Kérlek.

29.

Yoongi mindenféleképpen ellenezte az ötletet, miszerint legjobb barátjának az apja érdemel még egy esélyt. Szó szerint hülyeségnek tartotta, hisz évekig terrorban élt a fekete hajú, miatta.

A szőke azonban jó ötletnek találta, mivel szerinte mindenkinek jár egy második esély. Ez volt az a dolog amiben a barna hajú nem értett egyet. Magában szitkozódott emiatt az ötlet miatt, mégsem szólt érte.

Ha Jungkook valamit a fejébe vesz, az úgy is lesz. Miért is hallgatna a legjobb barátjára, akinek az ellenfele a bokszoló kedvese? Nem állt le vitatkozni, úgyis Taehyung nyert volna, hisz a fekete hajút elvakította a szerelem.

Yoongi nem utálta meg emiatt a szőkét vagy egyéb, ezt az ötletét mégsem tartotta olyan okosnak. Lehet az ő szüleivel sikerült, de Jungkook élete teljesen más volt, mint az övé.

Mivel a bokszoló két tűz közé került, a döntés nehézzé vált számára. Hitt abban hogy talán szerelmének igaza van és megjavult az apja. Azonban az ép esze a barna hajú gondolkodása mellett állt.

Eddig mindent sikerült egyedül elintéznie, minden problémáját megoldotta, most mégis döntésképtelenné vált. Lehet másoknak ez nem volt nagy szám és valaki már rég felkereste volna az adott személyt. Viszont Jungkook, még ha fájdalmas is volt neki kijelentenie, félt az apjától.

Emiatt edzett nappalokon, éjjeleken át, hogy senki ne lássa mennyire gyenge belülről. Viszont ő maga, ezt mindig is érezte. Gyávának gondolta magát, hogy nem képes egy ilyen dolgot megtenni.

Napokon át gondolkodott hogy mit tegyen. Persze szerette volna ha kedvese büszke lenne rá emiatt a lépés miatt, mégsem ment neki. Taehyungot pedig ez egyáltalán nem érdekelte. Számára a fekete hajú sosem lesz gyáva vagy gyenge, inkább egy erős és bátor ember.

Igyekezte nem idegesíteni vagy zargatni ezzel, így egy szót sem szólt inkább. Hagyta, hogy nyugodtan döntsön erről és senki ne zavarja. Sürgött-forgott a lakásban, míg a bokszoló kiengedte magából a feszültséget vagy az edzőteremben, vagy rajta.

Jungkook, mivel kiagyalta magát ezen a témán, nem volt más lehetősége, mint elmenni orvosához és tanácsot kérni. Hátha az segíti dűlőre jutni.

Ezért egy szombati reggelen, kikelve kedvese mellől az ágyból, búcsúcsókot adva neki elindult. Felöltözve, minden dolgát elintézve indult el, a szőke tudta nélkül. Nem hiányzott neki hogy kifaggassa.

Nem kellett sokat sétálnia, egy tizenöt perccel később meg is érkezett a fehér épület elé. Amint belépett, ismét nem volt bent senki. Le sem ült, csak megtámaszkodott a fal mellett és várta hogy az orvos kijöjjön.

Pár perc után ez meg is történt és behívta a szobába hogy beszélgetni tudjanak. A bokszoló helyet foglalt a kanapén, míg a férfi vele szembe ült le egy székbe. Elővette füzetét és tollát, majd szólásra nyitotta a száját.

-Hogy..-nem tudta befejezni, Jungkook közbe vágott.

-Felkeressem az apámat?-tért egyből a lényegre, mivel nem akart sokáig ott lenni.

-Ez hirtelen jött.-kissé kitágultak szemei-Honnan jött ez neked?-vonja fel szemöldökét.

-Csak válaszoljon.-néz komoran az öregebbre.

-A múltat nézve, nem.-ingatja fejét állítása mellé-A jövőt nézve, igen.-veszi fel a szemkontaktust.

-Hogy érti?-értetlenül vonja össze szemöldökeit a fiatalabb.

-Sok minden történt a múltban, amit nem lehet elfelejteni. Azonban ha nem próbálod meg, sosem tudsz majd véglegesen túllépni.-teszi keresztbe lábait.

A bokszoló csak mereven bámul előre és próbálja feldolgozni az előbb hallott szavakat.

-Tudom hogy ez nem a te ötleted volt.-ejt egy apró mosolyt-Látom rajtad, hogy még nem lennél képes erre. Ki az, aki miatt ezt szeretnéd?-hangja kedvesen cseng. Jungkook azonban nem válaszol, nem akar.

-Amiatt a fiú miatt, ugye?-húzza mindent tudó mosolyra száját-Miatta nem voltál már itt egy ideje. Gondolom mellette már tudsz aludni.-leteszi kezéből a dolgokat és úgy fókuszál a másikra, aki csak bólint egyet némán.

-Megéri?-teszi fel utolsó kérdését a fekete hajú.

-Hallgass a szívedre.-küld egy biztató mosolyt felé, majd hagyja had menjen el a bokszoló.

...

Ott ült a kocsijában, lábai pattogtak az idegtől, már amennyire a hely engedte. Száját rágta belülről, ahogy végignézett a házon. Azon a romos építményen, amiből tizenkét évesen elszökött. A vakolat kezdett már lejönni róla, az ajtó alig volt már a helyén. A kapu rozsdás volt és nyitva állt, mivel a zár nem működött.

Szemezett vele egy darabig, percekig ült és bámult ki az üvegen keresztül. Szét vetette az ideg belülről, emiatt rögtön a kesztyűtartó felé nyúlt, amiben nyugtatója volt található. Mikor kezébe vette, megállt egy pillanatra. Megígérte Taehyungnak hogy nem szedi többet, az altatóval együtt, azonban most szüksége volt rá. Reméli hogy kedvese megérti majd döntését.

Mondjuk így is dühös lesz, amiért úgy ment el otthonról hogy nem mondta hogy az apjához megy. Hiába szerette volna ezt a szőke, bízott abban hogy szólni fog neki döntéséről.

Jungkook nagy levegőt vett és kiszállt a kocsiból. Remegő kezekkel gyújtott rá cigarettájára, amiben bízott hogy sosem ég el. Bár ez is bekövetkezett, emiatt pedig elindult a ház felé.

Lassan nyitotta ki a nyikorgó vaskaput és lépkedett közelebb az ajtó irányába. Szakadozva fújta ki a bent tartott levegőjét és csak reménykedni tudott abban, hogy az apja nincs otthon.

Kopogott az ajtón, el sem hitte hogy megtette. Fülelni kezdett és nem sokkal később lépéseket hallott. Szíve irdatlan dobogásba kezdett és a levegőt is gyorsabban vette.

Lassan nyílt ki az ajtó és látta meg őszülő apját, aki rögtön felismerte őt. Először meglepettség futott át arcán, ami miatt Jungkook azt hitte minden rendben lesz, ám az hamar átváltott dühbe.

Hirtelen fogta meg ruhája nyakát és rántotta be a házba a megszeppent bokszolót. A fekete hajú komor arccal hagyta hogy lelökje a földre, már meg sem lepődött apján.

Reménytelen.