Szörnyek Kora

19. fejezet

Leona bulizni indul, s valakitől olyan szeretet kap, amire nincs felkészülve.

Helló!

Bocsánat, hogy ilyen későn jött az új fejezet, de sajnos magánéletem egy totál káosz volt (atom sok munka, beteg voltam, meg megcsapott az áram – ez mondjuk jó, mert most már legalább tapasztalatból tudom leírni milyen érzés, ha kell :D), de ismét itt vagyok! :D

A mai fejezethez, nincs sok Trigger Warningom: Erőszak, egy kis vér.

Jó szórakozást!

F.E.L. – Fertőzött Emlős Létforma

F.H.L. – Fertőzött Humanoid Létforma

Szinte idilli az a madárcsicsergés, ami beszűrődik a törött ablakok résein, ahogy lassan az újabb megbeszélésünk helyszínéig veszem utamat, s a kint honoló káprázatos idő akár el is terelhetné a figyelmemet az izmaimban tompán megülő kielégítetlen vágy lüktetéséről. Miután a kedvenc Vadászomat magára hagytam az ügyes kis kezeim csiholta gyönyörének feldolgozásában, s fürge léptekkel iszkoltam vissza a szobám óvó magányába, akkor végre volt ideje az ölemben fakadt forróságnak elérni a tudatomig. Mert mindaddig, míg Riley testének elbűvölő szenvedésével volt elfoglalva az idegrendszerem, egészen elviselhetőnek tűnt az ereimben izzó lángok támadása, de amint kitisztult az orromból a férfi szédítő illata és végre az agyam is képes volt feloldozni az eseményeket, akkor olyan erővel bosszulta meg magát a kis ténykedésem hatása, hogy attól az éjszaka hátralévő részében egészen vígan reszkettem a kíntól. S bár megtehettem volna, hogy saját magam enyhítek a gyötrődésemen, s kétségkívül lett volna miből válogatnom az emlékeim közé férkőző képekből, de hála a fejembe költözött mazochizmusnak sikerült ellenállnom annak, hogy Riley kéjben úszó sötét szemeire és a nyelvemen kísértő ízére gondolva engedjek a kezemnek a bugyimba vándorolni. Mert tudom, hogy később, amikor végre lecsap rám, akkor még édesebb lesz a bosszúja. S talán meg kéne ijesztenie a ténynek, hogy ehhez hasonló érzéseket még sosem sikerült senkinek sem előcsalnia belőlem, de egyre kevésbé zavar, hogy milyen újdonságokat segít a Vadász felfedezni magammal kapcsolatban.

S ahogy lábaim végre elvezetnek az ebédlőhöz, szemeim rögtön rátalálnak az asztal köré gyűlt kis kupaktanácsra, akik bár elmélyült tanulmányozásba bocsátkoznak az ott kiterített térkép fölött, de szinte azonnal felkapják fejüket, ahogy átlépem a takaros helység küszöbét. Egészen mulatságos az a gyorsaság, amivel tekintetem összefonódik a maszkos Vadászéval, s képtelen vagyok ellenállni annak a pimasz mosolynak, ami az arcomra kívánkozik, ahogy felfedezem azt a szinte láthatatlan mozdulatot, amivel összeszorul állkapcsa egy futó pillanatra. S ez az egyetlen rezzenés elég ahhoz, hogy tudjam, hogy nem csak az én bőröm alatt parázslik fel a sóvárgás, hanem az ő fejében is tökéletes élességgel villanhat fel az élmény, amiben olyan nagylelkűen részesítettem. Bár nyilvánvaló, hogy a profizmus előnyt élvez jelenleg a benne dúló érzelmekkel szemben, de legyen bármilyen gyakorlott, én egy lecsapni készülő sólyom éles érzékeivel figyelek fel a legapróbb rezdüléseire. S nem kell hozzá több, mint egy kósza, elkalandozó pillantás és látom miként vonul át a feszültég széles vállainak ívén. Nocsak...

A férfi reakciójától pedig ismét ördögi gondolatok százai fogannak meg a tudatomban, s a fejemben megszólaló figyelmeztető hang ellenére engedek a csábításuknak, s államat felszegve, játékos ringást ültetve a csípőmbe szambázok közelebb a kis csapathoz, kiélvezve, ahogy Riley szemei lassan, de egészen biztos veszélyességgel szűkülnek össze a nyilvánvaló játszadozásomtól. S úgy tűnik, hogy nem csak neki világos a jó kedvem, mert a két szurkolófiúm is felfigyel arra, hogy mennyire gyanús és sátáni az arcomon kiszélesedő vigyor kanyarulata, amivel közéjük toppanok.