"- Nem vagy hülye, csak nincsen szerencséd, amikor gondolkozol.
- Őszintén...nem számítottam tőled más válaszra..."
Néha már önmagában az is bátor és nagyszerű, ha csak felkelünk és tesszük a dolgunkat. Minoro az élet minden pillanatát megbecsüli és...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Nap mint nap milliók állnak a teli szekrényük előtt, és arra gondolnak, hogy nincs mit felvenniük. A jól szervezett embereknek viszont van! Ugye, milyen jó lenne, ha a szekrényedben minden jó lenne rád, jól állna, és pont a te stílusodat tükrözné? Érzelmileg és anyagilag is jól járnál vele. A lomtalanítás azt jelenti, hogy megszabadulsz attól, amire nincs szükséged, és cserébe megtalálsz mindent, amire van. Nincs több idegeskedés, szépen előkerül, ami kell, és ezzel időt spórolsz. Az pedig már csak egy kis bónusz, hogy a hétköznapokban egyenruhát viselsz, a hétvégéidet pedig legtöbbször az otthonod négy fala között töltöd. Teljesen mindegy akkor, mit veszel fel, ott úgysem lát senki.
Persze a kis rendszerezésem azzal fejeződött be, hogy végül a nem kívánt ruhadarabokat átpasszoltam anyának. Egy méretet hordunk, és mivel nem öltözködök túl kihívóan, ő tudja hordani a szerény felsőimet, és nem kell újakat vennie.
Ez pont azért jó, mert nem is engedhetjük meg magunknak a gyakori ruhatár-cserét.
Az én divatosabb darabjaim is főként Colleitől vannak, ugyanis ő előszeretettel vesz páros szetteket a tudtom nélkül, így mire odakerül a sor, hogy átadja nekem, elutasítja a kifizetésére való szándékom. Ezzel persze jól járok, viszont sorozatban a harmadik alkalom után már elég kellemetlen volt, főleg úgy, hogy én az elmúlt fél évben csupán egy hajpántot tudtam neki adni...ami le volt akciózva.
Nehéz ezt a szégyenteljes családi hátteret titkolni, főleg, ha pénzügyi dolgokról van szó. Én magam jól kezelem a pénzt, a magam fejével tanultam meg beosztani azt...de nem mondható el ugyanez az apámról. Amint egy maroknyi kis mora üti a markát, ő máris elissza azt, így anyával ketten próbálunk kijönni a tanulói támogatásomból és abból, amit ő letud csípni apa fizetéséből, anélkül, hogy ő ezt észrevenné. Sok mindent nélkülözök, ami a velem egykorúaknak megszokott, mint például egy szelet csokoládé...de talán pont ez a helyzet tanít meg arra, hogy hogyan álljak meg a magam lábán.
- Itt a bevásárló lista - nyomta a kezembe anya az apró fecnit, melyen már több lesatírozott, régi felsorolás is szerepelt. - Mindig nézd meg, melyik az akciós-
- Melyik jön ki jobban kilóra, illetve meddig tart a szavatossága. A biztonság kedvéért pedig vegyek egy doboz sört is, mert ha apa hamarabb hazaállít, rögtön kérdőre von - bólintottam felé egy apró mosollyal, jelezve, hogy már kívülről fújtam mindent, ha bevásárlásról volt szó.
- Felnőtt a kislányom - viszonozta halvány mosolyom anya, gyengéden megcirógatva az arcom. - Siess, addig én kitakarítom a konyhát.
Így hát egy fehér, vastagabb melegítőben és egy szintén fehér, bundás pulcsiban hagytam el a házunkat, hogy a belváros felé vegyem az utam. A talpam alatt csikorgott egy-két kő, mielőtt még az aszfalttal borított útra értem volna, szemeim pedig a lista sorait olvasták át újra és újra, hogy minél jobban eszembe véssem a szükséges darabokat. Nem akartam a piac közepén totojázni az olvasással, hanem agyban mindent sorrendbe állítottam, hogy csupán végig kelljen szaladnom Grand Bazaar területén.
