Hősök? (Sonic fanfiction)

12. fejezet

Kemény padlóra érkezett. Nem igazán sérült fizikailag, mert két farka felfogta az ütközést, de lelkére villámként sújtott le az a lökés. Szorosan magához ölelte két farkát, belemarkolt és beletörölte könnytől elázott, bánatos arcát. Vállát, testét és lelkét rázta a zokogás, kezei tehetetlenül ökölbe szorultak és ütni-verni kezdték a padlót. Legjobb barátait elfelejtette, pozitív irányba változó élete kilátástalannak tűnt, ő pedig annyira egyedül volt, és annyira magányos... Csak édesapjára tudott gondolni, mintha ő lenne a világ, mintha csak ő létezne az életében, senki más. Senki másra nem volt szüksége ott, akkor, csak egyetlen szülőjére, egyetlen hozzátartozójára, egyetlen édesapjára, aki kegyetlenül ellökte magától, és kilépett az életéből. Elszakadt fiától. Megpróbálta elvágni azt a bizonyos köteléket, amibe Miles a padlón fekve is még mindig kapaszkodott, s próbált elérni a végéhez, ahol apját újra láthatja, de a kötél túloldalán nem volt senki... Teljesen magára maradt. Szemeit szorosan becsukta, és szinte küszködött, hogy ne fulladjon bele heves levegővételeibe. Erősen zihált, pánikolva, rettegve, aztán hangosan köhögni kezdett, és percekig csak fulladozott. Nem tudta abbahagyni, nem értette mi történik vele, de nem is igazán érdekelte. Csak szeretett volna apja után szaladni, hogy magához szorítsa, de képtelen volt talpraállni. Egy leküzdhetetlen erő tartotta a földön, és Miles valahányszor megpróbált legalább felülni egy kicsit, újra földre taszította, majd megszorította azt az ártatlan kis torkát, összenyomta mellkasát, megfosztva őt a szabadság levegőjétől.

  Szürke felhők gyülekeztek az égen. A fák lombjai úgy hajladoztak, mintha valami elérhetetlen dolog után nyúlnának. A szél fájdalmasan hatolt át rajtuk. Áthaladt a törékeny ágak között, a vékony fűszálakon keresztül, a letépett, meggyötört, eltaposott, megcsonkított virágok fölött, amelyek az út szélén hevertek, magányosan. A felhők árnyékot vetve a városra, sűrűn, összebújva vígasztalták egymást, az ég pedig sírva fakadt, búskomor esőcseppek indultak meg belőle, és minduntalan zuhantak lefelé. Valahol a fájó felhők mögül fel-fel zengett egy-egy feszült dörgés is, mely mérhetetlen haragját próbálta kikiáltani a nagyvilágba, őszinte segítségért könyörögve, csalódottságát kitombolva. De az ártatlan fellegek takarták. Az eső erősödni kezdett. A város lakói sebesen fedél alá húzódtak, meleg, biztonságos otthonukba, szeretett családjuk körébe.

  - Tiszta víz vagy! - törölgette fiát Gloria dühösen. - Mondtam, hogy amint elered, gyere be! Meg fogsz fázni!

  - De én szeretek vizes lenni. Különben is, nem fázok... - forgatta a szemeit Sonic.

  - Tudom kicsim, hogy úgy érzed, de megfázni attól még meg tudsz!

  - Anya, csinálsz megint forró csokit?

  - Máris, de előbb nyomás száradni! Hagyd magadon a törülközőt legalább tíz percig! Utána összeülünk hárman. Mit szólsz?

  - Okés!

  Sonic felment a szobájába. Az ablakhoz sétált, és kilesett rajta. Az eső sokkal jobban zuhogott, mint azelőtt, és olyan sötét lett egyszerre minden, hogy villanyt kellett kapcsolnia.

  Miles összekuporodva feküdt a padlón. Sírása abbamaradt. Elaludt. A lakásban egyre fénytelenebb lett minden, mire kinyitotta éjkék, mégis akkor éppen színtelen szemeit, alig látott bármit is. A bánattól rázta a hideg, teste vacogott, kezeivel, és farkaival melegítette hátát, és oldalát. Felült. Fejét lassan forgatni kezdte, és megnézte a háznak onnan ráeső minden szegletét. A lakás még a szokásosnál is sokkal üresebb lett, sokkal sötétebb, elhagyatottabb, és a tudat, hogy mostmár ökökre egyedül maradt abban a hatalmas, ürességtől tátongó házban, elijesztette az élettől. Eszébe jutott, mennyire utálta azt az érzést, amikor nem tudta abbahagyni a bőgést, de ekkor édesapja arca a semmiből megjelent lelki szemei előtt, éjkék szemei megteltek könnyekkel, ismét elöntötték az arcát, ő pedig tehetetlenül visszafeküdt a földre, és megállás nélkül sírt tovább. Valósággal úgy érezte, hogy egy univerzumot téptek szét benne, amely szilánkokra tört, azok pedig ott henyéltek körülötte, a koszos padlón.