Nomen est omen.

8. Meleg vonat

– És most én mit tudok csinálni? – dohogott Tas. Az arcát a bizonyítékraktár félhomálya fedte a képernyőn. – Semmi közöm Somogy megyéhez, apám is csak kerületi rendőrkapitány, és egyébként is szarik mindenre, amit csinálok.

– Akkor is. Zsaru vagy, nem? – Buzád idegesen fel-alá járkált a hátsó kerítés mellett, a lábánál a túloldalon kapirgáltak a csirkék. – Csak tudod, ezt hogyan kell megoldani.

A zsaruk ugyan nem találtak se csirkét, se a maradványait előző este, de ennek ellenére úgy néztek Zolira, mintha bűnöző lenne. Egyértelműen Viki néni pártját fogták, sőt, Zoli priuszáról is tudtak, mert amikor elmentek, Kovács őrmester elköszönés gyanánt odaszúrta:

– Dudás hadnagy üdvözletét küldi.

Zoli megfeszült, egy szót se szólt, csak állt Buzád mellett, mint akinek lefagyott a képernyője.

– Ki az a Dudás hadnagy? – kérdezte Buzád.

– Egy őr – felelte Zoli tompán, és úgy hangzott, mintha fényévekre járna.

Nyilvánvaló volt hát, hogy az esetet mindenképpen Zolira akarják kenni, csak azért, mert priusza volt, látványosan feszengett a rendőrök közelében, és közel lakott a tett színhelyéhez. Ja, és rosszkor volt rossz helyen, amikor Viki nénit elkapta az idegbaj.

– Nem tudom, mit vársz tőlem. – Buzád alig tudta kivenni Tas szemét a képernyőn, de a férfi csalódottnak hangzott.

Érthető: hiszen nem is voltak igazán barátok. Buzád csak Tas pasijának az idegesítő kisöccse volt, és már így is túl sokat kért tőle.

– Mindegy. Nem számít.

– Nézd – sóhajtotta Tas –, ezek ott falun mind ismerik egymást. Egyszer voltam gyakorlatozni Egerben, az is ilyen volt, a legtöbb srác a szomszéd faluból jött, és minden nénit ismernek. Biztos ez van itt is.

– Azt én is látom – morogta Buzád.

– Csak mondom. Nyilván a néni pártját fogják fogni, nem a tieteket. Ti vagytok az újak, ő meg Viki néni, akivel, mittudomén, együtt fejtették a borsót hatévesen. Ez ellen nem tudsz küzdeni.

– Jól van már, vágom. – Buzád elnyomott egy sóhajt. – Azért kösz. Vigyázz Virgíniuszra, ne csináljon hülyeséget.

Tas szeme felcsillant. Ezt imádta, ha arról volt szó, hogy neki kell gondoskodnia Virgíniuszról, még akkor is, ha Buzád szerint amúgy Virgíniusz hordta a nadrágot.

– Igenis, kapitány. – Tas vigyorogva tisztelgett, Buzád pedig végre kinyomta a hívást, kerítésnek dőlt.

Hát ez tök felesleges és hangulatromboló volt.

Fájdalmas kiáltással megugrott, amikor egy tyúk a sarkába csípett, arrébb ugrált a kerítéstől.

– Biztos jó ötlet itt settenkedni, amikor éppen csirkelopással vádolják magukat? – szólalt meg mögötte Kriszta.

Buzád borzongva még arrébb ugrott.

– Te is jókor jössz, baszd meg... Mint valami szellem, így az ember mögé osonni...

– Mire bazírozott? – intett Buzád telefonja felé Kriszta. – Hogy majd a pesti rendőr haverjai elintézik ezt magának?

Buzád összeszorította a száját. Oké, hogy Tas semmit sem tudott tenni az ügyben, de az se nézett ki túl fényesen, hogy Buzád ennek ellenére állandóan őt hívogatta.

– Nincsen mit elintézni, mert mi nem csináltunk semmit.

Kriszta megvonta a vállát.

– Én azt nem tudom, csak azt, hogy tőlünk eltűnt egy csirke, és maguk laknak hozzánk a legközelebb. Ráadásul a pasijának büntetett előélete van.