Tündérmese a Bosszúról. |Javítás Alatt|

7. Jelzés

Emil az ablakon kinézve egy óra elteltével még mindig meg sem szólalt.
Yule odament hozzá.
- Min gondolkozol? Olyan régóta állsz itt csendben.

- A gyermekkoromon. A sok üres házat látva eszembe jutott. ...Aubin. Te mit tudsz a nyolc évvel ezelőtti háborúról...?

- Nos..... Miért kérdezed? – Lett kissé ideges.

- Nem kérdezhetem meg? Elvégre a tieid robbantották ki.

- Nem sokat... Mindössze annyit, hogy területszerzés céljából indították. A határon túli nagy Fleurose városát akarták megszerezni.

- Akartátok. – Javított szavába a lány.

- Most miért lettél rám mérges ilyen hirtelen?

- Azt elfelejtetted megemlíteni, hogy az ott élők mi mindent kellett hogy elszenvedjenek miattatok. Szegénység, éhinség, betegségek több mint egy éven át.

Yule arcán fagyott ijedség lett.
- Ezt...úgy mondod mintha....

- Fleurose...volt a szülővárosom. – Mondta szinte könnybe lábadt szemekkel Emil.

- Fordulj felém kérlek. – Mondta a férfi. Emil ellenséges tekintettel nézett rá ahogy megtette kérését. Yule még pár másodpercig nézett a szemébe, majd megszólalt. –  Mindegy hogy hogyan, csak valahogy bizalmatlanságot és kétségeket érezz irántam, igaz? Ennyire nem akarsz senkit sem bőröd alá, lelkedbe és szívedbe engedni?

Emil elmosolyodott.
- Lelkemet elnyelte a sötét még gyerekként, ami átterjedt szívemre kővé változtatva azt. Nincs semmim amit megoszthatnék mással. Hacsak nem a sötétség az.

- Így lenne? Ahogy gondolod... De legalább a tűzhöz gyere vissza.

- Minek...? Itt is jó. – Válaszolta kedvetlenül, és el fordult újra az ablak felé.

Yule sajnálattal nézett végig rajta.
- Egész éjjel itt tervezel állni?

- Talán. Nem tudom még.

Ezután mindketten csöndben lettek.
Emil az ablakon tekintett ki, nézve az üres családi házakat kettesben maradva emlékeivel. Yule pedig őt nézte. Arckifejezése nem árulta el mire gondol, de nemsokára megszólalt.
- Mondd...ha mostantól előre jelzem számdékom...megérinthetlek?

Emil felé kapta a fejét szinte sokkolva a kérdéstől.
- Milyen ostobaságokat beszélsz?! Egyáltalán miért akarnál hozzám érni?! Még kiskorú vagyok ha nem tűnt volna fel!

- Ne kiabálj kérlek. Nem hátsó szándékkal kértem ilyet, és igazán sértő hogy ilyen megfordult a fejedben. A húgom is gyerek még, őt is néha megölelem mikor bánatos. Ha nyugalomra, békére szorulsz, téged ki vígasztal?

- Nincs rá--

- Ne hajtogasd ezt...!  – Szólt közbe Yule. –  Már évekkel ezelőtt lett volna rá szükséged. Hogy ne fajuljon bosszúvá, gyilkolási vággyá bánatod. Mint ahogyan az lett is... – Emelte fel bal kezét ami nagyjából három ujjnyi távolságrara volt Emil füle mellett. A lány arrébb húzódott kicsit, gyanakvó tekinttel Yule-ra meredve. –  Kérlek ne nézz így rám. Ahogy mondtad, a szó elszáll, úgy had bizonyítsam neked tettekkel őszinteségem.

Emil tekinetét Yule szemein kapkodta, hátha lát bennük bármi olyat, ami okod adhat elutasítására. Nézte, de nem látott semmit ezért lehajtotta a fejét.
- Le-Legyen...De kizárólag csak engedéllyel! Az első adandó alkalommal ahogy ezt megszeged...megtagadom a segítséget a hazádtól. Egyébként is meglenne rá az okom hogy megtegyem. É-És senki sem láthatja amikor...

- Megértettem. ...Akkor...megengeded? – Emil hezitált, utána röviden bólintott.
Yule elmosolyodott, majd gyengéden megsimogatta Emil fejét, aki kissé zavartan reagált és rövid idő után hátrébb lépett.

