A lehetetlen //LeeMinho.ff//

05

Reggel mikor fel ébredtem, nem volt mellettem senki.  Fel ültem és körbe néztem a szobába. Ugyanolyan mint az este volt. Lassan ki keltem az ágyból majd gyors magamra kaptam egy fekete pólót ami nagyobb volt legalább 2 mérettel és egy rövid nadrágot aztán  ki nyitottam az ajtót, majd azon ki mentem.

Itt sokkal bátrabb vagyok nem félek nagyon mivel ő az exem ismerem nem is kicsit. Itt úgymond ,,sokkal jobb lenni" mint például ha egy teljesen idegen ember rabolt volna el. Legalább őt ismerem.

A szobából ki fordulva balra a hosszú folyosóra fordultam. Arra elindultam, megpróbáltam néhány ajtón  be jutni ami sikerült is. De mind üres volt. Csak fehér- szürkés  falak voltak  minden szobába, de egy bútor se. A lépcső fele vettem az irányt majd azon le battyogtam. Ahogy le léptem az utolsó lépcső fokról edény csörömpölést hallottam a konyha felől.

- Oh, bazdmeg. Neked is most kell le esned! - hallottam meg Myung -Dae mérges hangját, mire kuncogni kezdtem. Oda csoszogtam, szép konyha azt be kell valjam. Szürke falak, fekete konyha bútorok és fekete üveglap a konyha pulton amire fel könyököltem és egy fekete üléses bár székre ültem le. Mikor megfordult hogy le tegye a tálakat gondolom, egy nagyott ugrott.- Jó reggelt. Mióta vagy itt?- lepődött meg.

- Nem régóta.- vontam vállat.- Mit csinálsz?- néztem a kezében lévő tálakra.

- Reggelit próbálok készíteni, de nem akar össze jönni.- dobta a tálakat az fekete pultra.

- Na, ne csináld ezt. Most komolyan másokat meg tudsz erőszakolni vagy önkéntesen le feküdni tudsz másokkal és megcsalni embereket, de egy szimpla reggelit nem tudsz megcsinálni?! Ne legyél már ilyen nevetséges!- mondtam komoly hangnembe és karba tett kézzel.

- Jól van már.- forgatta szemeit fintorogva.

- Ne forgasd ki fog esni!- szóltam rá

- De nagy szája van valakinek! Nehogy mégegy kör legyen a végén!- lépett elém egyett.

- Kösz nem, azt ki hagynám. Így is fáj mindenem.- néztem rá

- Az csak azért mert az első volt. A másodiknál már nem fog fájni semmi.- szorított a pult és maga köré. Nincs menekülési utam.

- Mond- egy csókot adott számra - Nagyon elvagy szállva magadtól hogy így elraboltál!- csaptam karjára.

- Nem raboltalak el csak el hoztalak onnan a korházból. Itt jobb helyen vagy.- mosolyodott el.

- Aha nagyon.- forgattam szemem.- Amúgy Hyunjin hol van?- kérdeztem hallkan. Tudom hogy nem szereti ezt a témát felhozni de kíváncsi vagyok. El akarok innen menni és ha én megyek ő is jön velem.

- Nem mindegy az?- mondta undorral a hangjába.

- Nem!- vágtam rá.

- Úgyse fogom el mondani!-

- Akkor ne mond!- tettetem sértődösdit.

- Hisztis.- rázta fejét

- Nem igaz!- rivaltam rá.

- Dehogyis nem!- lökte meg homlokom.

Minho szemszögéből

Az este Hyunjin haza küldött minket hogy majd ő figyel Hannah-ra. Nem tudom, de nem nézem jó szemmel hogy Hyunjin egyedül van vele. Féltem a lányt, de Hyunjin úgyse tudna ártani neki. Remélem.

Reggel nagy erővel keltem ki az ágyamból és öltöztem fel majd indultam a kórházba Hannah-t megnézni hogy jobban van-e. A kocsiba be ülve egy nagy levegő után indítottam is be a motort, majd lassan indultam is el.