Kérlek.

25.

Teltek a napok, de nem beszéltek egymással. Hiába vallottak színt, nem tudtak dűlőre jutni. Nem azért mert kételkedtek magukban, hanem mert nem volt idejük. Pontosabban Jungkooknak nem volt ideje.

Mivel pihenése, ami igaz csak pár napig tartott, elvett az idejéből. Hiába edzett otthon, az mégsem volt elég. Másnap rögtön be kellett mennie hogy felkészüljön meccsére, ami nem mással lesz, mint Kyungsooval.

Nem izgult, végre beakarta verni a képét a másiknak. Olyan sok ideje gyűlik benne a harag iránta, főleg azok után amiket tett Taehyungal, hogy alig bírja kivárni hogy felmenjen végre a ringbe.

A szőke azonban aggódott. Ismerte az exét és tudta hogy nagyon be tud durvulni. Nem volt benne biztos hogy legyőzi a fekete hajút, hisz Jungkooktól még jobban félt az elején. Nem hitte el hogy lehet valakiben ennyi erő.

A bokszoló most is a teremben volt és püfölte a zsákot. Már egy ideje ott van, a körülötte levők csak tágra nyílt szemekkel nézik, hogyan látja el a baját annak a zsáknak.

Senki nem akart kiállni ellene, most valakinek mégis ringbe kellett szállni vele. A fekete hajú intett egy random sportolónak hogy kövesse és gyakoroljanak.

Ő volt mondhatni az egyetlen, aki nem rémülten nézett a másikra. Magabiztos volt és valljuk be, nem igazán szimpatizált Jungkookkal.

Ahogy elkezdték, bátorsága kezdett meginogni. Túl gyors volt és alig tudta tartani vele a lépést, hiába próbálta kivédeni az összes ütést. Hátrált ameddig csak tudott, de ezzel csak sarokba szorította magát.

Várta hogy a fekete hajú elfáradjon, de az nem akart bekövetkezni. Viszont a kezei már kezdtek fáradni, annyira ütötték. Ha egy pillanatra is, de leengedte azokat, ezzel szabad utat adva ellenfelének.

Jungkook tudta hogy a másik ki fog fáradni és habár már ő is lihegett, mindent beleadott. Az előtte levő nem bírta megütni, talán egyszer-kétszer, de nem többször.

Magabiztosan állt elé, ezért is szerette volna ezt lerombolni. Már rég kinézte magának, hogy egyszer vele fog gyakorolni és ez most be is következett, mikor az összes ideg összegyűlt benne.

Nem kellett sok a barnás hajú bokszolónak, összeesett. Jungkook nem akart többet adni neki, hogy másoknak kelljen leszedni róla, de legbelül ezt tette volna. Most már megjegyezte, hogy ne higgye azt hogy ő más.

Lihegve ment öltözőjébe, de Yoongi tekintetét le sem vakarhatta magáról. Érezte hogy követi, hátra sem kellett néznie. Ahogy beért a helységbe, leült egy padra és ruháit kezdte elővenni.

A barna hajú nem sokkal később betért hozzá, nem messze tőle megállt. Összeszorította a száját ahogy legjobb barátja ránézett, de megemberelte magát.

-Sajnálom.-ha nehezen is, de kimondta a szavakat.

Jungkook megállt cselekedeteiben és ránézett az alacsonyabbra. Felállt, hogy könnyebb legyen felvennie pólóját.

-Nem kell.-ránt vállat, mintha nem történt volna köztük semmi.

-Megvertelek, mindent is a fejedhez vágtam és az apádhoz hasonlítgattalak.-vonja össze értetlenül szemöldökeit a barna.

-Tudom.-köti cipőjét a fekete hajú.

-De hát..-kezdett volna magyarázkodni.

-Megérdemeltem.-vesz egy kisebb sóhajt-Mindent.-felkapja vállára táskáját és úgy hagyja ott a megszeppent Yoongit.

Kocsijába ülve hagyta ott az edzőtermet. Nem akarta barátja magyarázkodását hallgatni, hogy mennyire sajnálja amiket tett és hogy bocsásson meg neki. Mert ennek fordítva kellene lennie.

Tudja hogy hibázott, de nem képes bevallani. Annyira abban a tudatban élt hogy ez nem fontos és elfelejtette ezt az egészet, hogy elhitte hogy nem ő a hibás.

Pedig Jimin számára ez igen is nagyon fontos volt és a mai napig emlékezett arra az estére. Bárcsak ne provokálta volna a bokszolót és bárcsak megtudta volna védeni magát.

Jungkook haza akart menni, aludni egyet, ami kétes volt, hisz az ápoló nem volt nála. Azt sem akarta hogy a szőke azt higgye hogy nem törődik vele, hogy számára ez az egész semmit nem jelent. Ezért megállt egy virágos bolt mellett.

Sosem volt még ilyen helyen, így eléggé lenyűgözték a virágfajták, mindenféle színben. Kiámulta magát gondolatban és odalépett a pult mögött álló nőhöz.

-Jónapot! Miben segíthetek?-kedves mosoly ül arcán, talán túl kedves.

-Egy csokor tulipánt szeretnék.-veszi elő pénztárcáját ugyanolyan komor arccal.

-Egy pillanat.-fordul el hogy nekilásson munkájának-A tulipán majdnem a leggyakoribb virágfajta. A jelentése mégis nagy súllyal rendelkezik.-tekint vissza a bokszolóra egy pillanatra-A mély szerelmet jelképezi, ezt olyannak szoktuk adni, aki tényleg tökéletes számunkra. Tudta?-teszi le a pultra a csokrot.

Jungkook csak egy apró mosolyt ejt ahogy a szőkére gondol. Arra a szép mosolyára, csillogó szemeire. Maga a tökéletesség volt a fiú.

Amint kifizette, elköszönt az eladótól és autójába ült ismét. Azonban most egy kis kitérőt tett, az ápoló háza felé. Leparkolt és a virágcsokorral a kezében szállt ki a járműből.

Kopogott az ajtón és mikor Taehyung kinyitotta neki, lágy mosoly jelent meg arcán. Egy ideje nem látta már, így most melegséggel telt meg mellkasa.

A szőke meglepődött a másik láttán, de hamar átvette a szerepet az öröm. Mikor a bokszoló felé nyújtotta a csokrot, szemei ismét nagyra nőttek.

Pironkodva fogadta el a virágot és invitálta beljebb a fekete hajút. Az csak készségesen tette amit mondtak neki és bement a házba.

Szeretet.