedte. Fáradt, kék szemei néha-néha apró résre nyíltak, de nem sokáig.
Fáradtsága elhatalmasodott rajta és legyőzte az éberségét, még abban a kétes helyzetben is, hogy újonnan hozzácsapódott kísérője kis eséllyel megtámadhatja.

North és a koros, alázatos hintó vezetője teát készítettek, amit Edureiraiakhoz híven a külföldi vendéggel, azaz Emil-lel is meg kellett osztaniuk. North egy nagy bögrével vitt a teából a hintóhoz, majd mikor kinyitotta annak ajtaját a gyermeki ártatlansággal alvó lányt látta. Olyan mélyen aludt, hogy csak arra kelt fel, hogy a hideg szél erősen befújt oda, kioltva a lámpást is mögötte.

Félálomban, homályos tekintettel nézett lassan az őt bámuló férfira. Mikor North észrevette, hogy Emil ébren van, megszólalt.
- Nem szándékosan keltettelek fel, de ha már úgyis ébren vagy, húzd fel a kabátod, mert kint van a vállad. Még megfázol.   - Csukta be ezután magukra az ajtót, hogy ne jöjjön be még több hideg.

Emil azóta nem is voltak bekötve, és a bundakabát alatt mindössze egy trikó és egy válláig lelógó bő póló volt rajta, ami látni engedte nem épp lapos mellkasát.

A lány a férfi szavaira ellenséges tekintettel sietve összehúzta a kabátját.
- Miért bámultál alvás közben?   - Tette fel Emil ingerülten a kérdést.

- Az teljesen természetes, hogy az emberek a másikra néznek. Arról már nem tehetek, hogy a puszta szemügyrevételt is fenyegetésnek érzed.

- Mert legutóbb is így kezdődött...    - Morogta halkan a lány elfordítva tekintetét és keresztbe téve karjait.

- Mégis micsoda?   - Kérdezte North miközben átnyújtotta a gőzölgő teát a bögrével, miközben kicsit lehajolt a lányhoz.

- Ez mi?   - Tekintett az ital után a férfira.