Kérlek.

21.

Rosszul érezte magát. Ismét egy fasznak lett beállítva, akinek levegőt sem kellene kapnia. Csak úgy köpték neki a szavakat.

Hozzá szokott már, ez nem is zavarta volna, ha nem Yoongi mondta volna ezeket. Legjobb barátja, aki csalódott benne.

Ahogy jobban belemerült gondolataiba, egyre jobban marta belülről mellkasát a fájdalom. Mostanában egyre többször érzi azt, amit régen.

A szőke most biztos otthon várja. Nem tudja felfogni, hogy az ápoló hogy bírja még mellette. Miért nem hagyta magára? Miért tűri a viselkedését?

Kész rejtély volt ez a számára, de nem tudott nem erre gondolni. Tudta, hogy Taehyung fél tőle, már a jelenlététől is összébb húzza magát.

Próbált az apró jelektől eltekinteni, de ez is csak arra ébresztette fel, hogy az egyetlen ember is aki eltűri, retteg tőle.

Haza kell mennie, gyorsan. El kell küldenie Taehyungot. Még a végén bántaná és végleg otthagyná, egyedül. Meg kell védenie, saját magától.

Felállt, besietett öltözőjébe és visszavette rendes ruháit. Kapkodott, kezei remegni kezdtek. Lehet azért, mert ideges volt, de lehet azért mert szervezete kezdte megint feladni a szolgálatot.

Nem törődött most ezzel, nem érdekelte hogy tönkremegy. Csak a gyengék adják fel. Csak a gyengék pihennek. Csak a gyengék érzelmesek. Ugye?

Autójához sietett, minél előbb Taehyung elé kell állni. Lehet már nincs is nála, de volt egy olyan érzése hogy nem ment még haza.

Amint hazaért, mély levegőt vett. Valamiért túlságosan is fontos lett neki a szőke, emiatt nehéz volt gondolkodnia. Viszont nem volt más választása, meg kell ezt tennie.

Körülnézett a házban, a kisebb a nappaliban ült a kanapén. Rákapta a tekintetét a kissé lihegő Jungkookra és furcsán vonta össze szemöldökeit.

-Baj van?-hangja aggódással volt teli és fel is állt hogy közelebb menjen a fekete hajúhoz.

-El kell menned.-megkeményíti hangját, majd hátrál a szőke elől.

-Miért? Mi történt?-nem akarja elhinni a másik szavait.

-Csak menj el, Tae.-most volt az első alkalom hogy becézte, de miért pont most?

-De..-nem tudta befejezni.

-Csak menj már el!-emeli meg hangját, mire az alacsonyabb összerezzen.

-Nem értelek...-suttogja halkan, könnyeit próbálja nem elengedni.

-Ne kelljen nekem kirakni téged.-suttogja fenyegetően, de egyáltalán nem gondolja komolyan.

Taehyung tesz felé egy lépést, de az hátrál. Nem is akar ránézni, nem bírna. A szőke ezt látva, szomorúan elmosolyodik, majd az ajtóhoz lép.

-Ne gyere vissza.-a fekete hajú nem fordul felé, csak halkan beszél hozzá. Az ápoló még egy utolsót pillant a bokszolóra majd kilép az ajtón.

Jungkook legszívesebben elverné magát. Még rosszabbul érezte magát. Az utolsó ember is kilépett életéből és ő küldte el. Ez volt a helyes, muszáj volt megvédenie.

Csak elfeküdt a kanapén és nézte a plafont. Szívében ismét úrrálett az az érzés. Összeszorította szemeit és igyekezett nem összetörni.

Úgy gondolta Taehyung meg lesz nélküle, de nem tudta hogy a szőke, vele volt a legnagyobb biztonságban.

...

Taehyung kisírt szemekkel lépett be házába. Nem értette a fekete hajút. Eddig olyan jól elvoltak, mi történt? Előző nap még el sem akarta engedni, csak úgy szorította magához. Ma meg már elküldi, mintha soha többé nem akarná látni.

Kanapéjára ül és úgy néz maga elé. Nem tud tenni érzései ellen, be kell vallania magának. Túlságosan megszerette a bokszolót.

Már most hiányzik neki teste melege, az erős karok dereka körül. Megnyugtató illata, maga a jelenléte.

Felkapja fejét a kopogásra ajtaján. Nem tudja ki lehet az. Jimin mostanában nem keresi, ami eléggé rosszul esik neki.

Odament a falaphoz és lassan nyitotta ki azt. Csak résnyire nyitotta volna ki, de az előtte álló belökte. Emiatt Taehyung hátrált pár lépést.

Belépett az ajtón, szépen lassan csukta be maga mögött a falapot. A szőkének kitágultak szemei, teste automatikusan kezdett remegni.

-Hiányoztam, drágám?-húzza gúnyos mosolyra ajkait Kyungsoo, ahogy közelít a megfagyott Taehyung felé.

Segíts.