1. fejezet

479 18 0
                                    

Lusta mozdulatokkal kevergetem a koktélomban lévő apró kis pálcikát, amolyan pótcselekvésként, ahogy szemeim végig futnak a színes, villogó fények áradatába burkolt termen. A zene dübörgése végig rezeg minden porcikámon, s szinte a gyomromban érzem a basszus ritmusát, amitől kellemes borzongás árad szét bennem. A vadászat izgalma, hogy teljesen pontosak legyünk.

A kis teremben összetömörült emberek heringek módjára préselődnek egymáshoz, s a levegőben izzadság, olcsó parfüm és alkohol szaga terjeng. Tekintetem a megszokás hatalmával vándorol az gyanútlanul szórakozó emberek között, hiszen már ezerszer végig csináltam ezt, ezért pontosan tudom, hogy mit keresek. Egy pontos típus után kutatok, egy olyan alak után, aki éppen elég élettel telinek tűnik ahhoz, hogy egy hétköznap estén maradjon ereje a táncra, és elég könnyűnek ahhoz, hogy egy csábos mosollyal le lehessen szerelni. Szerencsém van, mert úgy tűnik a mai napon mindenki ünnepelni akar, s ezért a szokásosnál is többen özönlöttek be a város egyik eldugott szegletében található klubba. Normál esetben sokkal kisebb választékból kellene válogatnom, de ma a Megmenekülés Napján mindenki úgy érezte, hogy ki kell rúgnia a hámból. Ha másért nem is, de azért mindenképpen, mert ez a nap azon kevés alkalmak közé tartozik, amikor még a legaljasabb munkát végzők is szabadnapot kaptak, hogy méltóan tudjanak tisztelegni az ötven évvel ezelőtt megjelent első nagy Vadászok emléke előtt. Micsoda egy idióta szokás. Ha tudnák, hogy azok a közpénzből finanszírozott, zsoldos hóhérok milyen könnyű életet élnek... nem lennének annyira hálásak azért, hogy néhanapján a zöld zónán kívül merészkedve leölnek egy-két mutáns szörnyet.

Poharamat számhoz emelve kortyolok egy tekintélyeset az édes koktélomból, s hosszasan élvezem, ahogy az aranyáron elpasszolt alkohol kellemesen végig égeti torkomat. Mint minden más luxuscikk az alkohol is egy kincs, persze csak akkor, ha az ember nem szeretne megvakulni az otthon kotyvasztott szaroktól. Érzem, ahogy a fejem hátsó zugaiban felébred a koktélért kiadott vagyon iránti frusztrációm, de végül elhessegetem a gondolatfoszlányt felvetve, hogy legfeljebb a ma esti áldozatomtól nem csak a szokásos nasimat veszem el, hanem a pénztárcájúakat is. Ha szerencsém van, akkor lesz pár kredit a szerencsétlennél.

S szinte vezényszóra akad meg pillantásom egy fiún, aki, mint egy nyakigláb madárijesztő magasodik ki a táncparkett szélén a körülötte levők gyűrűjéből. Mozdulataiból ítélve már a legkevésbé sem szomjas, s ahogy ügyetlen táncmozzanatai ellejtése alatt majdnem elbotlik a saját lábaiban ajkaimra egy elégedett vigyor kerekedik. Megvagy.

Lehajtom émelyítő italom utolsó maradványait is, s a bárszékről könnyed mozdulatokkal leugorva vetem bele magamat a táncolók tömegébe. Az emberek hullámzó áradatát szelve haladok a kiszemeltem felé, tekintetemet egy pillanatra sem szakítom el róla, s érzem, ahogy egyre közelebb érek szívem izgatott dobolásba kezd. Ahogy az adrenalin szétterül testemben úgy élesedik ki minden érzékem, akár egy lesben álló vadállatnak, aki épp arra vár, hogy a rejtekéből az áldozatára vethesse magát. Ma este a szokásosnál is jobban pezseg bennem a várakozás és a türelmetlenség, mert már másfél hete annak, hogy az utolsó édes kis fiúkát elkaptam egy kis privát mulatságra... és az én étvágyam hamar visszatér. Kegyetlen erővel.

S ahogy végre megérkezem a fiúhoz, ujjaim pillangókönnyű érintéssel fonódnak egyik karjára, s utaznak fel érzékién egészen válláig. A srác látható részegsége ellenére is ijedten rezzen össze, s ettől az egyetlen pici mozdulattól kiszárad a szám a várakozástól. Értetlenül fordul felém, s ahogy lepillant rám, nekem minden idegszálam ráhangolódik. S ahogy forró bőréről ujjbegyeimen keresztül átutazik testének hívogató melegsége, már látom is lelki szemeim alatt a testét áthálózó bonyolult hálózatot, aminek közepén heves iramra kapcsol lüktető szíve. Bár még a képességemre sincsen szükségem, hogy tudjam nyert ügyem van, mert ahogy elmúlik az első sokk, a másodperc törtrésze alatt rendezi vonásait kisfiús arcán, s egy lusta vigyorra húzza száját. Bingó.

Szörnyek KoraTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang