Kérlek.

23.

Nem aludt. Nem hunyta le egy pillanatra sem szemeit, mellette. Éber akart maradni, védeni akarta. Tudta hogy már nincs veszélyben, hisz ott van vele, mégsem engedte meg magának a pihenést.

Hiába akartak szemhéjai lecsukódni, nem hagyta nekik. Figyelnie kellett Taehyungra. Ha felébred riadtan, akár egy rémálomból, akkor ő itt legyen és megtudja nyugtatni.

A másiknak kellett a támogatás, amit Jungkooktól meg is kapott, ha most még nem is látta. Átesett már pár ilyen eseten, azokat átvészelte, most mégis itt volt vele valaki, akihez tudott fordulni.

A bokszoló védelmezően ölelte a kisebbet, mégha az alig is vette azt észre. Elfáradt, a sírás és a szenvedés kifárasztotta. Ezt Jungkook is észrevette rajta és bármit megtett volna azért, hogy ő szenvedjen helyette.

Taehyung nem érdemelte meg ezt a bánásmódot. Szépen lassan rájött, hogyan is okozott neki fájdalmat ő is. Lekezelő volt vele, bunkó, de mindezt azért mert magától akarta ellökni.

Talán, ha nem lett volna ilyen elbaszott, még közeledett is volna felé. Nem ilyen borzasztó módon, hanem rendesen, romantikusan.

Nem tudta ezek után mi fog történni, de abban biztos volt, hogy nem akarja elengedni a szőkét. Teljesen megbabonázta és most már nem fél kijelenteni, kell neki.

Taehyung hiába haragudott a bokszolóra, amint az eljött hozzá, minden harag elszállt belőle. Mikor lihegve guggolt le mellé hogy magához ölelhesse, hogy megpuszilhassa. Szíve minden tettére nagyot dobbant. Abban a pillanatban elfeledkezett a fájdalomról, amit érzett testében.

Kifinomult arccal aludt, nyugodtnak tűnt. Szerencsére nem álmodott, így nem pörögtek le újra szemei előtt a történtek.

...

Mikor felébredt, lassan nyitotta ki szemeit. Mindenre emlékezett, nehéz lett volna elfelejtenie. Ahogy kezdett éber lenni, úgy jött rá hogy nincs egyedül ágyában.

A bokszoló álmos szemekkel nézte őt. Hiába volt fáradt, szemei csillogtak ahogy a szőkére nézett. A kisebb nem értette a másik miért nem aludt, miért nem pihent, mikor volt rá lehetősége.

Taehyung nem tudta ilyenkor mit kell tenni, hiába volt már kapcsolata. Kyungsoo mellett mindig félve kelt fel, összekuporodva. A fekete hajú mellett pedig biztonságban érzi magát, mint akinek nem kell félnie semmitől.

A szőke kikelt az ágyból és a konyhába indult. Reggelit akart csinálni magának, hisz tegnap óta nem evett semmit, hasa meg már nagyon is tudtára adta ezt. Nem ivott kávét, de Jungkookot megakarta kérdezni kér e.

Viszont, amint kinyitotta a hűtőt, szája lekonyult. Szó szerint üres volt. A munkája eléggé nehézre sikeredett az elmúlt napokban és a fekete hajú is ellepte gondolatait. Emiatt nem volt ideje vásárolni menni.

A sportoló is leért, mire Taehyung cipőjét kezdte felvenni. Összevonta szemöldökeit és úgy szemezett az alacsonyabbal.

-Boltba megyek. Nyugodtan hazamehetsz, már jól vagyok. Köszönöm.-suttogja halkan, de jelentőségteljesen.

-Egyedül nem mész sehova.-indul meg felé hogy ő is felvegye lábbelijét.

-Ez csak a bolt...-kezdene bele, de a másik nem hagyja hogy befejezze.

-Velem mész.-jelenti ki ellenkezést nem tűrő hangon, majd felveszi maszkját.

Taehyung kissé megszeppenve néz rá, de testét átjárja a melegség. Nem érezte azt hogy a másik uralkodni akar felette, csak azt, hogy félti. Ez mindennél jobban esett neki.

Csendben sétáltak egymás mellett, mindketten a gondolataikba voltak merülve. Bárki, aki ránézett a kisebbre rögtön elkapta tekintetét, amikor meglátták Jungkook vészjósló szemeit. A szőke ezt észre sem vette, nyugodtan sétált az úti cél felé.

A boltban rögtön a zöldségek felé vette az irányt. A fekete hajú nem értette miért vesz ennyi zöldséget, de betudta annak hogy csak egészségesen eszik. Ez így is volt, Taehyung igyekezett jól étkezni, de ha valami másra vágyott, mindig megadta magának.

Ezért is indult el a csokik felé, ahol rögtön az epres fogta meg a tekintetét. Gondolkozott egy darabig mennyit rakjon a kosárba, de végül egyet sem vett le a polcról.

Amikor tovább akart indulni, Jungkook visszafogta a kosarat. A másik felhúzott szemöldökkel nézte mit szeretne, de az nem mondott semmit. Megfogta az egész csokis kartont és a kosárba rakta.

Tovább sétált és a virágok felé vette az irányt. Megállt egy pillanatra de nem habozott, elvette a legszebb csokor tulipánt. Azt kezében tartotta, nem akarta hogy összetörjön.

Taehyung tágra nyílt szemekkel nézte mit csinál a másik. Az viszont mintha semmi érdemleges nem történt volna, elindult a kassza felé.

Kipakolták a dolgokat a szalagra, de a szőke még mindig nem tudott mit mondani. Elővette pénztárcáját és már felkészült hogy egy vagyont fog fizetni, de az nem következett be.

Jungkook olyan gyorsan érintette kártyáját a terminálhoz, hogy alig vette észre. Annak meg sem rendült az arca, de a kisebb furcsán nézte őt.

A fekete hajú a kezébe fogta a dolgokat és úgy sétált ki a boltból. Mikor kiértek, kezébe adta a csokrot. Arca nem tükrözött semmit, de szemei mindent elmondtak. Elkezdett hazafelé sétálni, míg a másik lefagyva nézte. Taehyung felvette vele a tempót és feltette a kérdést.

-Miért?-néz rá kíváncsian.

-Mert megérdemled.-komolyan néz szemeibe.

A szőke nem tud mit tenni, hasában pillangók kezdenek repdesni. Testét ismét átjárja a melegség és szájára mosoly kerül. Nem tudja elnyomni az örömöt és szeretetet ami benne van.

Érted bármit.