Kérlek.

27.

Az élet boldogabb lett Taehyung számára. Mondhattuk úgyis, hogy most tündökölt a legjobban. Lett valaki az életében aki úgy vigyázott rá, mintha bármelyik percben elveszíthetné. Mintha nem tudná lesz e holnap, amit együtt tudnak tölteni. Vagy vége? Nem, nem is akart ebbe belegondolni. Hisz még csak most kezdték el, hosszú út áll előttük. Vagyis inkább Jungkook előtt.

Végre bevallotta érzéseit. Az egyetlen ember, akit teljes szívéből szeretett, aki vonzotta magához, végre az övé. Nehéz volt felfognia hogy megnyílt neki. Igaz még nem teljesen, de annak is eljön az ideje. A lelke mélyén tudta hogy meg kell tennie, beszélnie kell a múltjáról. Mégsem kezdett bele, pedig oly sokszor lett volna alkalma.

Éppen egymás karjaiban feküdtek. A bokszoló szorosan ölelte magához kedvesét, aki készségesen bújt mellkasába. Melegséggel töltötték el az ilyen pillanatok, mégis olyan hamar vége szakadt ezeknek.

A rémálmok, amik majdnem minden este gyötrik a sportolót, egyre rosszabbak lettek. Minden éjjel lihegve riad fel, levegőért kapkod. Átéli ismét azt, amit régen. Futnia kell a világ elől, mindenki üldözi őt. Az apja és a gyerekkora nem hagyja nyugton.

Taehyung általában fel szokott kelni párja pánikjaira. Megnyugtatja, suttog hozzá, megcsókolja, simogatja. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy akár egy fokkal is, de jobb legyen a helyzet. Türelmesen vár, hogy a másik magától mondja el azt, ami szétszakítja belülről.

Most is falfehér arccal, lihegve, kissé izzadva ül fel álma miatt a fekete hajú. A vízért nyúl, ami az ágy mellett van, hogy egy kicsit lehűtse magát. Kedvese észreveszi, hallja a másik rendezetlen lélegzetét. Felkelve hozzá kezdi simogatni hátát.

-Jól vagyok.-suttogja halkan a hazugságot, amit magának is próbál beetetni.

-Engem nem versz át, Kook.-szemei kétségbe vannak esve-Segíteni szeretnék, de így nem megy.

-Én..Nem szeretném, ha gyengének látnál.-néz ijedten a szőkére.

-Nem fogok elmenni. Itt maradok.-adja tudtára azt, amit párja hallani akar.

Jungkook lehunyja egy pillanatra szemeit, mély levegőt vesz. Most egyáltalán nem számít kedvese szava. Nem, ezt neki kell elfogadnia. Számára, önmaga mindig is egy gyenge kisfiú marad, aki fél és nem mer szólni. Ha viszont Taehyung azt akarja hogy megnyíljon, hát rendben.

-A születésem után..anyukám beteg lett. Túl hamar érkezett és túl hamar kezdte elpusztítani.-kezd bele halkan-Az orvosok azt mondták a szülés közben kialakulhatott valami, amit nem vettek észre. Úgy volt, hogy meg sem születhetek.-dörzsöli meg arcát erősen-Mit is tehettünk volna?-horkant fel-Lehetetlen volt meggyógyítani abban az állapotban.

Taehyung figyelmesen nézi a másikat, miközben kezével az övét fogja. Tudta hogy nehéz téma, de meglepte hogy párja nem sír.

-El is érkezett. A halál utolérte, kínozta majd el is vitte.-mosolyodik el szomorúan-Apám begőzölt. A temetés után ordibálni kezdett, törni, zúzni. Túlságosan is szerette anyát ahhoz, hogy csendben maradjon.-vált ismét komolyra a tekintete-Engem okolt, mindenért. Minden nap a fejemhez vágta, hogy én öltem meg. A létezésem tette tönkre.-maga elé bámul-Mit csinál ilyenkor egy szerető apa, amikor az alkohol lesz a mentsvára és az egyetlen fiát szívből utálja?-gúnyos vigyor kerül arcára-Véresre veri. Addig üti, ameddig a fiú csak azt kívánja már, bárcsak elájulna hogy ne érezze a fájdalmat.

Az ápoló, szája elé kapja kezét. Lehet hogy a bokszoló nem sír, de neki könnyek szöktek szemeibe.

-Kék-zöld foltos mindenhol. Valahol véraláfutásos, sebes, vágott, heges. Takarja, mindent megtesz azért, hogy az iskolában meg ne lássák.-birizgálja kezeit-Kiszemelik. Gyenge volt, vékony és visszahúzódó. Könnyű célpont azoknak, akik szórakozni akartak vele. Egy csapat felsőbb éves fiú, akik unatkoztak.-szorítja ökölbe kezeit-Szekálták sebei miatt, hogy nem tudja megvédeni magát. Nem volt elég amit otthon kapott, az iskola tesiöltözőjében, a szertárban, a mosdóban, az alagsorban. Mindenhol megverték, ahol csak esélyük volt rá. Ha ellenkezett, még többet kapott.

-Jungkook..-le akarta állítani, de az nem hagyta abba.

-Egy nap, az apja a szokásosnál többet ivott.-kezei remegni kezdtek-Lefogta, megütötte többször is, majd hirtelen kést ragadott.-a szőke szemei kitágultak-Hiába próbált bármit is tenni, az apja hirtelen húzta végig a kést a szíve helyén. Nem számított, hogy ordított a fájdalomtól, élvezte amit a fiával csinált.-próbálja leállítani keze remegését, de nem sikerül neki-Megrúgta, majd elszökött otthonról. Vissza se ment, csak futott ameddig látott. Elért egy elhagyatott épülethez, leült a sarokba és próbált nem elájulni. Azonban hangokra lett figyelmes, ezért körbement. Ekkor volt ott Yoongi, aki egy bokszzsákot ütött és őt kezdte el nézni.-néz kedvesére, aki alig hisz füleinek-Együtt tanultunk meg mindent, együtt nőttünk fel.-mosolyodik el a végére.

-Én..annyira..-hüppög a sírás miatt a kisebb, de a fekete hajú a szavába vág.

-Ne sajnálj. Talán ez tett olyanná aki most vagyok. Fejlődtem és egy igaz barátot kaptam.-öleli át kedvesét, aki halkan itatta az egereket.

-Megmutatnád a..heget..?-kérdez rá félve és csillogó szemeivel a magasabbra néz.

Jungkook csak bólint egyet, majd lekapja magáról pólóját. Eddig nem mert anélkül a másik mellett aludni. Nem tudta mit vált ki a szőkéből ez a lépés és nem akarta ezzel elrontani. Taehyung végigfuttatta szemeit a bokszoló felsőtestén. Talán ha nem ilyen helyzetben lennének, fülig pirult volna, de zavara most sem hagyta el teljesen.

Kezét odaérintette a felületre és végigsimított rajta. A tetoválásra nézett, ami a heg felett volt látható. 'iterum' . A szőke kissé értetlenül pillantott a fekete hajúra, de az rögtön magyarázatot adott.

-Anyám latinul olvasott. Gyönyörűnek találta.-olyan gyönyörűnek, mint a bokszoló az ápolót.

-Lehet hülyeség..és felszakít egy régi sebet. De..-kezd bele inogva-Mindenkinek jár egy második esély.-néz félve a magasabbra, akinek szemei kitágulnak és rögtön leesik neki mit akar a másik.

Megváltoztatta.