Hősök? (Sonic fanfiction)

22. fejezet

Az ősz szelei sokkal durvábbak voltak az emberek környékén, mint a mobiánok szigetén. Csípős reggel fogadta a családot. Sonic és Tails dideregve sétáltak végig az utcákon, elhaladva egy-két autó mellett és néhány ember között, akik furcsa szemekkel néztek le rájuk.

  - Miért bámulnak így? Mást fejezne ki náluk ez a mimika? - húzta magát össze Sonic.

  Tails a fejét rázta, és dideregve annyit mondott:

  - Nem. Csak nem bírnak minket.

  - Miért nem?

  - Nem tudom, nekem múltkor beszólt az egyik.

  - Mit mondott?

  - Az hogy: "húzzál már arrébb, mobián...". De a "mobián"-t nagyon durván megnyomta, és nagyon gúnyos volt a hanglejtése.

  - Mondtál erre valamit?

  - Nem. Semmit.

  Az iskolához értek, beléptek a kapuján, majd az épületbe sétáltak. Becsukták az ajtót, körülnéztek, ami pedig a szemük elé tárult, azt egyszerűen nem bírták felfogni.

  - Mi az... isten? - nyögte ki Sonic.

  - Mi történik itt?

  Az iskolában lévő mobiánok közül majdnem az összes cipzáros pulcsit, kabátot, vagy bőrdzsekit viselt. Természetesen viselkedtek, mintha ruhát hordani természetes dolog lenne.

  - Nem elég meleg a bunda, vagy mi? - nevetett Sonic.

  - Nem... az nem eléggé...

  - Sziasztok! - köszönt rájuk egy ismerős arc, Knuckles, akire alig ismertek rá.

  Tails és Sonic végignézett rajta, tekintetük pedig végigfutott az összes ruhadarabján: a bőrből készült barna dzsekijén, a fején lévő fekete sapkán és sárga, bundás sálán.

  - Haver... - kezdte Sonic. - Ez...

  - Menő, mi?

  - Az... de... fura is egyben.

  - Hozzá fogtok szokni. Majd ha nektek is lesz...

  - Én biztosan fel nem veszek semmit! - tiltakozott Sonic.

  - Mmm... engem melegít a két farkam. - gondolkodott Tails.

  Knuckles értetlenül meredt mezítelen barátaira.

  - Ne már... Ne mondjátok, hogy ti nem fáztok...

  A fiúk erősen befeszített izmokkal próbáltak nem látványosan vacogni.

  - Tails, remeg a lábad. - jegyezte meg Knuckles mosolyogva, és megigazította a vadonatúj sálát, ami szorosan ölelte körbe bordó nyakát, teljesen eltűntetve azt. - Ez nagyon jó meleg. Nektek nem fáj a torkotok?

  - Nem. - hazudták.

  - Nem folyik az orrotok?

  Tails nem merte felszívni a lefelé tartó taknyát, de végül csak megtette.

  - Na ugye... - mosolygott barátjuk, majd elindult a terem felé.

  Az ajtó előtt elköszöntek Tailstől, majd bementek a termükbe.

  Silver egy pár sorral előrébb ült, mert onnan jobban látta a táblát. Sonic erre már nem mondott semmit, magában dühöngött kicsit, utána elengedte a dolgot. Az énektanáruk, Isabella belépett hozzájuk, kezében a kinyomtatott kottákkal. Táskáját az asztalára tette, piros dzsekiét lekapta magáról, és a széktámlára terítette, majd az osztály felé fordult.