A szívnek nem lehet parancsolni

13. fejezet - Barátra van szükség!

Will kapcsolt a leggyorsabban. Villámgyorsan megragadta Lucy-t és Josh-t és félrerántotta őket a villámtempóval érkező Brentley professzor elől. Ennek az lett a következménye, hogy mindhárman nekiestek a könyvespolcnak, amitől jó néhány könyv lepotyogott a földre. Will azonban nem törődött ezzel, hanem egyből Brentley professzor után fordult. Ám legnagyobb döbbenetére a professzor köddé vált, mintha sohasem lett volna ott.

- Jól vagytok? - fordult Will a barátai felé, akik éppen feltápászkodtak.

- Igen, persze, csak... WILL VIGYÁZZ! - sikoltotta Lucy, ám ekkor már késő volt.

A semmiből megjelenő Brantley professzor megragadta Willt, majd a fiúval együtt köddé vált. Az egész annyira hihetetlen és döbbenetes volt, hogy Lucy és Josh sóbálvánnyá meredve nézték végig a jelenetet. Csak bámulták a pontot, ahol a barátjuknak nyoma veszett.

Jó néhány másodperc eltelt, mire Lucy elkezdte szólongatni a barátját.

- Will! Merre vagy? WILL!

Josh is elkiáltotta magát néhányszor.

- Will! Ne szórakozz velünk, ember! Hová tűntél? WILL!

Hamar belátták, hogy ez nem fog sehova vezetni.

- Most mit csináljunk? - harapdálta a száját Lucy. - Szóljunk az egyetemi vezetőségnek?

- És mit mondasz nekik? - vonta fel a szemöldökét Josh. - "Elnézést, az egyik professzoruk köddé vált az egyik diákkal." Totál hülyének néznének.

- Igazad van - nyöszörögte Lucy. - De valakinek muszáj elmondanunk. De ki fog hinni nekünk? Edvin?

- Nem tudom - ingatta a fejét Josh. - Valahogy nem bízom Edvinben. Egy kissé fura a srác.

Egy ideig csendben gondolkodott, míg végül eszébe jutott a megoldás.

- Mike Wheeler. Ő ismeri legjobban Willt. Talán ő tudja, mi történt.

- De miből gondolod, hogy segíteni fog? - Lucy szkeptikusan nézett Joshra.

- Egyrészt, mert Will-lel nagyon sokáig legjobb barátok voltak - magyarázta a fiú. - Másrészt, mert sokkal tartozik nekünk a múltkori szellemidézős szeánsz miatt.

- Mondasz valamit! - kapott a szaván Lucy.

Elhagyták az üres könyvtárat és a kollégiumok felé vették az irányt. Sietősre vették lépteiket, így nemsokára már mindkettőjük arca kipirult.

- Tudod melyik kollégiumban van Mike?

- A B kollégiumban. Tizenegyes szoba - közölte Josh. - Még szerencse, hogy Will elmondta nekem. Gyere, siessünk! - ragadta meg Lucy kezét.

A kollégiumhoz odaérve magukra vonták a kollégiumi portás rosszalló tekintetét.

- Ez egy fiúkollégium. Lányoknak tilos bemenni!

- Kérem, uram - szólalt meg Josh. - Egy barátunk lehet, hogy bajban van. Nem lehetne, hogy most az egyszer kivételt tesz?

A portás püffedt, vörös arcú ember volt, óriási harcsabajusszal. Komótosan végigmérte Lucy-t, mintha azt latolgatná, hogy milyen fenyegetést jelenthet egy fiatal lány jelenléte a fiúkollégiumban.

- Nem. Nincs kivétel - közölte végül, majd visszafordította tekintetét a sportújságra, amit olvasott.

- Oké, te várj meg itt, én megkeresem Mike-ot - fordult Lucy felé Josh.

- Mondj el neki mindent! - ölelte meg hirtelen a lány, majd egy puszit nyomott Josh arcára. Josh ezt nem hagyhatta annyiban. Magához vonta a lányt, végigsimított barna haján, majd megcsókolta.

- Akkor most bemegy vagy nem? - pillantott fel a sportújságból a portás.

Josh kibontakozott az ölelésből, majd belépett a kollégiumba. Végigsietett a folyosón és egészen addig ment, amíg el nem érte a tizenegyes számú ajtót. Ott megállt és hangosan dörömbölni kezdett. Remélte, hogy Mike itt lesz.

Kinyílt az ajtó és megjelent benne Mike Wheeler nyurga alakja.

- Miért nem jössz be? Nem kell kopo...

Elhallgatott, mert észrevette, hogy nem Will áll vele szemben.

- Ó, helló - köszöntötte Josht. - Azt hittem Will lesz az.

- Will bajban van - hadarta Josh. Mike csendre intette, gyorsan körülnézett a folyosón, hogy van-e ott valaki. Majd intett Joshnak, hogy jöjjön be a szobába. Mikor a fiú belépett, Mike becsukta mögötte az ajtót.

- Mi történt? - kérdezte minden bevezető nélkül.

Josh beszámolt mindenről, ami a könyvtárban történt.

- Brantley professzor? - kérdezte hitetlenkedve Mike. Enyhe lelkiismeret furdalást érzett amiatt, ahogy a múltkor bánt Will-lel, de ezt a világért se vallotta volna be a vele szemben ülő srácnak.

- Igen, ő volt az és fogalmam sincs, hogy hová tűnhetett el Will-lel. Az egyik pillanatban még ott voltak, a másik pillanatban köddé váltak.

- Hellyel lefelé - motyogta Mike.

- Tessék? - meredt rá Josh.

- Figyi, most nincs időm elmagyarázni. A lényeg, hogy történt ilyen korábban is.

- Mi? - csodálkozott Josh. Azt hitte, Mike teljesen pánikba esik majd, mikor meghallja mi történt, ám éppen most közölte vele, hogy már volt ilyenre példa.

- Úgy érted, hogy egy professzor-kísértet már máskor is elragadta Will-t?

- Nem - sóhajtott Mike. - Úgy értem, nem ez az első eset, hogy Will eltűnik.

- Hiszen a legjobb barátod! - háborgott Josh. - Hogy viselkedhetsz ilyen közönyösen azok után, ami történt?

- Ne szólj bele abba, amit nem értesz! - Mike hangszíne hűvösre változott. - 1983 novemberében is eltűnt Will és akkor mindent megtettem, hogy megtaláljam. Egy ideig azt hittem, hogy meghalt, mert megtalálták egy másik srácnak a holttestét a bányatóban, de aztán kiderült, hogy csak megrendezték a halálát és Will holtteste hamisítvány volt. Végül sikerült megtalálni Willt, de utána olyan dolgokon ment keresztül, amik egy felnőtt ember számára is borzalmasak lennének, ő meg még akkor gyerek volt, ahogy én is! Halálra aggódtam magam érte, mert megszállták a testét és...

Mike-ból csak ömlöttek a szavak. Josh egy idő után elvesztette a fonalat, de annyit megértett Mike helyenként összefüggéstelen monológjából, hogy bár közönyösnek mutatja magát, nagyon is fontos számára Will.

Mike éppen kapukról, meg valamilyen Vecnáról hadovált, mikor Josh félbeszakította.

- Oké, elég ennyi, amúgy is elvesztettem a fonalat. Csak annyit mondj meg, hogy segítesz-e nekem megtalálni Willt vagy keressem egyedül?

Mike pislogott egyet.

- Segítek.