A lehetetlen //LeeMinho.ff//

02

A taxiban ülve azon gondolkodtam hogy felhívjam-e azt a nyomozót aki át vette azt az egész ügyet. Végül úgy döntött hogy inkább most vagy soha.

Be pötyögtem a számot, majd hívni kezdtem. Pár csengés után bele szólalt.

-  Lee nyomozó. Miben segíthetek?- a hangja alapján 27-34 éves lehet, de ebben sosem vagyok jó. Sosem tudom hangból meg állapítani az emberek életkorát.

- Jó napot. Johnson Hannah vagyok. A- nem tudtam be fejezni.

- Johnson Hannah, a szüleid és a nagy szüleid eltervezett halála? A Johnson család ?- halmozta a kérdéseket.

- Igen, a-

- Rendben, mikor ér rá leghamarabb? Találkozni szeretnék magával hogy el tudjon mesélni mindent.- vágott közbe a mondandómba.

- Nekem ma is jó, most.- végre ezt a mondatot el bírtam mondani.

- Rendben. Akkor negyed óra múlva a kapitányság előtt várok önre..- gondolkodott el.

- Redben.- ahogy elmondtam bontotta is a hívást. Valószínűleg sok dolga lehet mivel nagyon sietett ezzel a beszélgetéssel. Kíváncsi vagyok hogy személyesen is sietni fog-e.

Gyors mondtam a taxi sofőrnek hogy a kapitánysára vigyen. Mikor meg érkeztünk ki pattantam a kocsiból és a pár fokú lépcsőn gyors fel mentem.

Ahogy nyitottam volna az átlátszó mondom az átlátszó üveg ajtót neki mentem valakinek. Megint hozom a formám. Én már csak ilyen vagyok. Figyelmetlen.

- Elnézést.- hajoltam meg. Egy barna hajú , 23-26 éveiben pasi volt.

- Semmi gond.- egy ott dolgozó lehetett a ruhájáról itélve.

- Esetleg nem tudja hogy merre találhatom Lee nyomozót?- néztem fel rá. Igen, magasabb nálam. Kicsi vagyok és kész.

- Johnson kisasszony?- nézett szembe.

- Igen?- kérdeztem kissé félénken.

- Lee  nyomozó. Örülök a találkozásnak.- hajolt meg.-  Kérem kövessen.- indult vissza befele az épületbe.

Egy kihalgató szoba szerűségbe mentünk be, és ott az asztal végében lévő székre le ültem. Papírokat vett elő, majd az egyik lapra írni kezdett. Teljesen elmerültem a papír bambulásába.

- Akkor..- kezdett bele mire ugrottam eggyett, így bele rúgtam az asztal lábába.- Jaj, minden rendben? Nem akartam meg ilyeszteni magát.- nézett rám.

- Minden rendben. Folytathatja amibe bele kezdett . Figyelek.- kulcsoltam össze ujjaimat az asztal alatt.

- Rendben. Akkor a gyilkos a szüleit 13 évvel ezelőtt egy elrendezett balesetett csinált, így kapott 10 év börtön büntetést. Miután ki engedték aznap este meggyilkolta a nagyszüleit és azóta nem találják, és ez volt 2 évvel ezelőtt. Tegnap előtt pedig hívtak,hogy itt Koreába látták a gyilkost az egyik utcán. Valószínűleg akkor jöhetett ide. Maga mióta van itt?- rövidítette le a hosszú sztorit.

- Úgy kb. 3-4 napja jöttem ide.- gondolkodtam el, mire el kezdett valamit írni a lapra.

- A gyilkos pedig 1-2 napja jöhetett ide.- motyogta orra alatt de jól lehetett hallani.

- És ha szabad kérdeznem, mit kellene csinálnom? Így ebben az időszakban míg a gyilkost el nem kapják?- mondtam kissé félénken.

- Vigyáznia kell magára. Ne nagyon járkáljon utcára. Ne bízzon annyira az emberekbe. Azt modta még az Ausztráliai nyomozó, hogy egy egész nagy csapat majdnem olyan sokan ,,vadásznak" magára mint amennyien egy faluban szoktak élni. Sokan vannak akik magát akarják. Ha egyszer majd véletlenül meg találják magát és el kezdenek lövöldözni, lehet hogy az ezt az egész várost el tudják pusztítani. Ha egy valaki el kezdi többen is be fognak szállni a lövöldözésbe. Ebből még az is előfordulhat hogy csak úgy mond csak maga marad életbe aki ártatlan ebből az egész városból.- sóhajtott egyet.- Vigyáznia kell magára, nehogy meg találják. Vagy különben lehet, hogy az egész város ki fog hallni. Mondom, lehet hogy egynap csak halottak lesznek az utcán és csak maga lesz életben.- dölt hátra a székben mint aki jól végezte dolgát.