Végül abból az öt órából egy egész nap lett, mert bármi probléma is volt a kocsival – Buzád erre nem figyelt igazán –, nem tudták csak úgy hipp-hopp megjavítani. Buzád ráadásul annyi időre sem tudott elszabadulni, hogy lebarmolja Tast, pedig minden egyes rossz hírrel egyre jobban érett az a lebaszás.
Először is, Erika egész élete a teherautó platóján volt, leborítva szép kék ponyvával és lekötve ötezer gumipókkal, amiket Buzád maga erősített oda a kicsi kacsójával. Semmi kedve nem volt most lecuccolni az egészet, de ha még aznap oda akartak érni Balatontiszaszántóra, nem nagyon volt választásuk.
Egy sarokba húzódott az autómentő cég irodájában, az ajkát harapdálva próbált kitalálni valami elfogadható megoldást. A legidegesítőbb az volt, hogy Balatontiszaszántó autóval nem is volt messze, éppen csak egy órára, de tömegközlekedéssel este hétkor három óra is megvolt. Ha tudnának még egy kisteherautót szerezni, és átcuccolni mindent... De az is újabb három óra lenne, plusz az az egy, amit vezetéssel töltenének, Erika pedig így is elég fáradtnak tűnt. Aztán odaérve le is kéne cuccolni, meg ki tudja, milyen állapotban van az a ház, lehet-e benne éjszakázni. Akárhogy sakkozott, Buzád arra jutott, hogy nem volt értelme aznap tovább folytatni az útjukat.
Már csak azt nem tudta, hogyan közölje ezt Erikával.
Ellökte magát a faltól, kicsörtetett a kavicsos feljáróra, hogy elszívjon egy cigit, de végül csak leguggolt, és eltakarta a szemét. A kialvatlanság súlyosan nehezedett a fejére, a szeme szúrt, érett benne egy kiadós bőgés, de ő nem Tas volt, aki ilyeneket megtehetett.
Felemelte a fejét, megdörzsölte az arcát, és telefonált párat, míg végül sikerült két szobát találnia egy panzióban, az egyik kétágyas, a másik egy. Szállás pipa. Legalább ennyivel is felkészültebben állhat Erika elé.
Mégsem akaródzott felkelnie a guggolásból, sőt, ha belegondolt, talán nem is ment volna, úgy zúgott a feje. A gyomra felkavarodott.
A kavics megcsikordult, mire Buzád összerezzent, a zúgás felerősödött a fejében. Bassza meg, mi lesz vele, ha még annyit sem tud megtenni, hogy közölje Erikával, mi a helyzet?
– Na, mi van? – állt meg mellette Zoli.
Buzád a zsebében kotorászva előkereste a cigijét, igyekezett lezseren kivenni egy szálat, de a keze remegett.
– Mi lenne? Megszállunk itt.
– Hol?
– Motelben. Nem gázos, én fizetem. – Imbolygott vele a kavicsos udvar, ahogy a fejét hátrahajtva felnézett Zolira. Már esteledett, Zoli körvonalait arannyal vonta be az utcai lámpák felgyulladó fénye. – Szóljál anyádnak.
– Faszt. Jössz velem. – Zoli a kezét nyújtotta, hogy felhúzza, de Buzád megrázta a fejét.
– Majd ha elszívtam.
Zoli felhorkantott, nyilván azon, hogy Buzád mekkora bunkó geci volt, amikor még meg sem gyújtotta a szálat, azzal otthagyta, Buzád pedig végre szabadon a tenyerébe temethette az arcát, hátha ki tudja masszírozni a fejéből ezt a rettenetes szédülést. A combja égni kezdett az a guggolástól, úgyhogy a falnak támaszkodva leült, felhúzott térdei közé hajtotta a fejét, úgy dőlt előre mozdulatlanul, megfeszülve pár percig, amíg a szédülés alábbhagyott.
Mikor felemelte a fejét, elöntötte a kimerültség, az arca is belezsibbadt. A szeme szinte magától csukódott le, majd azonnal fel is pattant megint, mert tudta, hogyha ellazul, biztos, hogy elalszik. Milyen ciki lenne már, itt elaludni, Erika és Zoli előtt, amikor mindketten számítottak rá. Virgíniusz bezzeg végig tudná nyomni a szitut, ahogy a Martinovics-ügyet is végignyomta. Buzádba miért nem szorult semmi a bátyja kitartásából?
أنت تقرأ
Nomen est omen.
عاطفيةTörök Buzád lassan betölti a harmincat, és még mindig nem találta meg a helyét a világban. Alig szembesült vele, hogy a név mégis kötelez, rá kell döbbenie arra is, hogy körülötte mindenki előre halad: a bátyja, Virgíniusz töretlenül nyomja a nyálat...