Yule emiatt a lány állandóan kontyba fogott hajából véletlenül kihúzott egy tincset, amiből látható volt, hogy haja nem csak hosszú volt, hanem hullámos is. Egészen a válla alá ért és rózsaszín gyöngyfénye a holdtól mégjobban csillogott.

- Miért nézel így? – Kérdezte Emil.

Yule megbabonázva a lehetetlen árnyalatú hajtól, kezével megemelte a tincset.
- Csak...lenyűgözően szép. Még sosem láttam ilyen hajat.

Emil ekkor ellökte a férfi kezét.
- Nem véletlenül tartom mindig a fejemen a csukjámat. És többet ne érj a hajamhoz...! Most lefekszem...

A lány ezután elviharzott Yule mellett dühös léptekkel és miután megigazította a haját, fejére húzta a csukjáját és lefeküdt a kandalló elé. A férfi erősen elgondolkodott majd aggódva homlokára tette a kezét amivel azután végigtúrt szőkésbarna hajában.

Majd kizökkentenve ebből a zaklatott állapotból Emil-hez szólt.
- Én fent leszek. Vigyázom az álmaid...

Kora hajnal volt, annyira hogy a napnak még színét sem lehetett látni.
Yule ígéretéhez hűen még mindig fent volt az alvó Emil-től tisztes távolságra.
A lányra pillantott, de rögtön elkapta a tekintetét és kiült rá a szégyenérzet.
Nem telt el sok idő, lópatkó koppanásokat hallott közeledni.

Az ablakhoz sietett, miközben odaszólt Emil-nek.
- Emil, ébredj! Valaki jött.

A lány felpattant és ő is az ablakhoz ment a férfi mögé állva.
- Ez Wade ha jól látom. Mit keres itt? – Sietett ki a házból.

- Emil, hová mész? – Szólt rá Yule.

A lány kiment a ház elé, Wade épp akkor szállt le lováról.

- Micsoda meglepetés. Mi járatban itt? Eszedbe jutott hogy három királyságot kéne megmentenem? – Kérdezte Emil gúnyosan.

- Azért jöttem hogy megbizonyosodjak róla hogy jól vagy. Illetve szeretném ha közösen kitalálnánk valamit arra hol legyél, amíg fel nem használod a bombát. Rossz ötlet volt előre megszerelni, azthiszem jobb lett volna ha--

- Ha mi? – Vágott közbe idegesen. – Ha akkor készítem el amikor már megvan a baj? Így is öt óra munkámba telt összeszerelni.

Ekkor Yule is kijött a házból, és köszöntötte Wade-et.
- Mit keresel itt? Tudtommal te és Rhys küldtétek el őt és órákra magára is hagytátok, amit jelezni is fogok uralkodóitoknak.

Wade elmosolyodott.
- Te vele voltál nem? Akkor hol volt ő egyedül? Mellesleg csak a testi védelmére szolgálunk, mégis úgy véded mint a saját gyermeked. Aminek azért örülök is, mert nehéz a sorsa.

Yule Emil-re nézett, majd vissza Wade-re.
- Hm... Rendben, gyere be, beszéljünk.

Be indultak épp, de Emil az égre nézett, és nem mozdult.

- Emil, gyere. – Szólt neki oda Wade.

A lány bólintott és bement velük.
Ő a tűz elé ült megint, míg a két fiatal férfi egymással szembe.

Először Yule szólt.
- És maradsz is, vagy csak átnéztél?

- Maradok. Többet nem hagyom magára. Neki is biztos kényelmetlen egyedül egy férfi társaságában, tekintve hogy nem szereti hogy ha hozzáérnek.

Yule gyorsan hátranézett a lányra, majd ellenségesen vissza Wade-re, miközben lassan közelebb hajolt.
- Ezzel meg mégis mire célzol?

Wade ekkor elmosolyodott és ő is közelebb hajolt.
- Az égvilágon semmire. Miért, mire gondoltál, mire célzok?

A két férfi ezután csendben egymásra meredt gyanakvó tekintettel.
A nagy csend Emil-nek is feltűnt, ezért felállt, és kérdezett.
- Miről van szó? – Ment közelebb. –  Mert abból ahogy egymásra néztek nem hiszem hogy arról, mi lesz a továbbiakban a sorsom. Ugye?