Kérlek.

7.

Nem akarta bevallani magának. Nem akarta hogy meglátszódjon rajta. Senkinek nem szabadott erről tudnia. Rejtegette érzéseit.

Nem mondta ha fáj valamije. Nem mondta hogy rosszul van. Nem mondta hogy fáradt.

Nem érdekelték az emberek, hisz mondhatni utálta őket. Viszont mégis volt valami velük kapcsolatban. Nem akarta, hogy gyengének lássák.

Olyan sokat szenvedett azért hogy az legyen aki. Erős maradt mindig, ezért nem szabad elpuhulnia. Mégis most kezd szétesni.

Vajon miért váltja ki belőle ezeket a szőke hajú? Taeyhung még csak alig beszélt hozzá, de gondolatai mégis rajta kavarognak.

Keze puhán ért az övéhez az edzőteremben és aggódás volt szemeiben. Furcsa érzés kerítette hatalmába a fekete hajút. Oly régen érzett már ilyet, így ezeket teljesen elfelejtette.

Azonban nem kerülte el figyelmét az alacsonyabb remegése a közelében. Nem volt hülye, tudta hogy a kisebbnek nincs jó párkapcsolata. Viszont nem csak ez játszott közre. Taeyhung rettegett Jungkook ideges valójától.

Ugyan ki ne tenné?

Rosszul esett ez a fekete hajúnak? Nem szeretett volna ezzel foglalkozni, mégis mellkasa nehezebb lett ettől a témától. Az emberek nem kötöttek bele, mert féltek tőle, tudták hogy milyen. Örült hogy békén hagyják és nyugodtan sétálhat az utcán. Bár volt pár bátor, aki odamerészkedett hozzá és nekitámadt, mégse tudták legyőzni őt.

Magányos volt? Igen, mondhattuk annak. Egyedül él, még csak háziállata sincsen. Semmi házvezető vagy egyéb, csak ő.

Este szokott csak otthon lenni, akkor is csak fekszik ágyában. Nem szokott eljárkálni, nem szereti a tömeget. Filmet is csak akkor néz, ha már tényleg nem tud magával mit kezdeni.

Most is a kanapén feküdt háttal és a plafont nézte. Nem volt kedve semmihez, csak gondolataiba merült.

Ám csengettek. Összevonta szemöldökeit majd sóhajtva felállt helyéről. Az ajtó mögött Yoongi állt, másra nem is számított. Kifejezéstelen arccal nézte legjobb barátját, aki betessékelte magát az ajtón.

-Mi bajod van?-ül le a kanapéra és fennhangon szól az állóhoz.

-Mármint?-megy közelebb és ő is leül.

-Ne játszd a hülyét.-sóhajt idegesen-Múltkor is csak úgy kirontasz az edzőteremből, de úgy, hogy majd fel löksz. Bunkó vagy és nem csak velem. Taehyunggal is úgy bánsz mint egy darab szarral.-a barna hajú tényleg mérges volt most barátjára, nem értette viselkedését.

-Stressz.-jelenti ki nemes egyszerűséggel a fekete hajú az orbitális hazugságát.

-Nem foghatsz mindent erre, baszki. Őszintén, tett ellened valamit Tae?-támaszkodik meg térdein fáradtan.

-Miért hozod fel minden egyes kibaszott beszélgetésnél?-szorítja meg a fotel karjait-Mintha bármi közöm lenne hozzá.-fintorog el a végére.

Yoongi csak nézi egy darabig. Régóta ismeri a fekete hajút, de most nem tud átlátni rajta. Olyan jól elrejti mi zajlik le benne, hogy inkább feladja a próbálkozást.

-Ő egy érzékeny ember, ne baszd el.-ennyit mond majd feláll és kimegy az ajtón.

Jungkook abbahagyja a karfa markolászását és összeszorítja fogait. Legjobb barátja nem hagyja békén az utóbbi időben faszságaival és ez már kezd idegeire menni.

Ne baszd el. Újra lejátszódik fejében mondat és horkant egyet. Ez az egyetlen dolog amit tudnak neki mondani. Meg sem lepődik ezeken a szavakon.

Ki kellene pihennie magát, hisz holnap mérkőzése lesz. Most nem egy kezdővel, de még így sem ijed meg. Sok ellenfele volt már, mégse tudták eddig legyőzni, így nem aggódik.

Ágyába fekszik, de szemeit nem csukja le. Mi volna ez az ismeretlen érzés benne? Nem tud dűlőre jutni. Egyszerűen ki akarja tépni magából ezt az érzést. Tudja hogy semmi jót nem jelent.
Minek kellenek neki érzések? Azok csak a gyengéknek vannak.

Ő nem gyenge.