"- Nem vagy hülye, csak nincsen szerencséd, amikor gondolkozol.
- Őszintén...nem számítottam tőled más válaszra..."
Néha már önmagában az is bátor és nagyszerű, ha csak felkelünk és tesszük a dolgunkat. Minoro az élet minden pillanatát megbecsüli és...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Ami gondolatot az ember el akar kergetni, az a legnagyobb makacssággal csak azért is folyvást visszatér és minél jobban félünk tőle, annál kevésbé ereszt minket szabadon. Pont ugyanez történt velem is, mióta megismertem Alhaithamot, a tegnapi nap pedig még rápakolt erre legalább két lapáttal. Képtelen voltam elaludni, annak ellenére is, hogy pontosan tudtam, hogy ma már iskolába kell mennem. Tisztában voltam vele, hogy úgy fogok kinézni, mint egy mosott rongy, és bármennyire is igyekszem palástolni a kialvatlanságom a szépen vasalt egyenruhával, kilométerekről sikítani fog rólam, hogy zombi vagyok.
És ezek után még próbálom felhívni magamra az Írnok figyelmét...
Ha még nem lett volna elég baj az, hogy képtelen voltam szabadulni a férfi gondolatától, az már csak hab volt a tortán, hogy a hét legelső napjának minden óráját az irodájában kell töltenem, közvetlenül az ő társaságában. Mintha az univerzum direkt ki akart volna tolni velem, hogy ilyen hányinger kinézettel szerencsétlenkedjek előtte, pedig pont ő volt az oka, hogy ilyen ágrólszakadtnak nézek ki.
Egyszerűen megőrülök...
- A Nagy Bölcsek Tanácsa visszaküldte a rajzaitokat a múltkorról - kezdett bele Alhaiham, amint mindenki helyet foglalt a szokásos helyén, és csak rá figyelt. A szóban forgó rajzokat tartalmazó papírok már a kezében voltak, de sort kellett keríteni a kötelező magyarázkodásra, mielőtt ki is osztotta volna őket. - Mindannyiótok munkája pontozásban részesült, egy egytől-ötös skálán. Akik négy, vagy öt pontot kaptak, elvileg átkerültek egy második körbe, vagyis azok a tervek esélyesek a projekt modellezésének győzteseként. Viszont most mindenkinek vissza kell osztanom a rajzokat, hogy átnézzétek, és esetleg belejavítsatok. Akik tovább mennek a második körbe, azoktól újra beszedem a terveket, hogy visszaküldjem a Nagy Bölcseknek.
Mindenki egy szó nélkül figyelte, amint elkezdi kiosztani a lapokat, természetesen úgy, hogy felolvasta a nevet, és a jelentkező diáknak átadta azt. Elég kellemetlen volt, hogy az én lapom teljes természetességgel nyomta a kezembe, holott még Sidra nevét is fel kellett olvasnia, mintha nem tudná annak a lánynak a nevét, aki a projekt kezdete óta rá van nyomulva...más szóval csak engem ismert a csapatból név szerint. Nem mintha ez csodálkozásra adna okot, azok után, hogy már többször is beszélgettem vele, segített a rosszullétemkor, és már példát is tudnék felhozni arra, hogy az Akadémián kívül is időt töltöttünk.
Ez tényleg félreérthető helyzet összességében, vagy csak én gondolom túl és megszállott vagyok?
Nem is volt sok időm emésztenem magam ezeken a gondolatokon, ugyanis kikapcsolt az agyam és elkerekedtek a szemeim, amint megláttam a bizonyos "5/5" jelzést a papírom sarkában díszelegni, mellette egy kacifántos aláírással, mely valószínűleg valamelyik Nagy Bölcstől származott. Talán más széles mosollyal az arcán ugrott volna fel a helyéről örömében, viszont az eleve leterhelt agyamnak még szüksége volt időre, hogy feldolgozza a látottakat. A kevés alvás sem segített a helyzetemen, többször is átellenőriztem, hogy biztosan az én nevem és munkám áll-e a lapon, ugyanis nem akartam elhinni, hogy a semmiből támadt ötletemre maximális pontozást kaptam volna.
