Hősök? (Sonic fanfiction)

28. fejezet

  - Jövőhéten vissza kellene mennetek az iskolába. - tért rögtön a tárgyra Patrick.

  Választ várva a fiúkra nézett. Ők nem néztek a szemébe, Sonic a babzsákfotelében ült és a zokniját bámulta, Tails pedig a gurulós széken játszadozott jojójával. Leengedte és szemeivel követte a játékot. Rekedt, karcos, színtelen hangon, tagolva és végtelenül elnyújtva a szót, morogni kezdte:

  - Issss-koo-laaaaaaa... El is felejtettem. - mondta bágyadtan, majd felsóhajtott. - Hogy van olyan.

  - Lassan vissza kell térnetek a normális kerékvágásba.

  Sonic vállat vont.

  - Normális kerékvágás... - kezdett halk, lassú morgásba ő is.

  - Jó... Tudom, hogy ez már nem olyan lesz... - tartott egy rövid szünetet, aztán folytatta. - Felhívtam az iskolát. Beszéltem a tanárokkal. Tudják. Már az osztály is tudja.

  - Hm. - válaszolt Tails.

  - Hm? Nyugodtan mondd, ha nem tetszik.

  - Nekem aztán teljesen mindegy. - szórakozott a jojóval.

  - Tudom, hogy nehéz. Ha beszélni akartok, én...

  - Nincs mit mondanom, Pat. - kapta felé dühös tekintetét Sonic.

  - Jólvan. Figyeljetek... Tudom, hogy nem könnyű. Osztályfőnökötök üzeni, hogy nem kell végigülnötök minden órát.

  Válaszul mély hallgatás érkezett.

  - És senkinek nem tartoztok magyarázattal, vagy... beszámolóval...

  - Persze, hogy nem. - dünnyögte a sünfiú.

  - De... várhatunk még pár napot, hogyha szükségetek van rá...

  - Teljesen mindegy, Patrick. - szólt Tails. - Nem lesz jobb... Hetek múlva sem...

  A tehetetlen férfi felállt az ágyról, majd kiment a szobából. Sonic ránézett a játszadozó Tailsre.

  - Elkérhetem? - mutatott a jojóra.

  Tails átpasszolta neki, Sonic pedig elkapta a kis tárgyat. Kétszer feldobta a levegőbe, utána az előtte lévő szekrényre meredt. Hozzávágta a játékot. Tails csendben végignézte a pillanatot. Reakcióként csak belesóhajtott a levegőbe.

  Délután elindultak a lépcső felé, hogy megreggelizzenek. Sonic elhaladt a szülők ajtaja előtt. Megállt. Ránézett a kilincsre.

  - Szeretnél bemenni? - kérdezte Tails.

  Sonic hátrálni kezdett. Kétségbeesetten öccsére pillantott, majd az ajtóra, aztán az öccsére, majd ismét az ajtóra...

  - N... ne... - távolodott az ajtótól, majd egy hirtelen erő mintha rázúdult volna, hogy átvegye teste fölött az irányítást, keze akaratlanul megragadta a kilincset.

  Rámarkolt és lenyomta. Az ajtó nyikorgott, mögötte pedig egy üres, emlékeket hordozó szoba állt, tele családi képekkel. Sonic besétált rajta. Tails próbálta fokozni saját bánatát, hogy újra felszínre hozhassa és kiüríthesse.

  - Sziasztok. - köszönt az üres ágynak, s erőltetett egy parányi mosolyt az arcára. - Annyira jó újra... látni...

  Sonic kirohant a szobából. Tails levette az egyik családi fényképet a polcról, és megnézte. Leült vele az ágyra.

  - Emlékeztek, amikor... itt kirándultunk, és... - hirtelen felállt és földhöz vágta a képet.

  A konyhaasztalnál foglaltak helyet. Hozzáláttak az evéshez. Mindig olyankor étkeztek, amikor Patrick nem volt otthon.